A francia elnökválasztás első fordulója

A vízibicikli robbanékonysága

  • Dobsi Viktória (Párizs)
  • 2012. április 24.

Külpol

A francia elnökválasztás első fordulójának legnagyobb meglepetése a szélsőjobb 18 százalékos eredménye volt. Szerencse, hogy még így sem jutottak be a második fordulóba, amelynek kimenetelét az elemzők és közvélemény-kutatók elég magabiztosan merik megjósolni.

Újra szocialista bérlő költözhet a francia köztársasági elnök lakhelyeként üzemelő Élysée-palotába, legalábbis a szavazók a vasárnapi első fordulóban François Hollande-ot, a szocialista párt (Parti Socialiste, PS) jelöltjét hozta kedvezőbb pozícióba – majd két évtizednyi jobboldali elnökség után. A voksolás másik nagy nyertese a harmadik helyen végző Marine Le Pen, aki a szélsőjobboldali Nemzeti Front (Front National, FN) élén vissza tudta hódítani a Nicolas Sarkozy és a tíz éve kormányzó konzervatív néppárt által elszippantott híveket, és majd hat és fél millió szavazatával pártalapító apja 2002-es rekordját is fölülmúlta. A franciák harmada voksolt az unióval kritikus jelöltekre.

A kampány alatt napvilágot látott 375 (!) közvélemény-kutatás globálisan megelőlegezte Hollande és a baloldal relatív fölényét, Marine Le Pen 18 százalékos eredménye azonban az első forduló nagy meglepetése. A tavaly januári pártelnöki beiktatása óta gyakorlatilag folyamatosan kampányoló 44 éves jogász stratégiája bevált. A „se a jobb, se a bal” jelszava mögé nem csupán a szélsőjobb hagyományos hívei és a Sarkozyben csalódott csoportok sorakoztak fel, hanem azok a protest szavazók is, akik a problémákat a bevándorlás-közbiztonság-vásárlóerő tengely összefüggésében értelmezik. A szélsőjobb visszatérése miatt már a választás estéjén a leköszönő elnök jobbszélre fókuszáló stratégiája került a kommentátorok és a vetélytársak kritikájának centrumába, miközben Sarkozy szóvivői egy emberként fordultak a „nem rasszista, csak szenvedő” FN-szavazók felé.

 

Marine Le Pen: A nevető harmadik


Marine Le Pen: A nevető harmadik

Így, bizarr kontrasztban az ország delikát gazdasági helyzetével − a válság drasztikus dilemmáival, az ötmillió munkanélküli és 11 millió szegény realitásával −, a tévéstúdiókban újra a bevándorlás, a közbiztonság, a rituálisan vágott marha és a koedukált uszodai nyitva tartás körül zajlottak a leghevesebb viták. Az ünneplés kétségtelenül a Nemzeti Front hadiszállásán volt a legfelhőtlenebb: a párt nagy reményekkel készülődhet a júniusi törvényhatósági randevúra, sikerként könyvelhető el Marine modernizációja és a balos témák, szólamok beemelése a Front repertoárjába, s a kormányzó párt válsága még új szövetségeseket is hozhat.

 

Ha a Le Pen-klán diadala nem is volt a szocialista párt székházához gyűlt szimpatizánsok kedvére, François Hollande és a többi baloldali jelölt remeknek mondható együttes eredménye okot adhatott az örömre.

1958 – és az V. köztársaság fennállása – óta először fordult elő, hogy az újrainduló, hivatalban lévő elnök elveszítse az első fordulót, csupán Mitterrand-nak sikerült Hollande mostani, 28,6 százalékánál jobban teljesítenie, és a PS-től balra álló jelöltek voksait összegezve (15,1%) ez elég lehet a döntőhöz. A baloldal ugyan mindössze 43,6 százalékot szerzett, de a két kivétellel makacsul jobboldali köztársasági elnököt választó franciák esetében már ez is nagy szám, és jóval több, mint amit Ségolène Royal 2007-es veresége előtt elkönyvelhettek. A Sarkozy-ellenes hangulaton túl a baloldali dinamika is operált, erről tanúskodik Jean-Luc Mélenchon és a 2009-ben alakult Baloldali Front (Front de gauche, FdG) 11,1 százalékos teljesítménye. Ami ugyan elmarad a Nemzeti Front megelőzésének vágyálmától, de előzi az öt évvel ezelőtti „harmadik embert”, az eredményeit azóta felező, jobbközép François Bayrou-t (9,11), és mintegy hatszorosát hozza a pártszövetség gerincét adó kommunista párt (Parti Communiste Français, PCF) voksainak. A kiugrott szocialista exszenátor és uniós képviselő Mélenchon „polgári lázadást” és egy VI. köztársaságot vizionáló radikális baloldali programjával rokonszenvezők értékes tartalékot biztosítanak az eddig inkább középen kampányoló Hollande-nak. Csakúgy, mint a Mélenchon-mániát megsínylő, „egyéb baloldali” jelöltre leadott voks: a zöld színekben induló Eva Joly exvizsgálóbíró, az ultrák (Nathalie Arthaud tanárnő és Philippe Poutou gyári munkás), illetve az ufó Jacques Cheminade összesen 4,3 százaléka. Hollande számára viszonylag szimpla a képlet: a PS-szel választási szövetséget kötött zöldek őt támogatják, és a többiek is Sarkozy kiebrudalását tartják prioritásnak.

A 11 éven át pártfőtitkár Hollande (aki egykor épp Mélenchon elől happolta el e címet) számíthat a fenti szavazók túlnyomó többségére, plusz a szondák szerint a Bayrou-hívek harmadára, de Marine seregeinek majd ötödére is. Így május hatodikára 4–8 százalékpontos előnyt jósolnak neki a kutatóintézetek a tegnap 27,1 százalékot összeszedő Nicolas Sarkozyhez képest, akihez a Frontból kétharmadnyi, Bayrou-tól pedig egy újabb harmad igazolhat. (A jobb térfélen egyébként 1,8 százalék még a szuverenista, gaulle-ista Dupont-Aignannak is jutott.)

A kritikusai szerint egy osztriga karizmájával, illetve egy vízibicikli robbanékonyságával jellemezhető Hollande-nak máris három tévévitát ajánló Sarkozynek a saját lehengerlő retorikáján, a jobboldali szavazók jóindulatán, és a nulla kormányzati tapasztalattal rendelkező rivális hendikepjén túl még a csodára is szüksége lesz.

A választók pedig csak remélhetik, hogy számos bajukra és aggodalmukra meggyőző javallatokra bukkannak a két jelölt receptjei közt. Esetleg még az unió határain túli világ is szóba kerül. Mégiscsak a világ ötödik gazdasága, harmadik fegyverexportőre, az ENSZ biztonsági tanácsának állandó tagja, mellesleg az emberi jogok úgynevezett hazája készül kiválasztani a Nyugat legnagyobb hatalommal felruházott államfőjét.

Neked ajánljuk