Annak idején a Harvardon témavezetője, Brian Balogh professzor azt mondta róla: ő a legbriliánsabb diákja, de nem akar abban az országban élni, ahol vezető pozíciót tölt be. És mit ád a sors: John Yoo a Bush-kormányban a "terror elleni háború" egyik legfontosabb belföldi frontján, az igazságügyi minisztériumban, az elnökkel közvetlen kapcsolatban lévő jogi tanácsadó osztály helyettes vezetőjeként szolgálta választott hazáját. Szigorúan a cél szentesíti az eszközt elv jegyében. Yoo keze a kormány számos hírhedt intézkedésében benne volt, például a bírósági felhatalmazás nélküli lehallgatásokban vagy az amerikai elnök általános mentesítésében a háborús bűnökre vonatkozó nemzetközi jogi szabályok alól. Legemlékezetesebb tette mégis ama szakvélemény megfogalmazása volt 2002-ben, amely megengedően nyilatkozott a "különleges kihallgatási technikákról". Szabad, de hiteles fordításban: az emberkínzásról. Evvel utóbb kivívta egy spanyol vizsgálóbíró érdeklődését is, aki ezt az állásfoglalást háborús bűnre gyanút adó tettnek minősítette. Yoo azonban még ennél is tovább ment: az Egyesült Államok terroristákkal szembeni önvédelmének jogosságára hivatkozva gyakorlatilag semmilyen, akár halálos kimenetelű technikát sem zárt ki, ide értve a Bush-korszak kihallgatási gyakorlatának emblémájává vált, a vízbe fojtást imitáló waterboardingot. Ám a Jack Bauer-komplexusos CIA-ügynökök nem sokáig garázdálkodhattak kötöttségek nélkül: alig egy év után John Ashcroft igazságügyi miniszter megvétózta Yoo kinevezését az iroda élére, és a helyette megtalált új igazgató visszavonta a direktívát. Azóta Yoo visszatért az akadémiai életbe, konkrétan a Kaliforniai Egyetem berkeleyi campusára, oda, ahol 1993-ban megkezdte oktatói pályafutását.
Fütyülnek rá
Az új könyvével turnézó Yoo olyan fogadtatásban részesült a charlottesville-i Virginiai Egyetemen, amit a radikális baloldali diáktüntetéseiről ismert Berkeleynek sem kellett volna szégyellnie. Még be sem lépett a terembe, a rendőrök már elvezettek néhány, a sztárjogászt "háborús bűnös" kántálással fogadó békeaktivistát, s a rendezvényt végig bekiabálások és botrányos jelenetek kísérték. A több száz fős liberális közönséghez intézett első szavaiban Yoo meg is jegyezte, hogy otthon érzi magát a "keleti parti Berkeleyben". De nagyon nem zavartatta magát (hasonló tiltakozások kísérik, amerre jár), a legnagyobb udvariassággal felelt minden kérdésre, még ha érződött is, hogy mélyen lesajnálja a libsiket.
Yoo már politikai szerepvállalása előtt is ismert volt az "egységes végrehajtó hatalomról" szóló hipotézisével. Az amerikai alkotmány ezen értelmezésének lényege az, hogy a törvényhozásnak tartózkodnia kell bármilyen beavatkozástól az elnök által vezetett végrehajtó hatalom működésébe. A probléma jelentőségét könnyen érthetővé teszi az angolszász emlőkön nevelkedett politikai filozófusok kedvenc kérdése: vajon van-e joga az elnöknek lelőnie egy utasokkal teli polgári repülőgépet, ha ezzel több életet menthet meg? Yoo válasza az egyértelmű igen, melyet ráadásul minden hasonló feladványra is kiterjeszt. Ha a végrehajtó hatalom feje elkerülhetetlennek tartja, jogos például a polgári lakosság ellen az atombomba használata, akár az Egyesült Államok területén is. A történelem sok esetben igazolta, ha nem is a megközelítés helyességét, de gyakorlati jelentőségét. Vészhelyzetben demokrata és republikánus elnökök egyként rendszeresen átléptek az elnöki hatalom megszokott keretein, amivel Yoo szerint csak a szokásjogot, nem az alkotmányt magát sértették meg. Abraham Lincoln például nem sokat cicózott a törvényhozás által meghatározott költségvetési keretszámokkal, amikor saját belátása szerint erősítette meg a Dél elleni polgárháborúban az Észak hadseregét: sőt, még az őrizetbe vétellel kapcsolatos habeas corpus jogokat is felfüggesztette. F. D. Roosevelt a II. világháborús hadba lépés előtt a beavatkozást ellenző kongresszus ellenére juttatott - Kanada közvetítésével - vadonatúj repülőket a szövetségeseknek, mondván, hogy a technológia már "meghaladta" őket, ezért az ügylet nem tekinthető segítségnyújtásnak. Amerika több mint kétszáz éves történetén végigtekintve meggyőző Yoo érvelése, hogy válsághelyzetben az elnök jogosult egyoldalúan cselekedni. Hogy egy elnök az alkotmány betűjének megfelelően ténylegesen kikérje egy döntése előtt a felsőház előzetes véleményét, nem csak utólagos jóváhagyását, utoljára az első elnökkel, George Washingtonnal fordult elő: de háromórányi értelmetlen szenátusi tusakodás után ő is faképnél hagyta a nép képviselőit.
Nem kell tehát elvetemült neokonzervatívnak lenni ahhoz, hogy belássuk: a jog, illetve a precedens valóban tágra szabja az elnök mozgásterét rendkívüli helyzetekben. Az viszont már vitathatóbb, hogy e tágabb határok között mit helyes megtenni. Yoo nemcsak az elméletben, de gyakorlati szerepvállalása során is veszélyesebb vizekre tévedt. A diktátori jogosultságoknak ugyanis van egy rossz tulajdonságuk: túl könnyen hozzájuk szokik a végrehajtó hatalom. Ez történt a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után elfogadott Patriot Act szabadságjogokat korlátozó intézkedéseinek meghosszabbítása esetében is. Yoo ugyanakkor még ebben is visszafogott álláspontot képviselt, szemben szűk látókörű és rugalmatlan neokon kartársaival. A guantánamói fogolytábor "bentlakóit" védő ügyvédközösség ügyében például az irányzat ideológiai zászlóshajójának számító Wall Street Journaltól és Liz Cheneytől is elhatárolódott. A korábbi alelnök lánya hazafiatlan dolognak nevezte a terroristák jogi képviseletét, és követelte a jogászok személyazonosságának nyilvánosságra hozatalát. Yoo csak ez utóbbi követeléssel értett egyet. Ezen túlmenően pedig halálos nyugalommal hallgatta a jó szándékú, de agyhalott baloldali aktivisták hülyeségeit a Bush-kormányzatot inkrimináló, "elveszett" e-mailektől a korrupciós gyanúsításokon át odáig, hogy "menjél haza Észak-Koreába". (Yoo Szöulban született, bevándorló szüleivel sokáig Philadelphiában élt.)
Az ultrakonzervatív jogász csak a végén obamázott kicsit, de akkor is inkább arra futtatta ki mondandóját, hogy az új elnök nem is annyira más, mint a baloldal által oly kreatívan gyalázott ifj. Bush. Több al-Káida-gyanúsítottat szedett le robotgépekről indított rakétákkal, mint Bush öt év alatt, "Gitmo" még mindig nyitva, és a jövője kétséges, akárcsak a foglyok büntetőperének részletei. Másrészről viszont ezek közpolitikai, és nem jogi kérdések, így Yoo véleménye anynyira mérvadó e tekintetben, mint szomszéd Józsié.Az előadás végére nyitott kérdés csak egy maradt: neokonzervatív elvtársaival együtt miért kerestek minden adott alkalmat a lehető legagresszívabbfellépésre, függetlenül annak hatékonyságától. Yoo erre azt felelte: ő is jobban örült volna, ha személyesen nem kellett volna szembesülnie ezekkel a választási helyzetekkel. Ezzel pedig - minden meggyőző ereje ellenére - sokan így voltunk a teremben.
