A lengyel titkosszolgálat szerint tömeges az ukránok Oroszországba való deportálása

Külpol

A lengyel kormányzati honlapon elérhető közleményben azt állítják, az oroszok által megszállt területeken található táborok, börtönök helyét is megállapították.

Az Ukrajna elleni orosz háború kezdete óta több mint másfél millió ukránt, köztük több ezer gyermeket vittek el orosz börtönökbe és úgynevezett szűrőtáborokba - közölte szerdai közleményében Stanislaw Zaryn, a lengyel titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter szóvivője.

A lengyel kormányzati honlapon elérhető közleményben Zaryn tudatta: a lengyel titkosszolgálatok megállapították az oroszok által megszállt területeken található táborok, börtönök helyét. Ezt a közleményben műholdas felvételekkel, konkrét földrajzi adatok megjelölésével illusztrálták.

Az ukránok "átvilágítását" és ellenőrzését célzó eljárások során az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kihallgatja az érintetteket, megvizsgálja a tőlük elkobozott tárgyakat, ezen belül adathordozókat, valamint a közösségi médiában található bejegyzéseiket, esetleges harci sebesüléseiket és tetoválásaikat is - írta Zaryn.

 Hozzátette: akármilyen gyanú esetén az illető "akár halálos kimenetelű megtorlás céljává válik": kínvallatásnak teszik ki, ukránellenes nyilatkozatokra kényszerítik, illetve politikai kirakatperekben a bíróság elé kerülhet. Ha viszont nem találnak gyanús jelt, a vizsgálat következménye kényszerbesorolás lehet az orosz fegyveres erőkbe.

Az Oroszország által alkalmazott módszer tömeges méretű - olvasható a közleményben, mely szerint a több mint 1,5 millió ellenőrzött közül azokat, akik átmentek a "szűrőn", az Orosz Föderációba deportálták. Zaryn szerint Moszkva a háború kezdete óta "az ukrán társadalom és az ukrán nemzet ellen irányuló lépéseket foganatosít, ezen belül tömeges megtorlást, bebörtönzéseket, kínzásokat, deportálásokat", mindennek a célja pedig az ukrán ellenállás megtörése.

Az Ukrajna megszállt területein elhelyezett börtönrendszert a közlemény szerint az oroszok a helyi hatóságok volt épületeiben alakították ki. "Ott, ahol nem sikerült felhasználni az agresszió nyomán átvett épületeket, a szűrőhelyeket sátortáborok formájában szervezik meg" - állította Zaryn.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.