A román elnök köszöni, de nem kér Orbán új Közép-Európájából

  • narancs.hu
  • 2019. december 17.

Külpol

Ez az utópia most nem jött össze.

Magyarország készen áll, hogy a szomszédjaival, köztük Romániával, felépítsen egy új Közép-Európát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombat este a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett gálaesten, a temesvári regionális kereskedelmi kamara rendezvénycsarnokában.

Mi magyarok ki akarunk törni abból a helyzetből, hogy Európa második vonalához tartozunk. Ezért mi készen állunk, hogy szomszédjainkkal együtt, Romániát is ideértve, felépítsünk egy új Közép-Európát. Olyan Közép-Európát, ami nem csak beszállítója a nyugat-európai gazdaságoknak, hanem ami a világ egyik legsikeresebb és legversenyképesebb térsége is. Ahol városainkat autópályás és gyorsvasutak kötik össze. Ahol mindenkinek van munkája, és ahová visszatérnek a munkásain és ahol az okoz majd fejtörést, hogy mit kezdjünk a Nyugat-Európából érkező munkavállalókkal” - fogalmazott Orbán, de úgy néz ki, víziójával egyedül maradt: Klaus Iohannis román elnök a Contorceni Palotában kijelentette, nem akar részt venni Orbán új Közép-Európájának építésében.

"Nem egy kisebb területen létrehozott új egység, hanem az Európai Unió mellett vagyok elkötelezett. Nem hiszem, hogy új törésvonalakat kéne nyitnunk az Európai Unión belül, hanem inkább azon kéne dolgoznunk, hogy a létező törésvonalakat bezárjuk. Már van egy létező repedés kelet és nyugat között, aminek a vasfüggönyből eredő történelmi okai vannak. Ennek a megszüntetésébe szeretnék bekapcsolódni. Észak és dél közt is vannak hozzáállásbeli különbségek. Soha nem fogok részt venni újabb törésvonalak létrehozásában. Ez egy olyan hozzáállás, amit nem fogok támogatni.” – fogalmazott Iohannis.

Eközben Karácsony Gergely megállapodott a V4 polgármestereivel az együttműködésről és létrehozták a Szabad Városok Szövetségét.

Via Mérce.hu

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.