A rakéta és a drón ötvözetéből új fegyvert fejlesztettek ki Ukrajnában

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 25.

Külpol

Zelenszkij nagy reményeket fűz a hibrid harci eszköz bevetéséhez.

A rakéta és a drón ötvözetéből új fegyvert fejlesztettek ki Ukrajnában – jelentette be Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök szerint az új hibrid fegyvertől azt várják, hogy csapást tudnak majd mérni vele azokra az orosz repülőterekre, ahonnan az orosz bombázók és harci repülőgépek bevetésre indulnak ukrajnai célpontok ellen.

Zelenszkij a Facebookon jelentette be, hogy szombaton volt a Paljanicja névre keresztelt új fegyver első sikeres harci bevetése. Az ukrán elnök felidézte, hogy Oroszország a 2,5 éve tartó háborúban mintegy 10 ezer, különféle típusú rakétával és több mint 33 ezer siklóbombával támadta Ukrajnát – írja a 444.

Most viszont

Ukrajnának olyan fegyver van a kezében, amivel képes lehet megtörni az orosz légierő támadóerejét

– közölte Zelenszkij, aki szerint a Paljanicja kifejlesztése másfél évet vett igénybe, és a tervek szerint gyorsan kiterjesztik a gyártását.

Zelenszkij azt nem közölte, mekkora hatótávolságú az új fegyver, ahogyan azt sem árulta el, hogy az első bevetése hol történt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.