A holtak házai - Párizsi szállodatüzek

  • Dobsi Viktória (Párizs)
  • 2005. szeptember 8.

Külpol

Szeptember harmadikán a Libération című francia napilap címlapján egyetlen nagyalakú fénykép: egy sírástól összegörnyedő fekete nő. "Az elfeledettek dühe" főcím alatt egymondatos utalás a New Orleans-i helyzetre, a fotó felett pedig a következő szöveg: "Kilakoltatás két párizsi squatból: Sarkozy a brutális módszert választja."

Szeptember harmadikán a Libération című francia napilap címlapján egyetlen nagyalakú fénykép: egy sírástól összegörnyedő fekete nő. "Az elfeledettek dühe" főcím alatt egymondatos utalás a New Orleans-i helyzetre, a fotó felett pedig a következő szöveg: "Kilakoltatás két párizsi squatból: Sarkozy a brutális módszert választja."

Az újságot a metróban olvasó fiatalember hamar átlapozza az amerikai katasztrófáról szóló tudósításokat, és amint a hazai hírekhez ér, kisimítja térdén a lapokat, majd kisebb megszakításokkal felolvas társainak. Mind a négyen pattogatott kukoricát esznek és feketék, kezükben-ruhájukon rasszizmusellenes és a lakáshoz való jogot hirdető propaganda, épp egy tüntetésről jönnek. A sztrájkjairól és felvonulásairól híres-hírhedt Párizsban öt-tízezer ember az utcán valószínűleg meg se kottyan a rend őreinek, de ezen a hét végén a Köztársaság tér sokat látott árusait is meglepte a belügyminisztérium által kivezényelt rohamosztagosok szokatlan tömege. Egy filozofikus járókelő értelmezésében valójában ők tüntettek; s a tőlük több száz méterre elkanyarodó menettel elmaradt találkozásuk talán a hatóságok és a polgárok között elmaradt dialógus előképe is volt egyben.

A jogvédő és karitatív civilek, szakszervezetek, a zöldek és kisebb baloldali pártok által jegyzett megmozdulás eredetileg az elmúlt négy hónap párizsi lakástüzeinek majd ötven halálos áldozata emlékére, illetve a szociális lakásprogram radikális újraindításáért szerveződött. A lakáshelyzettel kapcsolatos vita először áprilisban lobbant fel, miután egy menedékkérőkkel teli

"szociális hotel"

leégett a belvárosban. A tűz okozója egy veszekedésbe torkolló találka gyertyadíszlete a portásfülkében, de a 25 halálos áldozatot követelő querelle publikussá teszi a menekültek mindennapjait is. Elhanyagolt szállodaszobákba zsúfolva zugfőzés gázpalackkal - és hónapokon, olykor éveken át tartó kényszerű, tétlen várakozás. Négy hónappal később leég egy végletekig lepusztult szükséglakásokból álló bérház, több lakójának zsebében 14 éve keltezett hivatalos ígéret a fővárostól az új otthonra - majd három nap múlva egy szintén katasztrofális állapotban lévő squat: újabb 24 halott. Az első esetben a nyomozás még nem zárta ki a szándékos gyújtogatást; az utóbbiban a lakásfoglalók által eszkábált elektromos berendezés gyanúsítható. S miközben New Orleansben a víz az úr, Párizsban is valamiféle előre bejelentett tragédia sejlik fel - a reakciókból pedig úgy tűnik, mintha Franciaország saját magáról alkotott képét tenné zavarossá a hirtelen manifesztálódó nyomor. A főváros szocialista vezetői és érintett polgármesterei, illetékes civil szervezetek, sőt a jobboldali kormány szociális minisztere is egyetért: a húsz éve elhanyagolt lakáspolitika mára Damoklesz kardja lett - és egyre gyakrabban hallhatók a kérdések, amelyek azt kutatják, vajon miért afrikai minden áldozat.

A hivatalos statisztika szerint Franciaországban több mint 3 millió embernek vannak súlyos lakásgondjai. Közülük 2001-ben több mint 86 ezren voltak az utcán, 50 ezren laktak hotelszobákban, 40 ezren viskókban, kalyibákban, és csaknem 2 millió 200 ezren minden komfort nélküli, egészségtelen, sokszorosan túlzsúfolt lakásokban. A témának hirtelen neki-feszülő médiumok tudósítottak a gall favellákról, és kilakoltatásuk óta több hónapja sátrakban tengődő családokról Párizs határában. A gyerekek onnan is járnak az iskolába, a szülők pedig dolgozni, de ki találna helyzetükre azonnali megoldást, miközben 1,3 millió család vár lakótelepi lakásra az országban; közülük 330 ezren Párizs külvárosaiban, 102 ezren a fővárosban. Naponta többször elhangzott a problémák és a megoldási javaslatok listája is: felfüggesztett építkezések, a decentralizáció nyomán elaprózott kompetenciák; a városmagok elöregedése - elhanyagolt várostervezés; Párizs és az azt körbeölelő ële de France térség közötti kooperáció hiánya; a törvény által előírt 20 százalék arányú szociális lakáspark építési kötelezettségének kikerülése egyes önkormányzatok által; az utóbbi években zavartalanul burjánzó ingatlan-spekuláció és elmaradt ár- és lak-bérkontroll - végezetül az állami szerepvállalás megengedhetetlen hiánya. Sokak szerint bizonyosan nem a forrás kevés, hanem a politikai akarat.

Ez utóbbi hamarosan megnyilvánult: Nicolas Sarkozy belügyminiszter, a bevándorlásügyben fáradhatatlan kommunikátor jelezte, hogy utasítása nyomán a fővárosi rendőrség összeírja a különösen veszélyes állapotban lévő squat-okat, majd kiüríti őket, hogy így akadályozza meg további drámák kialakulását. "Ide vezet, ha olyan embereket fogadunk be, akiknek azután se munkát, se lakást nem tudunk biztosítani." A mondat

általános felzúdulást

váltott ki; tiltakoztak a leginkább érintett külképviseletek, Mali és Elefántcsontpart nagykövetei - és az addig differenciáltabb vita politikai pergőtűzzé alakult át. Szeptember elseje reggelén valóban meg-jelentek két párizsi háztömb előtt a speciális alakulat tagjai, illetve az állítólag a lakásfoglalóknál is előbb értesített újságírók. Körülbelül negyvenen külvárosi szállodákban tölthetnek két hetet, a kilakoltatottak fele azonban visszautasította az átmeneti szállást, és ma is egy szomszédos téren táborozik.

"Mind elégtek, franciák voltak, de színesek." "Rasszista állam, gyilkos állam." A transzparensek tanúsága szerint a szombati felvonulók - bőrszíntől függetlenül - úgy érezték, az akut lakáshelyzeten kívül valami egyébről is szó van, és dühük egyértelmű célpontja

a belügyminiszter

volt. "Sarkozy/Vándoroljon ki!" "Kilakoltatás/Fasiszta eljárás!" - skandálta a tömeg, és egy fáradhatatlan torok órákon át kísérte a dobokat egyetlen rigmussal: "Ki gyújtotta meg a tüzet?" A tömeg pedig változó intenzitással visszhangozta a Sangatte miniszter nevét. A hírhedt menekülttábor kiürítése Sarkozy egyik emblematikus tette volt 2002 decemberében - paradox módon azóta is menekültek százai vegetálnak Calais városának határában, csupán néhány kilométerrel arrébb. A jelenlegi kilakoltatások kritikusai, köztük a főváros vezetői ezúttal is azt vetik Sarko szemére, hogy látványosan mediatizált tisztogató eljárása valójában a problémák politikailag legjövedelmezőbb szőnyeg alá söprése.

Azok az elemzők pedig, akik a fekete-afrikaiak többszörösen mar-ginalizálódott helyzetét próbálják megmagyarázni, még a lakáshelyzetnél is bonyolultabb viszonyokat vázolnak fel. A Franciaország és szülőhelyük között korábban tömegesen ingázó nyugat-afrikai dolgozók helyzete gyökeresen megvál-tozik a nyolcvanas évek gazdasági válsága és a bevándorlási politika szigorítása nyomán. Az addig rendszeresen hazautazó családapák kénytelenek családjukat is Franciaországba hozni, mert a periodikus jövés-menés lehetetlenné válik. Az alapvetően "hagyományos" falusi környezetből érkező csoportok integrációjának egyik alapvető akadálya a megfelelő lakások hiánya; a gyakran poligám és jobbára bő gyermekáldásnak örvendő családok nem csak privát térre vágynak: a közösségi életmód az utcát, köztereket is használatba veszi. Bár az asszimiláció fokozatosan az egy háztartásban élők számának csökkenését eredményezi, a poligámia visszaszorítását célzó 1993-as törvények és a családegyesítés szabályainak fokozatos szigorítása ezreket kényszerít illegalitásba - így lehetséges, hogy a lakásgondokkal küzdők jelentős része hibrid háztartás: hiába dolgozik két szülő, a második feleség és annak gyermekei semmilyen állami segítségre nem jogosultak, tehát szociális, illetve alacsony lakbérű lakótelepi lakást sem kérvényezhetnek.

Bár az állami intézmények egyelőre visszautasítják egy független kutatás lehetőségét, a lakáshelyzetet vizsgáló szociológusok a kérelmezőkre és a privát szférára vonatkozó adatok alapján egyértelműen állítják, hogy a bevándorlók eleve hátrányos helyzetű csoportján belül is a török, arab, valamint szubszaharai származásúak többszörös diszkriminációnak vannak kité-ve lakáskérelmük elbírálásának gyakorlatilag minden fázisában. Ugyanakkor az egykori anyaország és volt gyarmatai mai politikai és gazdasági viszonya sem problémamentes. A lakástüzek áldozatainak túlnyomó többsége talán szintén nem véletlenül érkezett Elefántcsontpartról, ahol az utóbbi évek végeláthatatlan politikai kríziseiben vállalt francia szerep erősen megkérdőjelezhető. A korábban Mitterrand, majd utóda által éveken át támogatott diktatórikus rezsimek (mint a zaire-i Joseph Mobutué vagy a togói Gnassingbe Eyademáé) és a Chirac által ma fennhangon kárhoztatott "ultraliberalizmus" (legfőbb afrikai haszonélvezői között olyan francia nagyvállalatok, mint a France Télécom, a Bouygues vagy az Air France) nyilván nem gyakorolt nagy marasztaló erőt a "fekete kontinens" lakosságára.

Szeptember harmadikán "csak" néhány ezer ember tüntetett Párizs utcáin, fehérek és feketék vegyesen, a lakáshelyzet javításáért, de egy áprilisi felmérés szerint a választók egynegyede érzi úgy, hogy a 2007-ben esedékes választások idején a lakáshelyzet és az urbanizációs politika kulcskérdés lesz. Addig is valódi válaszokat várnak.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.