Trumpba vetett remények

Kijátszanák a kártyát

Külpol

A 2025-ös kilátásokkal kapcsolatos hazai kormányzati hurráoptimizmust az új Trump-adminisztrációval kapcsolatos remények is táplálják. Kevéssé érteni, milyen alapon.

Az, hogy Donald Trump január 20-án ismét elfoglalhatja az Egyesült Államok elnöki székét, lelkesedéssel és optimizmussal töltötte el a Fidesz-vezérkart. Amikor legutóbb írtunk a Trump gazdaságpolitikájával kapcsolatos, alighanem hamis magyar várakozásokról (lásd: Mindent a 25-re, Magyar Narancs, 2024. november 25.), főleg a magyar gazdasági kilátásokat érintő kockázatokat tudtunk sorolni – már amennyiben megvalósulnak a leendő elnök által beígért elképzelések. Az azóta eltelt idő igazolta az aggodalmakat: Trump komolyan gondolja az agresszív vámpolitikát (amit valószínűleg hamis gazdaságtörténeti példákkal próbál alátámasztani). Mi több, sovén politikai célok érdekében nem habozna bevetni a vámfegyvert az ország NATO-szövetségesei (Kanada vagy Dánia) ellen sem, és természetesen nem kímélné régi ellenségét, az Orbán-kormányzat szoros stratégiai szövetségesét, Kínát sem. A globalizálódó vámháború egyik vesztese éppen az Európai Unió, azon belül elsősorban Németország lenne, s mindennek a továbbgyűrűző hatásai ökölcsapással felérő sokkot okoznának a magyar gazdaságnak is. A dollár erősödése, a magyar állampapírok már csak emiatt is növekvő hozamkörnyezete pedig a magyar államháztartás finanszírozását, az államadósság kezelését nehezítené meg. A magasabb vámok miatt megugró infláció könnyen globalizálódik, és a forint megállíthatatlan romlásával együtt még súlyosabbá váló inflációs környezet aligha tenné lehetővé a gazdaság erősödését segítő kamatcsökkentést.

Akkor végül is mi végre a lelkesedés – miért beszél arról Nagy Márton, az újdonsült gazdasági csúcsminiszter, hogy az Orbán-kormány kész kijátszani a „Trump-kártyát”?

Vágyak

Az amerikai–magyar gazdasági kapcsolatokban rejlő „kiaknázatlan lehetőségek”, amelyeket Nagy miniszter is emlegetett, régóta ott figyelnek a gazdasági kilátásainkról szóló kormányzati fejtegetésekben – csak éppen nem világos, hogy ezek elmélyülését miért és hogyan segítené az új elnökkel fennálló állítólagos ideológiai rokonság, a Trump és Orbán Viktor közötti „legendásan” jó viszony, vagy akár csak a Trump-stáb némely tagjának NER-es kapcsolatai. Az amerikai vállalati, valamint a pénzügyi, befektetői szféra korántsem áll Trumpék befolyása alatt, mi több, üzleti viselkedésüket aligha determinálja politikai-világnézeti rokonszenv (már ha van egyáltalán).

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Móricka evangéliuma

Semmi nem áll távolabb a keresztény szellemiségtől, mint a magas áhítatossági kvóciensű elmélkedések magáról a Történetről, de talán egyetlen kifejezésforma sem produkált annyi fércművet, mint a film.

Rap-szódia

Misztikus hangulat, a forgószínpadon egy kettéhasított vár, eleve ferde elemekkel, amelyek épp eldőlni készülnek. A látvány (díszlet: Horesnyi Balázs) rögtön megteremti az alapérzetet: minden szétesni látszik Veronában a két család viszálya miatt. Egy cseppnyi költőiség még így is kerül mindennek a tetejébe: égi jelenségként érkezik Júlia ágya, ahol újdonsült férjével, Rómeóval elhálhatják a nászéjszakát.

Szegvár, retúr

Még előző kötetében, a Lányos apában írta Grecsó Krisztián, hogy két évtizede az édes­apjáról szeretne írni. „Gyakoroltam, készültem, megbocsátottam, fejlődtem, aztán felejtettem, kidobtam mindent, gyűlöltem, visszaestem.”

Vissza a kenguruhoz

„Mi az a gondolati, szemléleti újdonság, amely a csalogató, modern kísérőzenén, a színes képeken, a megvalósult filmben átsugárzik? Sajnos nem több, mint hogy a Levi’s vagy a Lee Cooper márkájú farmerdzseki alatt is doboghat becsületes munkásszív” – írták találóan A kenguru című filmről 1976-os bemutatója után a Filmvilágban.

Tájékozódunk

Egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának illetékes szerve szankciós listára tette Rogán Antalt a magyarországi rendszerszintű korrupcióban betöltött szerepe miatt, összeült az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

Elveszett eszmények

  • Bretter Zoltán

Tudtuk, nem tudtuk, az elmúlt több mint kétszáz évben a következő gondolat szabta meg életünket: „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata.” (Immanuel Kant: Válasz a kérdésre: mi a felvilá­gosodás?)

Nem lehetetlen lekerülni az amerikai szankciós listáról, de bajos lesz a Rogán elleni szankció visszavonatása

Egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok szank­ciós listára helyezte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét, a magyar kormány sajtója „David Pressman kicsinyes bosszújaként” igyekezett beállítani a történteket. Lázár János miniszter egye­nesen megfenyegette a nagykövetet: a későbbiekben „kerülje el ezt az országot”.

Hatvan, hetven, nyolcvan, száz puszta

Az autoriter rendszerek kiépülésének egyik legbiztosabb jele, hogy a vezető mellől lassan eltűnnek az egykori harcostársak. Ez általában az autoriter vezető hatalmának megszilárdulásával és korlátlanságának növekedésével egy időben történik. Helyüket a klán tagjai veszik át.

Többet ésszel, mint pénzzel

A kormány propagandistái az utóbbi időben számos képtelen gazdasági céllal rukkoltak elő. Pár hónapja a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetői is kitettek magukért: szerintük semmi sem tántoríthat el minket attól, hogy innovációs teljesítményünk 2030-ra bekerüljön az európai top 10-be, és ha minden jól megy, 2040-re ott leszünk – szerintük – a világ (!) 10 legjobbja között.

„Asszonyok, akiket mindennap látok”

Pályáját táncosként kezdte, a magyar néző viszont a Buendía família matriarchájaként, Úrsula Iguaránként ismerhette meg a Száz év magányból készített tévésorozatban. A kolumbiai művésszel Gabriel García Márquez könyvéről, a szereplőválogatásról, a tetoválások eltüntetéséről és az ágyjelenetekről beszélgettünk, de a latin-amerikai kultúra nőképe is szóba került.