A határvédelem megerősítéséről egyeztek meg az EU-tagországok vezetői

  • narancs.hu
  • 2023. február 10.

Külpol

A brüsszeli EU-csúcson Ukrajna uniós csatlakozása is szóba került.

Csütörtök reggel kezdődött és pénteken éjjel két óra körül ért véget az uniós állam- és kormányfők rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozója, amelynek során erősebb határvédelemben egyeztek meg a tagországok vezetői – írja a hvg.hu.

A tárgyalások első felén részt vett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, aki felszólalt a tagállamok plenáris ülésén, utána pedig a vezetők kisebb csoportjaival is egyeztetett. A tárgyalások egyes elemei az EU-csúcson elfogadott zárókövetelésekben is visszaköszönnek.

A tagállami vezetők ebben úgy fogalmaztak:

„Az Európai Tanács ismételten hangsúlyozza, hogy az Európai Unió készen áll támogatni Ukrajna igazságos békét célzó kezdeményezését, amely Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartásán alapul.” 

Emellett Ukrajnai uniós csatlakozásáról is szó esett, a dokumentum szeritn az EU „elismeri Ukrajnának az ahhoz szükséges követelmények teljesítése iránti elkötelezettségét, hogy mielőbb megkezdődhessenek a csatlakozási tárgyalások.” Az Európai Bizottság ősszel értékeli az ukrán felkészülést, a tagállamok ezt követően döntenek arról, hogy meg lehet-e nyitni a csatlakozási fejezetek első körét.

„Az Európai Tanács ismételten hangsúlyozza, hogy Ukrajna jövője az Európai Unióban van.”

– olvasható a dokumentumban.

A lap beszámolója szerit az állam- és kormányfők hosszan vitatkoztak a migrációról. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, a vezetők több azonnali, konkrét és gyakorlati lépés megtételében egyeztek meg, köztük határvédelmi eszközök, például gépjárművek, őrtornyok és a felügyeleti technológia uniós finanszírozásának növelésében. 

A tagállamok vezetői abban is megállapodtak, hogy a határigazgatás hatékonyságának javítása érdekében kísérleti projektet indítanak a gyorsabb és méltányosabb menekültügyi eljárások lefolytatására, valamint arra, hogy hatékonyabbá tegyék az uniós tartózkodásra jogosulatlanok visszaküldésének rendszerét. Emellett elengedhetetlennek tarják, hogy megegyezés szülessen egy átfogó migrációs és menekültügyi jogszabályról, amelynek a tervezete már közel két és fél éve elkészült.

Harmadik nagy téma a gazdaság helyzete volt, ezen a téren a vezetők megállapodtak abban, hogy lehetővé kell tenni a „célzott, ideiglenes és arányos” támogatást annak biztosításra, hogy Európa a zöld technológiai termékek gyártásának helyszínévé váljon.

A tagállamok vezetői legközelebb márciusban találkoznak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.