Az első külföldi magyar intézeteket még Klebelsberg Kunó kultuszminiszter alapította a 20-as években, a Trianon utáni elszigeteltség oldására – a bécsit és a berlinit 1924-ben, a rómait és a párizsit 1927-ben. Ezek az úgynevezett Collegium Hungaricumok (CH) ma is jelentős tudományos kontingenssel működnek. A szocializmusban elsősorban a baráti országokban alapítottunk kölcsönösségi alapon kulturális intézeteket. A rendszerváltás után is folyt a hálózat bővítése, a 90-es évek elején Pozsonyban, Tallinnban, Bukarestben alakult új intézet, az ezredfordulón pedig többek között Brüsszelben, Londonban és New Yorkban. Utóbbi már egy új korszak terméke: csupán egy irodával működik, nincs saját ingatlanja, kiállító- és rendezvényterme vagy tucatnyi munkatársa, mint például a hatalmas belvárosi palotával rendelkező római vagy párizsi CH-nak.
Rezsi vagy nem rezsi
Állandó dilemma ugyanis, hogy az intézetek költségvetésének zöme, akár 80 százaléka a rezsire megy el. Derdák András, a párizsi CH korábbi igazgatója szerint néhány északi ország meg merte lépni, hogy eladja az ingatlanjait, és a felszabaduló pénzt programokra költi. Nálunk azonban egyetlen kormány sem kockáztatott ilyen átalakítást. Igaz, az ingatlan rövid távon olcsóbbá teszi a működést, hiszen a helyszínért nem kell fizetni, és el lehet szállásolni a fellépőket a vendégszobákba. Az intézet falai között abszolvált program ugyanakkor gyakran a legkevésbé hatékony, sokszor a kinti magyarok maroknyi törzsközönsége látogatja a nem minden esetben a kulturálisan pezsgő negyedekben elhelyezkedő intézeteket. Ez olyan pazarlás, mintha Aston Martinnal járnánk piacra – mondja Derdák. A leghatékonyabb megoldás az együttműködés a helyi kulturális intézményekkel. A diplomáciai státusz előnye, hogy számos ajtó megnyílik az intézetigazgató előtt, és számos anyagi kedvezményt biztosít; másfelől viszont nehézkessé is teszi a működést és az adminisztrációt.
Nincs nemzetközi recept arra, hogy melyik tárca felügyelje a kulturális intézeteket – általában a külügyhöz vagy a kulturális tárcához tartoznak, nálunk hagyományosan az utóbbihoz. 2010-ben azonban a kulturális intézeteket összefogó Balassi Intézetet a második Orbán-kormány – Szőcs Géza legnagyobb sajnálatára, illetve államtitkári tiltakozása ellenére – átadta az akkori idők erős embere, Navracsics Tibor által vezetett KIM-nek. A döntést érdemben nem indokolták, igaz, nehéz is lett volna, hiszen a KIM se kultúrával, se külpolitikával nem foglalkozik. Az egyetlen, érvnek látszó mondat szerint az ún. országimázs építése is Navracsics feladata lett. Miután a finanszírozásban a kulturális tárca is részt vállalt – a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül 100 millió forintot kapott évente a Balassi, a nemzetközi könyvvásárokon való megjelenésre három éven keresztül további 100 milliót –, az Emmi joggal várta el, hogy beleszólása legyen az elsősorban kulturális tevékenységet folytató intézetek életébe. Hatos Pál, a Balassi 2010-ben kinevezett főigazgatója három tárcának próbált megfelelni, hiszen nemcsak az Emmi és a KIM, hanem a külügy is megfogalmazta igényeit.
A legtöbb ütközés érthető módon a kulturális területtel volt. Hammerstein Judit, Hatos december elején kinevezett utóda az elmúlt négy évben a kulturális tárca helyettes államtitkáraként szolgált. Most diplomatikusan fogalmaz, de kimondja, hogy az Emminek nem volt elég rálátása a Balassira. Ezen pedig változtatni szeretne. „A tárcához tartozó kulturális intézményeknek tudniuk kell, milyen projektjei vannak a Balassinak, mikhez tudnának csatlakozni; és fordítva, ha egy magyar együttes olyan helyre utazik, ahol van kulturális intézet, logikus volna, hogy az intézet felajánlja segítségét, esetleg kiegészítő programokat szervezzenek” – mondja a Narancsnak az új vezető.
A harmadik Orbán-kormány megalakulása után Navracsics átcsatornázta az intézeteket új tárcájába, a Külügyi és Külgazdasági Minisztériumba, amivel egy nemzetközi értelemben is legitim modell jött lére (hiszen például a Goethe Intézet és a Francia Intézet is külügyi irányítás alatt áll). Navracsics vitte magával kedvenc káderét, a nemzeti összetartozás napjára írt Barackfa-dalról elhíresült Balatoni Mónikát, akit kulturális diplomáciáért felelős államtitkárrá nevezett ki. Hozzá tartoztak volna az intézetek, ám Navracsics távozásával Balatoninak is kitelt az ideje, ahogy tavaly novemberben Hatos Pált is kirúgták, minden indoklás nélkül. (Hatos Pál nem kívánt nyilatkozni munkájáról a Narancsnak.)
Utóda, Hammerstein Judit 1998–2002 között a kormányfő, 2002–2006 között pedig a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának sajtófőnöke volt. Úgy tudjuk, a több nyelvet beszélő, 1993-ban Pécsett francia–történelem szakon végzett politikus saját elhatározásából jött el az elmúlt négy évben nem épp a béke szigetének számító kulturális tárcától. Vélhetően nem az ő kedvéért rúgták ki Hatost, hiszen távozása már jóval a kormányváltás előtt is téma volt.
A kuruckodás vége
Hatos Pál az intézetek feladataként a pozitív országkép kialakítását tűzte ki, és a dél-amerikai emigráció megszólítását éppúgy tervezte, mint egy Magyarság Múzeum létrehozását a Balassi Intézet minden kulturális helyszíntől fényévnyi távolságra lévő Gellért-hegyi központjában. Igyekezett felszámolni a „kuruc szabadcsapatokként” működő intézetek önállóságát; lemondták az ellenzéki lapok előfizetését, és a kormányfő ízlésének megfelelően a sport is a kínálatukba került – számolt be Bretter Zoltán, a bukaresti intézet korábbi igazgatója a Narancsban (írását lásd: Az elveszett Corpus Hungaricus üldözői, Magyar Narancs, 2012. június 21.). Bővült a hálózat, többek között Pekingben nyílt új kulturális intézet, de Orbán Nyugattal vívott szabadságharca egész más kontextust adott az eredeti elképzeléseknek. A kormány a nehéztüzérséggel folyó küzdelemben nem tudta bevetni a legfeljebb néhány könnyű lovast jelentő intézeteket. Krasztev Péter volt pozsonyi intézetvezető szerint a Nyugat-Európa számára ismert nevek nem a Fidesz oldalán álltak, és a magyar kultúrpolitika nem tudott olyan alternatívát felkínálni, ami látványos, akár politikailag is hasznosítható eredményeket hozott volna; sőt inkább kódolva lett volna egy újabb támadási felület. Ezért aztán Hatos központosító szándékai alábbhagytak. Az egyik intézetvezető szerint egy igazgatói értekezleten elhangzott az is, hogy nem kell feltétlenül tudni a fogadó országban, hogy az intézetek állami tulajdonban vannak. Csökkent a költségvetés, a 2010-es 4,3 milliárdból a következő két évben 3,7, 2013-ban 3,6 milliárd maradt. Az apanázs a választási évben sem érte el a 2010-es szintet, csak az idei költségvetés ígér 4,4 milliárdot. De mint az egyik igazgató elmondta, szinte minden évben sikerült nagyobb összegű pályázatokat nyerniük, így a Liszt-év, a magyar uniós elnökség vagy más aktuális kormányzati projektek kapcsán. Ezekkel és szponzori pénzekkel megtöbbszörözték programköltségeiket.
Mindig voltak központi programajánlatok, de a Hatos-érában is az igazgatókon múlt, hogy mennyiben vették ezeket figyelembe. A legkínosabb talán az NKA-pénzből finanszírozott Ákos-turné volt. Egy Nyugat-Európában működő intézet igazgatója szerint neki soha nem tiltották le egyetlen programját, egyetlen meghívott művészt sem. Ugyanakkor Hatos óvatosságának köszönhetően az intézetek szinte eltűntek a hazai sajtó és közvélemény szeme elől.
A berlini és a bécsi CH, valamint néhány más nyugat-európai intézet nyitottsága és jó helyi megítélése nyilván jót tett a kormánynak – mondja egyik forrásunk. Ezek az intézetek meglehetős önállósággal működtek, Berlinben és Bécsben a még szocialista időben kinevezett igazgatók vezetésével. Bécset a művelt kulturális diplomata, Méhes Márton vezette, akinek decemberben járt le a már egy évvel meghosszabbított mandátuma. A Berlini CH élén Can Togay filmrendezőnek annyira sikerült megtalálnia a hangot új főnökeivel, hogy a részben az ő kezdeményezésére újraalapított isztambuli intézetbe távozhatott volna mandátuma lejártakor, ha nem kap professzori állást Németországban.
Rokonok
Hatos információink szerint csak egy intézetigazgatót váltott le idő előtt, a legtöbb esetben kivárta a mandátum lejártát. Létezik olyan szabály, hogy abban az évben, amikor az intézet igazgatójának négyéves mandátuma lejár, visszahívható; ezzel többször is éltek, így a bukaresti intézetet irányító Bretter Zoltán filozófus, egykori SZDSZ-es képviselő esetében. Az igazgatók kinevezését gyakran kísérték botrányok a szocialisták alatt is, és Hatos se ugrott el a kínos döntések elől. Gyakran kapták rokonok az intézetigazgatói széket: Szófiában Doncsev András államtitkár apja, az akkor 67 éves Doncsev Toso, Stuttgartban Ódor Bálint helyettes államtitkár apja, a korábban a fasori evangélikus gimnáziumot igazgató, 66 éves Ódor László, Brüsszelbe pedig Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Zsófia került. Ugyanakkor Párizsba a konzervatív történész, Ablonczy Balázs, Varsóba a Narancsban és a Beszélőben is gyakran publikáló, az 1956-os Intézetben dolgozó Tischler János történész mehetett. A fiatal, kreatív kulturális szervezők kora azonban leáldozott (lásd keretes írásunkat).
Hatos együttműködési képességét jól jelzi, hogy a három éven keresztül évi 100 millió forintot jelentő, nemzetközi könyvvásárokon való részvételt támogató Publishing Hungary programba nem vonta be a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülését (MKKE). A MKKE évtizedek óta szervezi a hazai könyves eseményeket és a magyar könyves szakma nemzetközi bemutatkozásait. Zentai Péter László igazgató egyik nyilatkozata szerint a Balassi Intézet „értelmetlenül, feleslegesen és dölyfösen” elzárkózott a szakma képviselőitől. Az igazgató a Narancsnak elmondta, hogy a szakma legfontosabb eseményén, a Frankfurti Könyvvásáron a MKKE évek óta száz négyzetméteres standot bérel. Abban kérték a Balassi segítségét, hogy járuljon hozzá az installáció megújításához, ám ehelyett az intézet néhány négyzetméteren külön standot bérelt. A MKKE felajánlotta, hogy a különböző könyvvásárokon barterben rendelkezésre álló standokat megosztja a Balassival, ám erre sem volt fogadókészség. Amikor a MKKE által szervezett Budapesti Nemzetközi Könyvvásár díszvendég országai visszahívták a magyarokat saját rendezvényükre, kizárólag a Balassi képviselte az országot. Hammerstein Judit a kérdésről annyit mond, át kell gondolni a Publishing Hungary programot, felesleges 10-12 könyvvásáron jelen lenni, inkább a magyar irodalom számára fontos helyszíneken kell tovább erősíteni a részvételt.
Kulturális minimum
Hammerstein Judit szerint a külügy gyorsabban reagáló Balassi Intézetet szeretne. A 2007-ben gründolt Balassi nem csupán a kulturális intézeteket jelenti, ide került a Magyar Ösztöndíj Bizottság, a magyar diákok külföldi tanulmányait finanszírozó Campus Hungary ösztöndíj, a külföldi diákok hungarológiai ösztöndíjai, a vendégoktatói hálózat. Ezért szükség van a párhuzamosságok kiszűrésére, a bürokrácia csökkentésére – mondta Hammerstein. A másik elvárás a központi programkínálat erősítése, ahogy a főigazgató fogalmazott: „Nagyobb szakmai fogódzót kell adni az intézetek számára, hogy valamilyen kulturális minimumtartalomnak egységesen megfeleljenek.”
A hálózat bővítésével kapcsolatban elmondta: a kormány döntött arról, hogy várhatóan ebben az évben intézet nyílik Ljubljanában, Kolozsvárott és Bakuban. A további tervekről nem beszélt, de hangsúlyozta, hogy a bővítésben elsőrendű kérdés a fenntarthatóság: nem feltétlenül intézetekben kell gondolkodni, hanem például oktatási-kulturális szakdiplomaták kiküldésében. Ugyanakkor ott, ahol van intézet, fölösleges fenntartani a nagykövetségen is kulturális ügyekért felelős diplomatát. Nagyobb szerepet szán a vendég oktatóknak, akik, ha megvan a lelkesedésük és némi forrásuk, egyszemélyes kulturális intézetként működhetnek. Hammerstein nem ígéri a költségvetés növekedését, és figyelmeztet arra, hogy a válság óta az olyan nagy és gazdag szervezetek is súlyos megszorításra kényszerültek, mint a Goethe Intézet, és egyre több külső forrást kell bevonniuk. Ezért nagy lehetőséget lát abban, hogy hálózatszerűen működjenek az intézetek. Idén nyárig 11 intézetigazgató mandátuma jár le, utódaikat már csak három évre, egy év lehetséges hosszabbítással küldik ki. Hammerstein szerint ahol megvan a megfelelő és konszenzusos szakember, nem pályáztatnak, viszont egyeztetési kötelezettségük lesz az emberi erőforrások miniszterével.
| Bozóki-árvák Bozóki András kulturális miniszter (2005–2006) strukturális átalakításokba nem tudott belefogni, kinevezési gyakorlatában mégis innovatívnak bizonyult. Az általa kiküldött 9 intézetigazgató között volt néhány – az ő szavaival – „szabadon lebegő értelmiségi”, például Petőcz György, Krasztev Péter, Keresztury Tibor, Derdák András, akik jócskán kilógtak a gyakran kádertemetőnek használt, jobb esetben jeles tudósokkal feltöltött intézetek világából. Ahogy Bozóki fogalmazott: „A kortárs kultúra sokféle irányzata iránt érdeklődő, baloldali-liberális gondolkodású emberek voltak, akiknek csak annyit mondtam, hogy a kultúrát vigyék ki az intézet falai közül, és olyan rendezvényeket szervezzenek, amelyek nem az ottani magyarok, hanem elsősorban a többségi társadalom tagjai számára érdekesek.” Hiller visszatérése után – aki nem bízott az elődje által kiküldöttekben – őket nevezték Bozóki-árváknak. Különösen a Párizsban dolgozó Derdákot akarta eltávolítani egy ideig. Pedig az ő kinevezettjei között is voltak hasonlók: Orsós, Bretter és a londoni intézetigazgató, Takács Ildikó. |
