Magyar Narancs: A válság érzékenyebben érintette az Európai Unió országait, mint az Egyesült Államokat, pedig a krízis ideje alatt az USA-ban egyenesen megkétszereződött a munkanélküliek száma. A kritikus 2009-es évben az USA-ban "csak" 2,6 százalékkal, az unió országaiban viszont összesen 4,1 százalékkal csökkent a GDP, míg a következő évben Amerikában már 2,9 százalékos, Európában csupán 1,7 százalékos növekedés volt tapasztalható. A különbség stabilizálódni látszik - mi ennek az oka?
Michael Heise: Tény, hogy az Egyesült Államokat kevésbé viselte meg a válság, mint azt az elemzők várták, és gyorsabban is sikerül visszatérniük a korábbi növekedési pályára. Ennek az egyik oka, hogy az amerikai gazdaság sokkal kevésbé függ az exporttól - ott ez olyan 20 százalék körül mozog -, a belső piaci folyamatokat pedig kevésbé lassították a válság negatív hatásai. A másik, hogy az amerikai politika gyorsabban és - mivel szuverén államközösségről beszélünk - hatékonyabban volt képes reagálni, mind fiskális, mind monetáris kérdésekben.
MN: Kína alig érezte meg a válság hatásait, de Brazília vagy épp az orosz piac is sokkal jobban reagált, mint azt várni lehetett. Mi a közös azokban az országokban, amelyek olcsón megúszták a krízist?
MH: Ha csak az ipari kapacitás, termelés szempontjából vizsgáljuk a növekedést, akkor azt látjuk, hogy a globális ipari termelés 2009 óta tartó növekedése elsősorban a feltörekvő piacok dinamikus fejlődésének, különösen Ázsiának, másodsorban Latin-Amerikának köszönhető, míg a fejlett, iparosodott országok mérsékelt teljesítményt mutatnak. Ezek a különbségek összefüggésben vannak a monetáris politikában tapasztalható eltérésekkel is. Az Európai Központi Bank minapi döntéseitől függetlenül (az ECB április 13-tól 25 bázisponttal emelte meg az eurórendszer irányadó kamatlábait - R. P. D.) a fejlett ipari országok kamatai még mindig alacsonyak, míg a feltörekvő piacok országaiban magasak. A stabil növekedés szempontjából pedig fontos, hogy az infláció alacsony maradjon - ezt Brazília és Oroszország is huzamosabb ideig hozta. Brazília a jó példa: a döntéshozók megálljt parancsoltak a túlköltekezésnek, újszerű, független jegybanki rendszert építettek ki, kiszámíthatóvá vált a költségvetési politika, és megindult a szociális rendszer reformja is. A brazil politikának a stabilizációban, a 2010-es 7,5 százalékos növekedésben döntő szerepe volt. De a fejlődő piacokon komoly kockázatok is vannak. Kínában és Indiában a kormánynak át kellett gondolnia, hogy az infláció miatt emelkedő fogyasztói árakat miként tudja visszaszorítani. Vannak olyan félelmek, melyek szerint ezek a kormányok olyan restriktív politikát foganatosítanak majd, amely a termelékenység viszszaszorítását eredményezheti.
MN: Készültek már kalkulációk a fukusimai tragédia lehetséges középtávú következményeivel kapcsolatban?
MH: A katasztrófa világgazdaságra gyakorolt hatása ma még nem ismert. Az első forgatókönyv szerint a nukleáris szennyezés a reaktor térségére korlátozódik majd - így a sűrűn lakott ipari területekre nem, "csak" a környező szárazföldi és vízi környezetre terjed át. Ez esetben a termelés viszszaszorulása nem lesz akkora, hogy komoly világgazdasági problémát okozzon: a japán növekedés negatív lesz az idei év első felében, de a második fél évben már lassú, akár egy százalékot is meghaladó fellendülés tapasztalható majd. Egyelőre ez tűnik a valószínűbbnek. Ha a szennyezés a levegőn keresztül eléri Tokiót és a fővárost övező ipari vidéket, annak nemcsak a japán, hanem a globális gazdaságra nézve is súlyos következményei lehetnek, hosszú távon is.
MN: Ezzel a nukleáris energia jövője valamelyest kérdésessé vált, miközben az arab világ válságai miatt az olaj világpiaci ára is instabil. Okozhat-e ez a két tényező energiaválságot?
MH: Számítani lehetett az olajárak emelkedésére: és ezt a tendenciát az olajszállítás kapacitásainak kiszámíthatatlansága nagyban erősíti. Az olajár alakulásával kapcsolatban nem csak arról van szó, hogy egyfajta újraelosztás valósul meg az exportáló és importáló országok között; ezek a folyamatok kihatnak a termelékenységre és a háztartások felhasználására is. Hisz az olaj árának alakulása nagyban befolyásolja a gázét is. A befektetők most kivárnak - és egyre több figyelmet fordítanak a megújuló energiák kitermelésének módszerei felé. Az Egyesült Államokban például már jól láthatóan szaporodnak a napenergia hatékony felhasználására tett kísérletek.
MN: Ha ezek a hatások a vártnál gyorsabban érik el a háztartásokat, az különösen érzékenyen érintheti az instabil európai piacokat.
MH: Ráadásul az európai adósságválság önmagában is súlyos kockázati tényező. Érdemes azért látni a különbségeket, mert Európában is találni pozitívumokat. Igaz, hogy az ipari termelés bizonyos országokban - Portugáliában, Spanyolországban, Görögországban - jócskán elmarad a kívánatostól, de már ezen országokban is tapasztalható némi fejlődés: az export, az ipari gyártás növekedésére lehet számítani. Spanyolország, Portugália vagy Írország az óránkénti termelékenység tekintetében sokkal dinamikusabban fejlődik az utóbbi két évben, mint Németország vagy Franciaország, ahol ez a mutató stagnál. Ezzel együtt persze elengedhetetlen, hogy a kritikus helyzetben lévő országok az IMF-fel és az Európai Bizottsággal együttműködve tartsák magukat a hiánycélhoz. Így lassan, de biztosan kikecmereghetnek az adósságcsapdából. Tény, hogy 2008-ban a most fenyegetettnek tekintett európai országok nagy deficitet szenvedtek, de Írország az idén már pluszban van, miként a magyar gazdaság is. Más országokban pedig a hiányt jelentős mértékben sikerült csökkenteni. Eközben Németországban, Franciaországban, de Hollandiában is a fizetések kismértékben csökkentek, ami hozzájárul az ő termelékenységük fellendüléséhez is.
MN: Az előbb említett országokat mégis különösen kockázatosnak ítélték meg hitelminősítő intézetek.
MH: A pénzügyi piacok nem igazán engedtek teret ezen országok konszolidációs és reformtörekvéseinek. Az államkötvények leminősítésének inkább egyfajta politikai üzenete lehet, de ez hiba: ezek a típusú értékelések ugyanis elsősorban a keresleti oldalt vizsgálják. Azzal persze egyet lehet érteni, hogy a költségvetési hiány lefaragása és általában a költségcsökkentés visszafogja a keresletet. De az is igaz, hogy az olyan országok, mint Görögország vagy Írország, épp átalakulnak, aminek a végén a kínálati oldal bővülése is várható. Görögországban az állami cégek privatizációja, az adórendszer vagy a társadalombiztosítás átalakítása, a munkában eltöltött évek számának növelését célzó politikai intézkedések előbb-utóbb új növekedést fognak produkálni. Mi úgy számolunk, hogy már 2011 második felében stabilizálódik a görög gazdaság. Az előrejelzéseink szerint egyedül a görög növekedés marad a negatív - mínusz 3 százalékos - tartományban, de ez is egy százalékpontos fejlődés lesz tavalyhoz képest. Az idén Portugáliában már 0,4, Spanyolországban 1, Írországban félszázalékos növekedést prognosztizálunk. Pedig Írországban 2009-ben még 7,5 százalékos volt a visszaesés.
MN: Mi a helyzet Kelet-Közép-Európával, mi hátráltatja e térség országainak felzárkózását?
MH: A komoly recesszió után a kilábalás sokkal lassabban zajlik a világgazdaság meghatározó országaihoz képest. Egyrészt mert ezekben az országokban magas az exportarány, ráadásul az export döntően épp azon nyugat-európai országok felé irányul, ahol a gazdasági teljesítmény az elmúlt időszakban jelentősen visszaesett. Másrészt - különösen a magánszférában - jelentős adósság halmozódott fel. A háztartások devizaeladósodottsága jelentősen visszaveti a fogyasztást. Ezzel együtt középtávon a magyar gazdaságban is számítani lehet az export fellendülésére, ami serkenteni fogja a gazdasági növekedést is. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy mind a magán-, mind az állami szektorban megvalósuljon egyfajta konszolidáció. Miként ezt a magyar kormány tervezi is, az állami deficitet csökkenteni kell, és valahogyan le kell dolgozni a háztartások nagyarányú devizaadósságát. Ez nem megy egyik pillanatról a másikra, ezért viszonylag mérsékelt, 3 százalékos növekedést becslünk 2012-ig. De hosszú távon - részben a magára talált német gazdaságnak is köszönhetően - a magyar gazdaság felzárkózását valószínűsítjük. És a környező országokban is ez várható.
MN: Elemzése a német gazdaság tekintetében középtávon 1,6-1,7 százalékos évi növekedést jósol, ez azért nem tekinthető kiugrónak.
MH: A körülményeket figyelembe véve ez a növekedés egyáltalán nem rossz. Öt-hat éve, a 10 százalékos munkanélküliségi ráta mellett semmiféle fellendülést nem vártak az elemzők, és úgy gondolták, hogy a régi gazdasági rend nem tartható fenn. Mára Németország, Európa egykori beteg embere a kontinens gőzmozdonya lett: nemcsak dinamikusan növekszik, de más európai országokat is húz. Ennek a változásnak egyik motorja volt a munkaerő-piaci szereplők szemléletváltása, egyfajta rugalmasság megjelenése. A strukturális reformok és a szakszervezetek által, a munkavállalókkal és munkaadókkal folytatott egyeztetéseken kikényszerített kollektív alkuk megtették hatásukat, és annak ellenére, hogy a bérek talán itt a legmagasabbak, az ipari kapacitás tovább bővült. Szintén fontos tényező, hogy Németországban nem jött létre az a hatalmas hitelbuborék. Vannak persze korlátok is: például az, hogy öregedik a német társadalom. Abból még lehet baj, ha tovább nő a szakképzett munkaerő hiánya - ezért lenne kívánatos a munkaerőképzés serkentése, és a szakképzett munkaerő bevándorlásának megkönnyítése is.
MN: Magyarország különutas politikai pályára lépett: nem csatlakozott az Euró Plusz egyezményhez, nem írta alá a versenyképességi paktumot. Eközben a hírek szerint a különadók miatt alaposan megromlott a német nagyvállalatok és a magyar kormány viszonya.
MH: Az euróról a német nagyvállalatok egységesen gondolkodnak: sokkal több előnye van, mint hátránya. Merkel törekvéseit döntően támogatják, a vita pedig nem az Euró Pluszról, sokkal inkább arról folyik, hogy a közösség milyen keretek és feltételek közt nyújtson segítséget a bajba jutott országoknak. Ezzel együtt ezek csupán keretmegállapodások, és csak a jövő dönti el, hogy az érintett tagállamok mennyire tartják magukat hozzájuk. De nem fenyeget a kétütemű Európa veszélye, nincs szó nagyon szigorú közösségi szabályokról. Akkor lehetne erről beszélni, ha a bérpolitikáról vagy az államadósságot érintő kérdésekről is szigorú megállapodás lenne, de egyelőre nem ez a helyzet. Ami az esetleges konfliktust illeti: a válságadókat olyan időszakban vezették be, amikor ezek a cégek, beleértve minket, a biztosítókat is, a válság miatt amúgy is nehézségekkel küzdöttek. Ilyenkor a stabil befektetések és üzleti döntések különösen fontossá válnak. E cégek számára a legfontosabb az, hogy a politika betartsa az ígéreteit, és kiszámíthatóan működjön - azért, hogy belátható időn belül újra folytatódhasson a normális tevékenység. Ezért több szereplő egyelőre kivárásra játszik, és figyeli a fejleményeket. Az biztos, hogy Magyarország hosszú távú kilátásai más vállalatok szerint is ígéretesek, és szeretnének továbbra is a magyar gazdaság meghatározó szereplői maradni.
