Magyar Narancs: Mennyiben politikai döntés az, hogy Rogán Antal az Egyesült Államok szankciós listájára került?
Jeszenszky Géza: Már az előző Trump-kormány alatt felmerült Rogán Antal listára tétele, de amennyire az amerikai adminisztrációt és a bürokráciát ismerem, az ilyen döntések egy hosszú folyamat nyomán születnek meg. Az biztos, hogy ezt nem most találták ki, és pláne nem a távozó nagykövet valamiféle bosszúja ez, ahogyan azt a magyar kormány részéről hangoztatják.
MN: Egyáltalán elképzelhető, hogy David Pressmannek vagy bármely nagykövetnek akkora hatalma lenne, hogy rátetetheti egy másik ország miniszterét a listára?
JG: Semmiképpen sem. A külügyi szolgálat minden országban némiképp a katonai szolgálathoz hasonlóan működik: van hierarchia, betartják a szolgálati utat, és kicsi a mozgásszabadság. Ebben az esetben valószínűsíthető, hogy magának az elnöknek kellett hozzájárulnia a döntéshez, hiszen nem egy afrikai diktatúráról van szó, hanem egy szövetséges ország miniszteréről. Ezért is fontos tudni, hogy ez nemcsak a Biden-kormány akciója, hanem már az előző adminisztráció vetette fel, Bidenék pedig megerősítették. Feltételezem, azért nem került sor erre korábban, mert – ahogy Pressman is sokszor mondta – Magyarországot fontos szövetségesnek tartják. A nagypolitikában a rosszfiúkat először megpróbálják békíteni és meggyőzni. Ha nem sikerül, akkor szokás keményen reagálni, ez régi politika az Egyesült Államokban. Amikor a 2010-ben megalakult Orbán-kormány médiatörvénye kapcsán Hillary Clinton külügyminisztersége alatt felfigyeltek Magyarországra, 2011 nyarán itt volt egy kétpárti kongresszusi küldöttség, s maga Clinton is, aki hosszan beszélgetett a miniszterelnökkel. Akkor vált először nyilvánossá a romló viszony és az amerikai kritika, de akkor még csak meggyőzni próbálták Orbán Viktort. De én visszamennék 2006-ig is, amikor 1956 ötvenedik évfordulója alkalmából az ifjabb Bush elnök maga szeretett volna eljönni, mert rokonszenvezett Magyarországgal. Végül csak a nyáron tudott eljönni, és a Citadellánál tartott nagy nyilvános beszédet. Csupa szép dolgot mondott. Volt egy találkozása az akkor ellenzékben lévő Orbán Viktorral, ahol megkérdezte: „Viktor, what are you up to”, vagyis „mit is akarsz te?” Tehát kétpárti hagyomány volt eddig a magyarországi demokrácia állapotának figyelése, nem is elsősorban a belső demokrácia, hanem a NATO miatt. Az orosz- és Kína-barátság is egyre elfogadhatatlanabb Washington számára. A korrupciót is nagyon szigorúan veszik arrafelé, emlékezhetünk erre az akkori adóhivatali elnök, Vida Ildikó 2014-es kitiltásából is. Várható volt, hogy sor kerül látványos lépésre.
MN: Azért az Egyesült Államok sem tilt ki minden korrupt embert, és emiatt mégiscsak van egyfajta „búcsúajándék-hangulata” ennek a döntésnek.
JG: Az időzítés valóban furcsának mondható. Nekem az a véleményem erről, hogy a Biden-adminisztráció régóta mérlegelte, vajon a mézesmadzagot vagy a korbácsot használja-e Magyarországgal szemben. Ahogy Pressman nyilatkozataiban is mindig ott volt a kiút azzal, hogy Magyarország fontos szövetséges, fontosnak tartják a két ország közötti jó viszonyt. Aztán jött a vízumszerzés nehezítése, majd a kettős adóztatási egyezmény felmondása. Az időzítés azért is alakulhatott így, mert a demokraták azt remélték, továbbra is demokrata kormánya lesz az országnak, és ráérnek majd dönteni. Azzal, hogy ez meghiúsult, otthagyták ezt a Trump-kormánynak. Ez egy akta. Nem túl nagy, hiszen az amerikai kormányzat szempontjából egészen jelentéktelen ügy, de otthagyták örökül. Valószínűsíthetően Trumpék megváltoztatják a döntést, de ez nem megy olyan gyorsan.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
