A NATO-főtitkár szerint elengedhetetlen, hogy Ukrajna még több katonai segélyt kapjon

  • narancs.hu
  • 2024. december 3.

Külpol

Hogy erős pozícióban legyen, amikor úgy dönt, megkezdi a béketárgyalásokat.

Elengedhetetlen, hogy Ukrajna még több katonai segélyt kapjon – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár kedden Brüsszelben, a szövetséges tagállamok külügyminisztereinek kétnapos találkozóját megelőző sajtótájékoztatóján. Mint mondta, tanácskozásuk folyamán a miniszterek arra összpontosítanak, hogy

amikor Ukrajna úgy dönt, hogy béketárgyalásokba bocsátkozik, azt az erő pozíciójából kiindulva tegye. Ehhez viszont további katonai támogatásra van szüksége.

Mark Rutte szerint Ukrajnának nem a békefolyamattal kapcsolatos „ötletelgetésre", hanem arra van szüksége, hogy a szövetségesek biztosítsák, hogy erős pozícióba kerüljön, amikor úgy dönt, megkezdi a tárgyalásokat. „Tehát azt mondanám, több katonai segélyt és kevesebb vitát arról, hogy hogyan nézzen ki a békefolyamat" – fogalmazott a NATO főtitkára, majd emlékeztetett, Oroszország agressziója nem csillapodik, sőt Vlagyimir Putyin orosz elnök fokozza a háborús retorikáját és vakmerő provokációkat hajt végre, Ukrajnát kísérleti rakéták tesztelésére használja, és észak-koreai katonákat von be az illegális háborúba.

„Putyint nem érdekli a béke. Tovább nyomul, és újabb területeket próbál elfoglalni. Mert azt hiszi, hogy megtörheti Ukrajna elszántságát. És a miénket is. De téved, mert minél erősebb az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásunk, annál erősebb lesz a kezük a tárgyalóasztalnál” – jelentette ki Mark Rutte az MTI összefoglalója szerint. Megerősítette: a szövetségesek egyetértenek abban, hogy Ukrajna jövője a NATO-ban van, útja „visszafordíthatatlan” a tagság felé.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.