A máltai újságírónő meggyilkolásának kivizsgálása ellen szavaztak a fideszesek

  • narancs.hu
  • 2019. június 28.

Külpol

Indoklás persze sehol.

Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságírót 2017-ben gyilkolták meg: az autójába rejtett pokolgéppel, Mostában lévő otthonának közelében. Az 53 éves Caruana Galizia tárta fel többek között a hazája és az úgynevezett panamai offshore-botrány közötti összefüggéseket.

A gyilkossági ügy kivizsgálásáról az Európa Tanács döntött: 72 igen, 18 nem, 3 tartózkodás eredményeként három hónapon belül független és nyilvános vizsgálatot indítanak az ügyben. Miután képviselők szerint mintha "egyes felelősök büntethetetlennek tűnnének Muscat miniszterelnök személyes védelmének köszönhetően" - írja a 444.hu. Ahogy írják, az újságíró családja szerint ez nagy lépés az igazság feltárásának irányába.

A meggyilkolt újságírónő többek között a kormányzati és ellenzéki korrupciót, illetve a máltai elit alvilági, orosz és azeri kapcsolatait igyekezett feltárni.

A legérdekesebb azonban az, kik nem szavazták meg a nyilvános vizsgálatot. A 444.hu cikke összeszedi, hogy az elutasító szavazatok

  • a két olasz kormánypárt és Berlusconi pártjának egy-egy képviselőjétől,
  • egy ciprusi szocialista képviselőtől,
  • Erdogan pártjának négy török képviselőjétől,
  • hat azerbajdzsáni,
  • és négy fideszes képviselőtől jöttek.

 

A cikk név szerint is kiemeli az újságíró-gyilkosság nyilvános nyomozása ellen szavazó fideszes képviselőket: Németh Zsoltot, Csöbör Katalint, Tilki Attilát, Nacsa Lőrincet. Mindeközben semmilyen indoklás nem jelent meg arról, hogy miért is ellenzik a vizsgálatot.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.