A fordulat ugyanakkor országonként más és más léptékben zajlott le: miközben például Németországban vagy Svájcban a közvélemény nyomása az atomerőművek bezárására tett hivatalos ígéreteket kényszerített ki. A mindkettővel szomszédos Franciaországban viszont továbbra sincsenek többségben az atomenergia ellenzői, jelenleg is elhúzódva bár, de zajlik egy új erőmű építése. Így aztán a német és svájci aggodalmak továbbra sem kaptak megnyugtató választ.
Mekkora a baj?
A közgondolkodásban folyamatosan összemosódik a természeti és az erőművi katasztrófa - számos vélemény szerint erősen alulértékelve a cunami és eltúlozva a radioaktív szennyezés következményeit, miközben az előbbi ezrek halálát okozta, míg az utóbbinak mindeddig nincs kimutatható áldozata. A döntő kérdés a veszély megítélésekor természetesen a sugárzás mértéke. Csernobil esetében például egy amerikai hematológus és egy sugárzásügyi szakember (Gale és Hoffman) szerint egyelőre több százezer érintett vizsgálatát követően sincsenek egyértelmű adatok a rákbetegségek gyakoriságának növekedéséről. Fukusimára nézve pedig azt írják, hogy egy ott dolgozó 50 éves férfi hátralévő életében 42-ről legfeljebb 42,2 százalékra nő a rákbetegség valószínűsége.
Mindez azonban aligha nyugtatja meg a japánokat, a katasztrófaláncolat következtében amúgy is sokkal többről és megfoghatatlanabbról van szó: a közbizalom rendült meg, elsősorban a nukleáris biztonság régóta sulykolt, például iskolai tananyag szintjére is emelt tételében, de általában a kormányzatban, magában a rendszerben is. A kormányzatban azért, mert a Fukusimára vonatkozó hivatalos bejelentések késlekedtek, nem egy utóbb tévesnek, pontatlannak, ha nem tudatosan manipuláltnak bizonyult. A biztonság evidenciájában pedig azért, mert egyrészt világossá vált, hogy az erőmű tervezésekor csak a földrengés lehetőségével számoltak, a cunamiéval nem, pedig a jelenség (az elnevezése is japán) egyáltalán nem ritka errefelé. Másrészt kiderült, hogy katasztrófa esetére nem állt rendelkezésre olyan pótlólagos energiaforrás, amely a reaktorok hűtőrendszerét működésben tarthatta volna. Ennek a bizalmi válságnak a következményeit nehéz megítélni, ugyanakkor az egy évvel ezelőtti napoktól mindmáig megjelenő beszámolók továbbra is a fegyelmezettség, az áldozatkészség képét festik az országról, különösen persze arról a százezernyi emberről, akiket részben a cunami, részben a sugárfertőzés beszélye űzött el és tart távol mindmáig és talán mindörökre az otthonától.
Alig két hónappal a katasztrófa után távoznia kellett Kan Naoto kormányfőnek, mert nem mutatott kellő határozottságot a válságos napokban - igaz, hogy az ellenzék vezető pártja hosszú ideig vonakodott az együttműködéstől, időközi választásokban reménykedve. Utóda, Noda Josikiho állítja, hogy az újjáépítés immár teljes erőbedobással, az ellenzékkel vállvetve zajlik, a helyi erők viszont azt állítják, hogy az újjáépítési pénzek felhasználását rugalmatlan előírások lassítják. Ennél is súlyosabb az információk visszatartásának a vádja, különösen a sugárfertőzöttség mértéke tekintetében. Ez egyes helyi polgármestereket arra indította, hogy bojkottálják azt a megbeszélést, amelyen a magas radioaktív szeny-nyezettségű talaj és egyebek eltemetésének helyét és mikéntjét kellett volna tisztázniuk a kormány képviselőivel.
Japánban egy egészen friss felmérés szerint a lakosság 80 százaléka támogatja az atomenergia-függőség felszámolását. Ugyanakkor több mint 50 százalék azoknak az aránya, akik elfogadnák, hogy átmenetileg újraindítsák a leállított atomerőműveket, ha ezt az ország energiaigénye indokolttá teszi. A katasztrófa előtt a villamos energia 30 százalékát nyerték atomerőművekből, jelenleg az 54-ből csak két ilyen létesítmény termel energiát, a többi hivatalosan biztonsági felülvizsgálat alatt áll, de egyelőre bizonytalan, hogy mikor és mennyit helyeznek újra üzembe közülük.
Veszteségek
A kieső villamos energiát most a legmagasabb fordulatszámon pörgő olaj- és gáztüzelésű erőművek pótolják, ami brutálisan megterheli a fűtőanyagot külföldről beszerző, amúgy is súlyosan eladósodott szigetország külkereskedelmi mérlegét. Japán eleve a világ harmadik legnagyobb olajimportőre, ami előrevetíti a magas energiaárak további növekedését - ez pedig a japán gazdaság világpiaci versenyképességét sodorja veszélybe.
Japán elképesztő mértékű (a GDP 200 százaléka körüli) eladósodottsága a tavalyi katasztrófasorozat előtt is aggasztó volt, különösen az ország elöregedése fényében. Hivatalos előrejelzés szerint 2060-ra, amikor a mai fiatalkorúak nyugdíjasok lesznek, ez a korosztály teszi ki az addigra egyharmadával kevesebb lakosság 40 százalékát, tovább feszítve a költségvetés kereteit. Nem véletlen, hogy - cunami ide vagy oda - az egymást követő kormányok már évek óta játszanak a - jelenleg ötszázalékos - fogyasztási adó felemelésének gondolatával, és még az sem meglepő, hogy ez a kérdés a belpolitikai napirendi pontok között előkelőbb helyen áll, mint számos, az újjáépítéssel kapcsolatos probléma. A lakosság viszont épp emiatt okkal érzi úgy, hogy a kormányzat - a kutatás, az energiaipar és a politikai döntéshozatal összefonódásairól nem is beszélve - nem jár el kellő felelősséggel, amikor a megnövelt biztonságú atomerőművek újraindításáról beszél.
