Parlamenti választás Németországban

A tét a demokrácia

Külpol

A szélsőjobboldali AfD a második helyen végzett a német parlamenti választásokon. A szavazók közel négy­ötöde azonban demokratikus pártokra szavazott.

Megoldjuk! – hányszor idézték később gúnyosan és számon kérőn a szlogent, amely a 2010-es években ígéretként lebegett Németország egén! Nagy kár, hogy az amúgy jóindulatú néni, aki megfogalmazta e reményt, nem sokat tett annak beváltására. Inkább tetézte a bajokat. Történetesen ő volt a kancellár, de nem szabad mindent a nyakába varrni: a semmittevésben, a problémák elkenésében buzgón támogatta a liberális politikai elit. Feltehető a kérdés, mennyiben felelős az ország vezető rétege azért, hogy demagógok lovagolhatták meg a valós problémákat és a politikai tudatlanságot.

Elterjedt itteni kifejezéssel élve a polgári és baloldali pártok egy ideje felhúzták a „tűzfalat” a populista veszély elhárítására. Csakhogy a lángok már magasra csapnak; a fal másik oldalán a választópolgárok egyötöde áll, lármázva vagy meglapulva. Már az alábbiakban bemutatott lista láttán is csodálatos, hogy a németek jelentős többsége nem a radikálisan migránsellenes Alternatíva Németországért (AfD) nevű pártot támogatta. A többség elsősorban értékelvűen választott: közel 80 százalékuk demokratikus pártokra, végeredményben a demokráciára szavazott. Legalábbis nemzetközi összehasonlításban ez nem lebecsülendő. Irigyelhetik másutt az 1990 óta legmagasabb, 83,5 százalékos választási részvételt is.

Az AfD-ről nem alaptalanul feltételezhető, hogy kormányra jutása esetén hozzálátna a liberális demokrácia – márpedig másmilyen nincs is – lebontásához. Ennek egyik és hibátlan kritériuma a médiához való viszony. Tűri-e egy politikai erő a kritikát, vagy hatalomra jutása esetén maga alá gyűri a média minél nagyobb részét és különösen a közszolgálati csatornákat? Az AfD rendszerkritikájának is fontos része a fellépés a média „hazugságai” ellen. A problémát, amire a párt elnöknője Budapesten is panaszkodott, a magyar kormányfőnek réges-rég sikerült kiküszöbölnie.

Szálem alejkum!

Az elmúlt tíz évben sorozattá gyarapodott merényletek közös jellemzője, hogy borult égből villámcsapásként érkeznek. Valószínű, hogy bekövetkeznek, de kiszámíthatatlan, hol és mikor. Áldozataik nem célirányosan, hanem véletlenszerűen választódnak ki. Csak abban az értelemben következetesek, hogy nagy valószínűséggel – bár távolról sem bizonyosan – „hitetleneket” sújtanak. A tettesek saját elhatározásból, nem pedig iszlamista terrorszervezet tagjaként cselekednek.

A sort egy tunéziai menekült nyitotta meg Berlinben 2016 decemberében, amikor kamionnal a karácsonyi vásárba hajtott (12 halott, 50 körüli sérült), majd egy elutasított palesztin menedékkérő folytatta késsel a kezében egy hamburgi szupermarketben 2017-ben (1 halott, 6 sérült). Nem számítva egy testi sértésért korábban már elítélt húszéves szír akcióját 2020-ban, aki szintén vallási, közelebbről homofób indíttatásból támadt egy homoszexuális párra Drezdában – egyiküket megölte, a másikat súlyosan megsebesítette –, néhány év szünet következett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.