A Néppárt elnöke szerint nacionalistákkal és Európa-ellenesekkel nem lehet a jövőt építeni

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. május 24.

Külpol

"Ez nem az az Európa, amelyet mi akarunk, mi egy erős, okos és emberséges Európát akarunk."

Nacionalistákkal és Európa-ellenesekkel nem lehet a jövőt építeni – mondta Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke pénteken Münchenben a pártcsalád európai parlamenti választási kampányának záró rendezvényén.

Daul elmondta, hogy minden válság és nehézség ellenére "a mai a legjobb Európa, amely a történelem során valaha is létezett", az idei EP-választás pedig "az EU történetének legfontosabb választása".

Hangsúlyozta, "a nacionalista populisták sok tagállamban megerősödtek és tönkre akarják tenni Európát, a baloldaliak marxista lózungokkal mozgósítanak, a zöldek agyon akarnak szabályozni mindent, Macron (francia) elnök pedig úgy akarja átépíteni az európai pártrendszert, hogy csak rá vagy a nacionalistákra lehessen szavazni".

"Ez nem az az Európa, amelyet mi akarunk, mi egy erős, okos és emberséges Európát akarunk" – mondta az EPP elnöke a kampányzáró gyűlésen, amelyen részt vett mások mellett Manfred Weber csúcsjelölt, Angela Merkel német kancellár, Markus Söder jelenlegi és Edmund Stoiber volt bajor kormányfő, Bojko Boriszov bolgár és Andrej Plenkovic horvát kormányfő.

A házigazda Markus Söder – az EPP-hez tartozó bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke – kiemelte, hogy nem lesz együttműködés a nacionalistákkal és populistákkal, mint például az olasz Matteo Salvini vagy az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ).

Az FPÖ volt elnökéről, Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellárról a napokban megjelent videófelvétellel kapcsolatban azt mondta: az ilyen politikusok úgy képzelik, hogy "az állam szolgálja őket, és nem ők az államot".

Arról is szólt, hogy nemcsak az EPP-nek kell elhatárolódnia a jobboldali populistáktól és nacionalistáktól, hanem a balközép erőknek is a baloldali populistáktól. Mint mondta, a "demokraták" Európáját és egy "polgári" Európát kell építeni.

Markus Söder és Joseph Daul egyaránt méltatta, hogy Sebastian Kurz osztrák kancellár megszakította az együttműködést az FPÖ-vel. Mindketten a támogatásukról biztosították az EPP-hez tartozó Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjét.

A kampányzárón az eredeti tervek szerint Sebastian Kurz is felszólalt volna. A politikus videoüzenetet küldött, távollétét azzal magyarázta, hogy otthon van rá szükség, dolgoznia kell hazája stabilitásáért.

Sebastian Kurz üzenetében, Markus Söder és Joseph Daul pedig beszédében tett hitet amellett, hogy az EP-választás után Manfred Webernek kell betöltenie az Európai Bizottság elnöki tisztségét.

Markus Söder hangsúlyozta, hogy Manfred Weber számára az EP-választás kampánya után kezdődik el csak igazán a kampány.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”