A szociáldemokrata párt nyert Romániában, de megerősödtek a szélsőségesek is

  • narancs.hu
  • 2024. december 2.

Külpol

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a várakozásoknál jobban teljesített.

A hivatalos adatok szerint a szavazatok nagyjából 99 százalékos feldolgozottsága alapján a jelenleg is kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) némileg meggyengült ugyan, de győzött a romániai választáson. A PSD 22 százalékos eredménnyel 25 megyében nyerte meg az országgyűlési választást. A Telex összefoglalója szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hat megyében, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) háromban, a jobbközép liberális Mentsétek meg Romániát (USR) kettőben nyert – utóbbi Bukarest önkormányzatát is megszerezte. A vártnál jobban teljesített a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), öt megyében nyert, a hétfői adatok szerint 6,4 százalékkal jutott be a parlamentbe.

Az RMDSZ-t korábban öt százalékra mérték Romániában, a párt a saját számításai szerint tíz milliós részvétel mellett 5,5-5,7 százalékos eredményre, 540-550 ezer szavazatra számított. A 6,4 százalékos eredmény ezek után pozitív meglepetésnek mondható.

Az eredmények alapján várhatóan hétpárti parlament alakul Romániában, miután a hétvégén lezajlott választásokon két kisebb, a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR) kivált politikusok által létrehozott új párt, az SOS Romania és a Fiatal Emberek Pártja (POT) is parlamenti képviseletet szerzett – derült ki hétfőn, a külföldi választókörök zárása után közzétett, 99,6 százalékos feldolgozottságot tükröző részeredményekből az MTI beszámolója szerint.

Az országos átlagnál magasabb arányban urnákhoz járuló magyarság országos 6,4 százalékos támogatottsághoz juttatta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistáit. A legutóbbi népszámláláson az ismert nemzetiségű román állampolgárok 6 százaléka vallotta magát magyarnak.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vasárnapi beszédében rámutatott, hogy az a korosztály „mozdult meg” leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és '89 előtti évekről, és „tudja, mi a magyarellenesség”. A pártelnök úgy vélte, az erdélyi magyar választópolgárok "látták a veszélyt", ami a szélsőséges pártok előretörése révén az erdélyi magyar közösségre leselkedik, ezért vonultak ilyen nagy számban az urnák elé. Kelemen köszönetet mondott a külföldön élő romániai magyaroknak is, akik közlése szerint nagyobb számban vettek részt a parlamenti választásokon, mint az államfőválasztás múlt vasárnapi első fordulójában, és felelősséget vállaltak szülőföldjükért. A politikus azoknak is megköszönte a részvételt, akik évek óta nem szavaztak, és most mégis megtették.

Az eredményekre reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel a Facebook-oldalán ízt írta: „az RMDSZ fantasztikus eredménye a romániai parlamenti választáson biztosítja, hogy a jövőben is erős hangja lesz a magyarságnak a bukaresti parlamentben, ahol így semmilyen döntés sem születhet a magyarokról a magyarok nélkül”. Illetve azt is hozzátette: „az RMDSZ jó szereplése nagy segítséget fog jelenteni a magyar-román kapcsolatok további fejlesztése érdekében is”.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk