A Magyar Honvédség nehézségei Afganisztánban - "Hogy lássák az emberek"

A főleg fejlesztéssel foglalkozó magyar katonák annak ellenére nem tudnak jelentősebb eredményeket elérni, hogy a gondjukra bízott tartomány, Baglan a kedvezőbb adottságú környékek közé tartozik. Az országban napról napra romlanak a biztonsági és politikai körülmények.

A kis orvosi rendelő a Hindukus északi lábainál első ránézésre biztató látványt nyújt. Büszkén áll a főút mellett, a zöld Baglan tartomány déli határán, piros-fehérre meszelt falán egy táblával, miszerint ez a magyar Tartományi Fejlesztési Csoport (PRT) ajándéka Afganisztánnak. A baj csak az, hogy amióta elkészült, üresen áll, se orvosok, se bútorok nincsenek benne, csak egy öregember, aki arra panaszkodik, hogy két hónapja nem kapott fizetést, reklamálni meg nem tud, mert akkor ki vigyáz a kórházra. Illetve az üres épületre, amit egyelőre feleslegesen húztak fel, hisz az állam nem tudja fönntartani.

A Hindzsan járásban lévő rendelő, amit a Narancs találomra keresett meg az Afganisztán Baglan tartományát felügyelő Magyar Honvédség fejlesztési beruházásai közül, talán alkalmi, mégis jó példája annak, mi hibádzik a magyar és nemzetközi stratégiával a háború dúlta országban. Pajkan Hajderi, a tartományi tanács elnöke azt mondja, nem is érti, hogy került oda az a kórház, kilométerekre minden lakott településtől (a honvédség szerint azért, mert a hágónál sok baleset történik). Ha a tanácsot kérdezték volna, biztos azt mondja, rakják máshova. Hajderi szerint javult az együttműködés a PRT-vel, rendszeresen találkozik a katonákkal, "de korábban soha nem tudtuk, hogy mire készülnek, és mit hova fognak építeni".

Haramiák

Pedig Baglan tartomány jó hely lenne, hogy a világ beváltsa ígéretét, és politikailag stabil, gazdaságilag fenntartható körülményeket teremtsen az irtózatos szegénység közepette, harminc év háború után. Afganisztáni viszonylatban a környék nyugodtnak számít, össze sem hasonlítható az összetört, háború dúlta keleti és déli vidékekkel, ahol a NATO már-már élet-halál harcot vív az ellenséges pastun törzsekkel és a Pakisztánból átszivárgó iszlamista fanatikusokkal (tálibokkal, noha ez már inkább márkanév, mint konkrét mozgalom).

Baglan tádzsik többségű, ezért tálibellenes tartomány, némi üzbéggel és hazarával, valamint vagy hétszázaléknyi pastunnal, akik viszont a tálibok etnikai hátországát jelentik. A biztonsági helyzet nem rossz, de nem is jó: a keleti járásokban, elsősorban az Andarab-völgyben ópiumtermelés folyik, fegyveres bandákkal. Északon, Baglan Dzsadíd járásban, ahol a pastunok laknak, alacsony szintű, de szervezett tálib ellenállás folyik. Feltehetőleg együttműködésben a szomszédos Kunduz, Badaksán tartományok jelentősebb tálib mozgalmaival támadásokat intéznek a konvojok ellen (átlagosan havi tízet, ami nem sok - a nyáron végrehajtott NATO-műveletek állítólag lecsillapították a környéket). Az utakon haramiák leselkednek. A közlekedés a külföldiek számára életveszélyes, csak tervezetten és igen korlátozottan zajlik. Ez az elmúlt évekhez képest romlást jelent, mint mindenhol az országban. "Fegyveresek jönnek le a hegyekből, a messzi járásokból, rajtaütnek az utazókon, betörnek a házakba" - mondja egy helyi újságíró, Mohammad Zarif. A helyzet tovább romolhat, ahogy Afganisztán a jövő évi elnökválasztásra készül.

Mindez nehezíti a fejlesztéseket (egy útépítést nemrég néhány napra le kellett állítani, mert a tálibok megfenyegették az építőket), de nem teszi lehetetlenné. Ami itt felépül, az meg is marad, szemben a déli tartományokkal, ahol a tálibok felgyújtják az új iskolákat és kórházakat. Baglan adottságai jók: van víz, a földművelés viszonylag fejlett, még némi ipar is van, átszeli az észak-déli főútvonal. A főváros, Pul-i-Kumri élénk, pezsgő hely, sok autóval, bankkal, szállodával. Még a vidék egy része is jól néz ki, noha minden rendezett környékre jut egy sivatagos, világvégi régió, ami reménytelenül megakadt az ókorban. Idén rosszabb: szárazság van, negyvenezer hektár földet vontak ki művelés alól, éhínség fenyeget. Dahne-e-Gori járásban egy földműves azt mondta, 16 kilométerről hozza a családjának az ivóvizet. Vannak emberek, akik már el is vándoroltak, mert az egész termésük odaveszett. A tanácselnök legalább egy emberről tud, aki éhen halt, és egy tucat nőről, akit prostitúcióra vitt az éhség.

A többség elfogadja a magyarok jelenlétét. A kérdezett helyiek többsége jó vagy semleges véleményt mondott a katonákról. "Nagyon hálás vagyok a magyaroknak. Fenntartják a rendet, és még egy rendelőt is építettek" - mondja Ali Huszein 43 éves boltos. Tény, hogy volt, aki nem is hallott a tevékenységükről, vagy őket vádolta a nehézségekért. "Az ő dolguk volna, hogy biztonságot teremtsenek. De akkor mit csinálnak a tálibok Andarabban, Nahrínban, Baglan Dzsadídban?" - kérdi Sokoriadzsan, a 37 éves tanítónő. De kimondottan ellenséges véleménnyel csak Baglan Dzsadídban találkoztunk, ahol az emberek a pastun nacionalizmus és konzervativizmus miatt hajlamosabbak a külföldi jelenlét elutasítására. De ez sem feltétlenül a honvédségnek szól. "A legtöbb ember összemossa a különböző NATO-országokat, az ő szemükben mind csak külföldi katonák" - mondja Maulavi Szofanalla Szidik, egy helyi mollá (vallási személy).

Etnikai vállalkozók

De a dolgok mégsem mennek túl jól. Az időnként erőszakba torkolló etnikai ellentétek, főleg a hazara-pastun viszály, a masszív korrupció megbénítja az államot. Etnikai megosztottsága miatt a tartomány teljesen félremenedzselt, egymást követik az inkompetens vagy korrupt kormányzók és azok, akik csak saját etnikumukkal foglalkoznak. Ilyen a jelenlegi, Abdul Dzsabar Hakbin is, aki egybehangzó vélemények szerint alkalmatlan feladatára. "Annak ellenére nem csinált semmit az idén, hogy szárazság van, ötven százalékkal növekedtek az élelmiszerárak, és a lakosság fele kevesebb mint napi egy dollárból él" - mondja egy nyugati fejlesztési illetékes. Ráadásul a kormányzó a NATO növekvő népszerűtlenségéből próbál tőkét kovácsolni, tüntetések élére áll (kettő is volt az elmúlt fél évben, elbaltázott NATO-akciók miatt). A legfontosabb személy Baglanban a rendőrfőnök, aki gyakorlatilag maffiavezér, kezében tartja a kábítószer-kereskedelmet, politikai ellenfelei szerint még a legitim teherszállítást is megsarcolja. (A rendőrség gatyába rázásával három magyar rendőrtiszt foglalatoskodik, évi százmillió forintért tartván képzéseket, melyek vélhetően nem oldják meg a fő problémákat, de a PRT legsikeresebb és legfontosabb programjaként tartják számon őket.)

A magyarok nem harcolnak, csak járőröznek, az ellenállókkal az amerikaiak és a németek foglalkoznak, meg az afgán kormányerők. A PRT fő feladata a fejlesztés. A cél, hogy az emberek életkörülményeinek javításával növeljék az új rend legitimációját, megelőzzék, hogy az afgánok az állam ellen forduljanak. De Magyarországnak minimális tapasztalata van az ilyesmiben, és ez meg is látszik. Túl azon, hogy kevés a pénz (évi hatszázhuszonötmillió forint), az egész kicsit átgondolatlannak tűnik. Négymillió forintért mecsetet építettek a rendőrségnek, nyilván, hogy megnyerjék őket maguknak, ami persze fontos lehet. Kilencmilliót fordítottak a helyi média támogatására, ami szintén nemes cél, de biztos, hogy ez a legfontosabb, amikor a lakosság nagy része bibliai szegénységben, félig háborús viszonyok közt él? A hindzsani rendelő üresen áll. Helyrehoztak továbbá járdát, pedig út sincs, és épült játszótér, holott alig van iskola. A beruházások jó részének hatása korlátozott, csak kisebb környékeket érint, gyakran messze a fő csomópontoktól.

A PRT-nél összesen egy civil dolgozik. A munkát alapvetően a katonák végzik, ami fejlesztési szakemberek szerint nem jó, egyrészt mert az egyenruha bizalmatlanságot ébreszt a helyiekben, másrészt mert a honvédeket túl sűrűn, félévente cserélik. Szakértők szerint markánsabb és állandóbb civil jelenlétre lenne szükség (erre már a PRT is rájött, hamarosan fel is vesznek egy afgán tanácsadót). A pénz megoszlik az otthoni minisztériumok között, és a koordináció akadozik. Talán ennek is köszönhető, hogy a beruházások eredményessége hagy némi kívánnivalót maga után, ahogy Sándor Tamás alezredes, a PRT most leköszönt parancsnoka is elismeri. (A PRT-n kívül pár civil szervezet, például a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet is foglalkozik fejlesztéssel.)

Mindez nem magyar sajátosság. Az egész afgán-nemzetközi fejlesztési stratégia zavaros. Tele van párhuzamosságokkal, rossz a koordináció a donorok, az illetékes nemzetközi szervezetek, államok és az afgán kormány között. Nem világos, hogy végeredményben ki miért felelős. "A helyi civil szervezetek évek óta panaszkodnak, hogy az egész fejlesztési stratégiát elgáncsolja az, hogy a messzi fővárosokban hozzá nem értő emberek hozzák meg a döntéseket anélkül, hogy odafigyelnének azokra, akik a terepen dolgoznak" - mondja Bálint Gábor, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet baglani munkatársa. "Volt egy olyan külföldi vízgazdálkodási projekt, amelyik egymásnak ugrasztott egy csomó családot, mert ész nélkül elkezdték átszabni az évezredes öntözési rendszert, anélkül, hogy felmérték volna, mi hogy van és kinek mennyi víz járna - pedig csak a helyieket kellett volna megkérdezni."

Kérdezni, felelni

Ehhez képest a magyarok egyelőre üresen álló rendelője nem is olyan nagy melléfogás, noha belekerült 15 millió forintba. Különösen, hogy senki nem állítja, hogy rendelők és iskolák nem kellenek. "Nehéz itt rosszul elkölteni a pénzt, annyira nincs ezeknek az embereknek semmijük" - mondja Bálint Gábor. Hozzáteszi: "De a jó szándék nem mindig elég. Ha építenek valamit, meg kell nézni rendesen, hogy az állam tényleg tudja-e biztosítani a működtetését."

Sándor alezredes szerint nem az a baj, hogy ők nem figyelnek oda arra, amit a helyiek kérnek, hanem az, hogy az afgánok maguk sem mindig tudják, mit akarnak. A tartományi fejlesztési terv, ami után neki dolgoznia kellene, szerinte felerészben nem egyezik meg azzal, amit maguk a helyiek kérnek. A kezüket némileg megköti, hogy a NATO-mandátumba bele van írva, hogy a magyar PRT-nek mire kell koncentrálnia: főleg egészségügyre és oktatásra. Belátva, hogy az eddigi stratégia nem volt túl hatékony, most megpróbálnak átállni az infrastruktúra-fejlesztésre (ez is benne van a mandátumban), így az útépítésre. Vagy olyan projektekre, amelyek munkát adnak az embereknek: például építenek egy börtönt és egy csirkefarmot.

Ez egybevág azzal, amit a helyiek - a kormányzó, a tanácselnök, fejlesztési szakemberek vagy a Narancs által az utcán interjúvolt emberek - hajtogatnak: út, öntözőrendszer, munkahely, áram. "Építsenek egy kilométer utat, és örökké hálásak leszünk" - mondja a kormányzó, aki egyébként pontosan tisztában van vele, hogy Magyarország lehetőségei szerények. "Öntözőcsatornákra, jobb vetőmagra, kutakra, munkahelyekre volna a legnagyobb szükség" - mondja Hajderi, a tanácselnök, hozzátéve, hogy azért a kicsiért is nagyon hálásak, amit a PRT eddig csinált.

"Lassan megy minden, kevés a donor" - védekezik Sándor. "A mi projektjeink kis dolgok, csak egy-egy helyet érintenek. Az áttöréshez nagy beruházások kellenének, hogy az ellenállóknak esélyük ne legyen a kormány ellen fordítani az embereket. Hogy az emberek lássák: van jövő."