A magdeburgi támadó korábban szaúd-arábiai menekültek üldözéséről posztolt, bosszúval fenyegetőzhetett

  • narancs.hu
  • 2024. december 21.

Külpol

Szaúd-Arábia figyelmeztette Németországot a támadóra. Két ember, köztük egy kisgyerek halálát okozta a férfi. 

Két ember, köztük egy kisgyerek halálát okozta a magdeburgi karácsonyi vásárban a tömegbe hajtó férfi – számolt be az MDR nyomán a hvg.hu. Sokan megsérültek, 15-en súlyosan, 37-en közepesen súlyosan és 16-an könnyebben. A rendőrség őrizetbe vette az elkövetőt, egy 50 éves szaúd-arábiai férfit, aki 2006 óta Németországban él. 

Korábbi sajtóbeszámolók szerint Taleb A. 2016-ban menekültstátuszt kapott, foglalkozása szerint pszichiátriai és pszichoterápiás szakorvos. A rendőrség már házkutatást tartott nála, a támadás során használt fekete BMW-t bérelte. A hatóság tájékoztatása szerint az autó legalább 400 métert haladt a vásáron keresztül.

Az MDR azt írta, a férfi egy évvel ezelőtt az X-en (egykori Twitteren) arról posztolt, hogy a német állam üldözi a Szaúd-Arábiából érkező menekülteket. A törölt bejegyzésében „küszöbön álló bosszúról” írt, és más hasonló bejegyzései is voltak. A lap szerint Szaúd-Arábia figyelmeztette a német hatóságokat a támadóra. 

 
A rendőrségi szalaggal lezárt magdeburgi karácsonyi vásár, miután egy jármű belehajtott az ott tartózkodó tömegbe 2024. december 20-án. A hatóságok szerint sokan megsebesültek és halálos áldozatok is lehetnek, a sofőrt őrizetbe vették.
Fotó: MTI/AP/DPA/Heiko Rebsch
 

Spiegel szerint a férfi arról is posztolt, hogy Németországnak „meg kell védenie a határait az illegális migrációval szemben”, és nyíltan kifejezte szimpátiáját az AfD-vel. Azután kapott menedékjogot, hogy halálosan megfenyegették, amiért megtagadta az iszlámot. Továbbá tanácsokat adott például szaúd-arábiai nőknek, miként meneküljenek el az országukból. Volt egy honlapja is, ahol a német menekültügyi rendszerről gyűjtött össze tudnivalókat.

A rendőrség szemtanúkat, videókat és fotókat keres a támadásról. Abból indul ki a hatóság, hogy egyedül követte el a bűncselekményt, nincs tudomásuk iszlamista háttérről. Több ingatlant is átkutattak Bernburgban, ami Magdeburgtól nagyjából 50 kilométerre délre fekszik, és ahol a támadással gyanúsított férfi él.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.