A hosszútávfutók közössége - Michael Heise, az Allianz SE vezető közgazdásza

  • - rpd -
  • 2011. április 21.

Külpol

Óvatos optimizmussal tekint a világgazdasági folyamatokra a világ harmadik legnagyobb pénzügyi szolgáltató vállalatának vezető közgazdásza, akivel minapi budapesti látogatása során beszélgettünk.
Óvatos optimizmussal tekint a világgazdasági folyamatokra a világ harmadik legnagyobb pénzügyi szolgáltató vállalatának vezető közgazdásza, akivel minapi budapesti látogatása során beszélgettünk.

Magyar Narancs: A válság érzékenyebben érintette az Európai Unió országait, mint az Egyesült Államokat, pedig a krízis ideje alatt az USA-ban egyenesen megkétszereződött a munkanélküliek száma. A kritikus 2009-es évben az USA-ban "csak" 2,6 százalékkal, az unió országaiban viszont összesen 4,1 százalékkal csökkent a GDP, míg a következő évben Amerikában már 2,9 százalékos, Európában csupán 1,7 százalékos növekedés volt tapasztalható. A különbség stabilizálódni látszik - mi ennek az oka?

Michael Heise: Tény, hogy az Egyesült Államokat kevésbé viselte meg a válság, mint azt az elemzők várták, és gyorsabban is sikerül visszatérniük a korábbi növekedési pályára. Ennek az egyik oka, hogy az amerikai gazdaság sokkal kevésbé függ az exporttól - ott ez olyan 20 százalék körül mozog -, a belső piaci folyamatokat pedig kevésbé lassították a válság negatív hatásai. A másik, hogy az amerikai politika gyorsabban és - mivel szuverén államközösségről beszélünk - hatékonyabban volt képes reagálni, mind fiskális, mind monetáris kérdésekben.

MN: Kína alig érezte meg a válság hatásait, de Brazília vagy épp az orosz piac is sokkal jobban reagált, mint azt várni lehetett. Mi a közös azokban az országokban, amelyek olcsón megúszták a krízist?

MH: Ha csak az ipari kapacitás, termelés szempontjából vizsgáljuk a növekedést, akkor azt látjuk, hogy a globális ipari termelés 2009 óta tartó növekedése elsősorban a feltörekvő piacok dinamikus fejlődésének, különösen Ázsiának, másodsorban Latin-Amerikának köszönhető, míg a fejlett, iparosodott országok mérsékelt teljesítményt mutatnak. Ezek a különbségek összefüggésben vannak a monetáris politikában tapasztalható eltérésekkel is. Az Európai Központi Bank minapi döntéseitől függetlenül (az ECB április 13-tól 25 bázisponttal emelte meg az eurórendszer irányadó kamatlábait - R. P. D.) a fejlett ipari országok kamatai még mindig alacsonyak, míg a feltörekvő piacok országaiban magasak. A stabil növekedés szempontjából pedig fontos, hogy az infláció alacsony maradjon - ezt Brazília és Oroszország is huzamosabb ideig hozta. Brazília a jó példa: a döntéshozók megálljt parancsoltak a túlköltekezésnek, újszerű, független jegybanki rendszert építettek ki, kiszámíthatóvá vált a költségvetési politika, és megindult a szociális rendszer reformja is. A brazil politikának a stabilizációban, a 2010-es 7,5 százalékos növekedésben döntő szerepe volt. De a fejlődő piacokon komoly kockázatok is vannak. Kínában és Indiában a kormánynak át kellett gondolnia, hogy az infláció miatt emelkedő fogyasztói árakat miként tudja visszaszorítani. Vannak olyan félelmek, melyek szerint ezek a kormányok olyan restriktív politikát foganatosítanak majd, amely a termelékenység viszszaszorítását eredményezheti.

MN: Készültek már kalkulációk a fukusimai tragédia lehetséges középtávú következményeivel kapcsolatban?

MH: A katasztrófa világgazdaságra gyakorolt hatása ma még nem ismert. Az első forgatókönyv szerint a nukleáris szennyezés a reaktor térségére korlátozódik majd - így a sűrűn lakott ipari területekre nem, "csak" a környező szárazföldi és vízi környezetre terjed át. Ez esetben a termelés viszszaszorulása nem lesz akkora, hogy komoly világgazdasági problémát okozzon: a japán növekedés negatív lesz az idei év első felében, de a második fél évben már lassú, akár egy százalékot is meghaladó fellendülés tapasztalható majd. Egyelőre ez tűnik a valószínűbbnek. Ha a szennyezés a levegőn keresztül eléri Tokiót és a fővárost övező ipari vidéket, annak nemcsak a japán, hanem a globális gazdaságra nézve is súlyos következményei lehetnek, hosszú távon is.

MN: Ezzel a nukleáris energia jövője valamelyest kérdésessé vált, miközben az arab világ válságai miatt az olaj világpiaci ára is instabil. Okozhat-e ez a két tényező energiaválságot?

MH: Számítani lehetett az olajárak emelkedésére: és ezt a tendenciát az olajszállítás kapacitásainak kiszámíthatatlansága nagyban erősíti. Az olajár alakulásával kapcsolatban nem csak arról van szó, hogy egyfajta újraelosztás valósul meg az exportáló és importáló országok között; ezek a folyamatok kihatnak a termelékenységre és a háztartások felhasználására is. Hisz az olaj árának alakulása nagyban befolyásolja a gázét is. A befektetők most kivárnak - és egyre több figyelmet fordítanak a megújuló energiák kitermelésének módszerei felé. Az Egyesült Államokban például már jól láthatóan szaporodnak a napenergia hatékony felhasználására tett kísérletek.

MN: Ha ezek a hatások a vártnál gyorsabban érik el a háztartásokat, az különösen érzékenyen érintheti az instabil európai piacokat.

MH: Ráadásul az európai adósságválság önmagában is súlyos kockázati tényező. Érdemes azért látni a különbségeket, mert Európában is találni pozitívumokat. Igaz, hogy az ipari termelés bizonyos országokban - Portugáliában, Spanyolországban, Görögországban - jócskán elmarad a kívánatostól, de már ezen országokban is tapasztalható némi fejlődés: az export, az ipari gyártás növekedésére lehet számítani. Spanyolország, Portugália vagy Írország az óránkénti termelékenység tekintetében sokkal dinamikusabban fejlődik az utóbbi két évben, mint Németország vagy Franciaország, ahol ez a mutató stagnál. Ezzel együtt persze elengedhetetlen, hogy a kritikus helyzetben lévő országok az IMF-fel és az Európai Bizottsággal együttműködve tartsák magukat a hiánycélhoz. Így lassan, de biztosan kikecmereghetnek az adósságcsapdából. Tény, hogy 2008-ban a most fenyegetettnek tekintett európai országok nagy deficitet szenvedtek, de Írország az idén már pluszban van, miként a magyar gazdaság is. Más országokban pedig a hiányt jelentős mértékben sikerült csökkenteni. Eközben Németországban, Franciaországban, de Hollandiában is a fizetések kismértékben csökkentek, ami hozzájárul az ő termelékenységük fellendüléséhez is.

MN: Az előbb említett országokat mégis különösen kockázatosnak ítélték meg hitelminősítő intézetek.

MH: A pénzügyi piacok nem igazán engedtek teret ezen országok konszolidációs és reformtörekvéseinek. Az államkötvények leminősítésének inkább egyfajta politikai üzenete lehet, de ez hiba: ezek a típusú értékelések ugyanis elsősorban a keresleti oldalt vizsgálják. Azzal persze egyet lehet érteni, hogy a költségvetési hiány lefaragása és általában a költségcsökkentés visszafogja a keresletet. De az is igaz, hogy az olyan országok, mint Görögország vagy Írország, épp átalakulnak, aminek a végén a kínálati oldal bővülése is várható. Görögországban az állami cégek privatizációja, az adórendszer vagy a társadalombiztosítás átalakítása, a munkában eltöltött évek számának növelését célzó politikai intézkedések előbb-utóbb új növekedést fognak produkálni. Mi úgy számolunk, hogy már 2011 második felében stabilizálódik a görög gazdaság. Az előrejelzéseink szerint egyedül a görög növekedés marad a negatív - mínusz 3 százalékos - tartományban, de ez is egy százalékpontos fejlődés lesz tavalyhoz képest. Az idén Portugáliában már 0,4, Spanyolországban 1, Írországban félszázalékos növekedést prognosztizálunk. Pedig Írországban 2009-ben még 7,5 százalékos volt a visszaesés.

MN: Mi a helyzet Kelet-Közép-Európával, mi hátráltatja e térség országainak felzárkózását?

MH: A komoly recesszió után a kilábalás sokkal lassabban zajlik a világgazdaság meghatározó országaihoz képest. Egyrészt mert ezekben az országokban magas az exportarány, ráadásul az export döntően épp azon nyugat-európai országok felé irányul, ahol a gazdasági teljesítmény az elmúlt időszakban jelentősen visszaesett. Másrészt - különösen a magánszférában - jelentős adósság halmozódott fel. A háztartások devizaeladósodottsága jelentősen visszaveti a fogyasztást. Ezzel együtt középtávon a magyar gazdaságban is számítani lehet az export fellendülésére, ami serkenteni fogja a gazdasági növekedést is. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy mind a magán-, mind az állami szektorban megvalósuljon egyfajta konszolidáció. Miként ezt a magyar kormány tervezi is, az állami deficitet csökkenteni kell, és valahogyan le kell dolgozni a háztartások nagyarányú devizaadósságát. Ez nem megy egyik pillanatról a másikra, ezért viszonylag mérsékelt, 3 százalékos növekedést becslünk 2012-ig. De hosszú távon - részben a magára talált német gazdaságnak is köszönhetően - a magyar gazdaság felzárkózását valószínűsítjük. És a környező országokban is ez várható.

MN: Elemzése a német gazdaság tekintetében középtávon 1,6-1,7 százalékos évi növekedést jósol, ez azért nem tekinthető kiugrónak.

MH: A körülményeket figyelembe véve ez a növekedés egyáltalán nem rossz. Öt-hat éve, a 10 százalékos munkanélküliségi ráta mellett semmiféle fellendülést nem vártak az elemzők, és úgy gondolták, hogy a régi gazdasági rend nem tartható fenn. Mára Németország, Európa egykori beteg embere a kontinens gőzmozdonya lett: nemcsak dinamikusan növekszik, de más európai országokat is húz. Ennek a változásnak egyik motorja volt a munkaerő-piaci szereplők szemléletváltása, egyfajta rugalmasság megjelenése. A strukturális reformok és a szakszervezetek által, a munkavállalókkal és munkaadókkal folytatott egyeztetéseken kikényszerített kollektív alkuk megtették hatásukat, és annak ellenére, hogy a bérek talán itt a legmagasabbak, az ipari kapacitás tovább bővült. Szintén fontos tényező, hogy Németországban nem jött létre az a hatalmas hitelbuborék. Vannak persze korlátok is: például az, hogy öregedik a német társadalom. Abból még lehet baj, ha tovább nő a szakképzett munkaerő hiánya - ezért lenne kívánatos a munkaerőképzés serkentése, és a szakképzett munkaerő bevándorlásának megkönnyítése is.

MN: Magyarország különutas politikai pályára lépett: nem csatlakozott az Euró Plusz egyezményhez, nem írta alá a versenyképességi paktumot. Eközben a hírek szerint a különadók miatt alaposan megromlott a német nagyvállalatok és a magyar kormány viszonya.

MH: Az euróról a német nagyvállalatok egységesen gondolkodnak: sokkal több előnye van, mint hátránya. Merkel törekvéseit döntően támogatják, a vita pedig nem az Euró Pluszról, sokkal inkább arról folyik, hogy a közösség milyen keretek és feltételek közt nyújtson segítséget a bajba jutott országoknak. Ezzel együtt ezek csupán keretmegállapodások, és csak a jövő dönti el, hogy az érintett tagállamok mennyire tartják magukat hozzájuk. De nem fenyeget a kétütemű Európa veszélye, nincs szó nagyon szigorú közösségi szabályokról. Akkor lehetne erről beszélni, ha a bérpolitikáról vagy az államadósságot érintő kérdésekről is szigorú megállapodás lenne, de egyelőre nem ez a helyzet. Ami az esetleges konfliktust illeti: a válságadókat olyan időszakban vezették be, amikor ezek a cégek, beleértve minket, a biztosítókat is, a válság miatt amúgy is nehézségekkel küzdöttek. Ilyenkor a stabil befektetések és üzleti döntések különösen fontossá válnak. E cégek számára a legfontosabb az, hogy a politika betartsa az ígéreteit, és kiszámíthatóan működjön - azért, hogy belátható időn belül újra folytatódhasson a normális tevékenység. Ezért több szereplő egyelőre kivárásra játszik, és figyeli a fejleményeket. Az biztos, hogy Magyarország hosszú távú kilátásai más vállalatok szerint is ígéretesek, és szeretnének továbbra is a magyar gazdaság meghatározó szereplői maradni.

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.