A németek nem szállítanak fegyvert Ukrajnának

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. január 22.

Külpol

De tábori kórházat igen.

Németország semmiképpen nem szállít fegyvert Ukrajnának most, az Oroszországgal fennálló feszültség idején, de tábori kórházat igen - jelentette ki Christine Lambrecht német védelmi miniszter egy interjúban, amely vasárnap jelenik meg annak apropóján, hogy több NATO-tagország fegyverekkel segíti Ukrajnát.

 A miniszter nyilatkozata összhangban van azzal, amit Olaf Scholz német kancellár hangsúlyozott korábban: Berlin konfliktusövezetbe nem szállít gyilkos fegyvert.

"Értem a szándékot, hogy segíteni akarják Ukrajnát, éppen ezt tesszük mi is. Ukrajna februárban kap (tőlünk) egy teljes tábori kórházat (a majdani ukrán személyzet) egészségügyi képzésével együtt, aminek a költségéből Németország 5,3 millió eurót (1,9 milliárd forint) vállal. Ezenkívül már évek óta német katonai kórházakban ápolják a súlyosan sérült ukrán katonákat" - mondta Lambrecht a Welt am Sonntag című hetilapnak nyilatkozva.

 "Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a feszültség csökkentése érdekében, és a fegyverszállítás Ukrajnának éppen nem ezt segítené elő, ebben egyetértés van a német koalíciós kormányon belül" - tette hozzá.

 Ez megfelel annak, amit Annalena Baerbock külügyminiszter mondott interjújában a Süddeutsche Zeitungnak: Berlin nem bírál más országokat azért, mert fegyvert szállítanak Ukrajnának - jegyezte meg a Reuters hírügynökség.

Nem reális azt gondolni, hogy az ilyen fegyverszállítások át tudják billenteni a katonai erőfölényt. A NATO-szövetségesek, az európai uniós tagországok és a hét legfejlettebb országot tömörítő csoport (G7) számára a legerősebb fegyver egyértelművé tenni Oroszország számára, hogy bármilyen újabb agressziónak súlyos következménye lesz - mondta Baerbock az interjúban.

Lambrecht a Maliban zajló fegyveres konfliktussal kapcsolatban figyelmeztette Oroszországot, hogy a Wagner orosz biztonsági cég zsoldosainak ottani jelenléte nem marad következmények nélkül.  "Moszkva nem tudja elérni, hogy a nyugatiak automatikusan kivonuljanak mindenhonnan, ahova ő zsoldosokat küld. Nem hátrálunk meg ez előtt, nem könnyítjük meg Oroszország dolgát" - mondta. A Maliban hatalmon lévő katonai juntát pedig arra figyelmeztette: ha azt akarja, hogy a német katonai kontingens az országban maradjon, akkor ahhoz meg kell teremtenie a feltételeket.

Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és más országok is azzal vádolják a bamakói vezetést, hogy zsoldosokat bérel a Wagner csoporttól, amelyet különböző konfliktusövezetekben elkövetett jogsértésekkel vádolnak. A mali vezetés visszautasítja a vádat, és azt állítja, hogy az orosz kiképzők kétoldalú egyezmény keretében érkeztek az országba.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.