Az első néhány hétben úgy tűnt, hogy a hitelválság az egész európai bankrendszert magával ránthatja - és ez nem a vezetőinken fog múlni. Röviddel azután, hogy a kontinens legnagyobb gazdaságainak párizsi csúcstalálkozója nagyobb együttműködést sürgetett a válság kezelésében, a német kormány - anélkül, hogy bárkinek szólt volna - egyoldalúan teljes betétgaranciát vállalt a német bankok ügyfelei felé. Holott korábban még mindenki az íreket kritizálta ugyanezért. Angela Merkel kancellár ráadásul megvétózta a franciák tervét egy európai válságalap létrehozására. Úgy tűnt, hogy az európai államok megbuktak együttműködésből. A brüsszeli intézmények dermedten figyelték az egyre erősödő pénzügyi vihart.
1873
De a börzepánik és a bankközi hitelpiac befagyása világossá tette, hogy az egész nyugati pénzügyi rendszer az összeomlás szélére került. Mindez a bizonytalankodó uniót nemcsak szembenézésre és markáns fellépésre, de új és radikális eszközök bevetésére késztette. Samuel Johnson aforizmája szerint mi sem fókuszálja jobban az ember figyelmét, mint a tudat, hogy hajnalban fel fogják akasztani.
Hogy jutottunk egyáltalán ide? Az amerikai Lehmann Brothers befektetési ház összeomlását követően a német pénzügyminiszter még megengedett magának egy kárörvendő megjegyzést, ti. hogy a válság amerikai probléma, ami Európát nem érinti. Peer Steinbrück ajkáról nem sokkal később leolvadt a gúnyos mosoly, amikor a Hypo Real Estate jelzálog-hitelintézet bedőlését csak egy 50 milliárd eurós tőkeinjekcióval sikerült megakadályoznia. De abban igaza volt Steinbrücknek, hogy a probléma gyökerei az óceánon túlra nyúlnak. A spanyol, az ír és az angol ingatlanpiaci lufik kipukkadásától eltekintve Európát főleg az amerikai jelzáloghitel-piachoz és pénzügyi rendszerhez fűződő szálai sodorták bajba. "A válság elsősorban az amerikai bankrendszeren keresztül gyűrűzött be. Nálunk is volt hitelrobbanás, nálunk is volt subprime jelzálog-hitelezés, de nem említhető egy napon az amerikaival" - mondja Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet közgazdász vendégkutatója. Nem véletlen, hogy a válság a subprime hitelezésben és a szabályozatlan pénzügyi innovációban élenjáró Angliában a legsúlyosabb.
A kelet-európai országok, köztük Magyarország bankrendszerét nem kerülhette el teljesen a vihar, annak ellenére sem, hogy hitelállományuk jóval alacsonyabb, mint nyugati társaiké - hisz szorosan integráltak az európai bankpiacba. Viszont "Nyugaton az állam elég erős ahhoz, hogy gyorsan és hatékonyan közbe tudjon lépni, ha baj van, de mi ezt nem tudjuk megcsinálni, mert nincs miből" - mondja Andor László, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatója Londonban. Andor szerint a kelet-európai államok sebezhetőségét sajátos problémáik növelték: a Baltikumban a folyó fizetési mérleg hiánya, Magyarországon a magas államadósság és a devizaalapú lakossági hitelek nagy aránya, Lengyelországban az utóbbi. "Nem lett volna feltétlenül baj, ha jó állapotban vannak a nemzetközi tőkepiacok, és a hiteleket van miből finanszírozni, de a hitelválság felnagyította ezeket a problémákat" - mondja. Lettországban és Észtországban már most receszszió van, és ki tudja, mi jön még.
Az unió reakciója némi vacakolás után meggyőző volt. Az Európai Központi Bank (EKB) már azelőtt is tempósan pumpálta a pénzt a lassan befagyó pénzpiacokba, hogy a Lehmann Brothers szeptember 15-i csődjével elszabadult a pánik. Az eurózóna 15 vezetőjének plusz a brit Gordon Brown miniszterelnöknek október 12-i párizsi találkozója egy 1873 milliárd eurós mentőcsomagot hagyott jóvá az európai bankrendszer megmentésére, a bankok újratőkésítésére (ez nem európai, hanem állami pénz). "Az unió és a tagállamok vezetői mindent megtettek. Igaz, ennél több nincs is a tarsolyukban" - mondja Darvas Zsolt. Fontos, hogy a bankok megmentésére irányuló akciót össze tudták hangolni az ilyesmit alapesetben nemigen szívelő uniós állami támogatási szabályozással.
Az eseményeket a hiperaktív francia elnök, Nicolas Sarkozy és meglepő módon az euroszkeptikus Gordon Brown irányította. Az európai mentőakció alapját Brown nem sokkal korábban kidolgozott pénzügyi csomagja jelentette. Az újratőkésítésen (tulajdonképpen részleges államosításon) és betétgaranciákon alapuló tervet végül az eleinte kevésbé radikális megoldásokban gondolkodó amerikaiak is magukévá tették. Feltűnően csöndben volt viszont az Európai Bizottság (EB), amely pedig a különböző európai válságokat rendre arra próbálja felhasználni, hogy saját magát előtérbe tolja. Ez talán annak is betudható, hogy az EB-nek ilyen ügyekben nemigen van hatásköre. A bankok felügyelete, pláne megmentése az államok joga és feladata. Ez mindennél jobban rámutatott a gazdasági unió legfőbb gyengeségére: az EKB-ban testet öltött egységes monetáris politikát nem kíséri egységes fiskális politika, az államok közti koordináció pedig akadozik. A válasz az egyes tagállamok vezetőitől érkezett, akiket a csőd réme együttműködésre késztetett. De szinte semmilyen intézményes garancia nincs rá, hogy a fellépés mindig határozott és rendezett legyen.
S hogy az európai fellépés mire lesz elég?
Returbó
Úgy tűnik, hogy Európa sikeresen elkerülte pénzügyi rendszere összeomlását. De a gazdasági visszaesést nem ússza meg. A britek legkésőbb januárban recesszióba süllyednek. Nyugat-Európa negatív gazdasági növekedése pedig baj nekünk is, lelassítja exportunkat, a tőke és a bankhitel beáramlását. Azt is csak sejteni lehet, milyen változásokhoz vezethet a válság az európai és a globális pénzügyi rendszer szabályozásában. Az elmúlt hetekben még az okos emberek is Keynesre és Marxra hivatkoztak lépten-nyomon, mondván, hogy a pánik elkerülhetetlenül az állam és a piac viszonyának teljes újragondolását eredményezi majd (a BBC észak-amerikai szerkesztője egyenesen azt mondta, hogy "Lenin hangosan nevet a sírjában"). Ez valószínűleg túlzás. Az európai törvényalkotók egyelőre szinte semmilyen konkrét tervvel nem rendelkeznek, túl azokon, amelyeket az EB már egyébként is lobogtatott. Ide tartozik a hitelminősítő ügynökségek újraszabályozása, nagyobb védelem a banki betéteknek, a tőzsdei cégek számviteli szabályainak enyhítése, a bankok tőkekövetelményének megemelése, a származtatott ügyletek (derivatívák) piacának szabályozása, valamint az európai bankfelügyeleti rendszer gatyába rázása.
Különösen az utóbbi fontos: közös európai bankfelügyelet ugyanis nincs, csak egy fogatlan együttműködési bizottság. Ami azért baj, mert az összefonódások miatt a bankrendszer viszont teljesen európai. "Ez jelentős kockázatot jelent egy olyan esetben, amikor egy európai bank válságba kerül" - figyelmeztetett már tavasszal a Bruegel kutatóintézet. A helyzet borzasztó: az EU-ban 51 nemzeti pénzügyi felügyeleti hatóság, kilenc uniós bizottság és 80 kétoldalú együttműködési tanács van. Egyiknek sincs hozzáférése az összes releváns banki információhoz. "Az EU pénzügyi felügyeleti rendszere felaprózódott és túlszabályozott, viszont teljesen haszontalan" - állapította meg már 2005-ben az Európai Pénzügyi Kerekasztal (www.efr.be). "A jelenlegi rendszer nem biztos, hogy elégséges lesz egy komolyabb válság kezelésére" - jelentette ki az Európai Parlament 2006-ban.
Az olaszok tavaly, a magyarok pedig tavasszal javasolták, hogy legyen inkább egy egységes európai banki felügyelet, egyfajta uniós PSZÁF. Ezt eddig senki nem támogatta, és most se sokan, bár végül összehívtak egy rangos munkacsoportot a kérdés megvizsgálására. Az EB javaslatot tett néhány új bizottság létrehozására is, amelyek a több államban működő pénzintézeteket felügyelnék, a jelenleginél nagyobb hatáskörökkel. Ám ez valószínűleg kevés lesz. A töketlenkedésről főleg a tagállamok tehetnek, mert mániákusan félnek attól, hogy hatásköröket kelljen feladniuk az EU javára. "A bizottság nagyon jól érzi az idők szelét. A hitelminősítő ügynökségekről szóló javaslat már ezer éve az asztalon van, csak a tagállamok megpróbálták elvenni az élét" - mondja egy brüsszeli diplomata. "De a válság most adott egy új lendületet" - teszi hozzá.
Arcoskodás viszont van bőven, főleg a politikusok között. Egy uniós diplomata arról számolt be a múlt heti csúcstalálkozó után, hogy erős kárörömöt lehetett érezni a szabadpiacok felsőbbrendűségéről szóló rendszeres kioktatás miatt, amit az elmúlt harminc évben kellett eltűrniük az angolszászoktól. "Bizonyára korai még az optimizmus, de tény, hogy bebizonyosodott: a teljesen magára hagyott piac nem működik. A szabályozásban viszont az EU világbajnok. Mutassuk mi az új utat sajátos filozófiánkkal, Amerika megrendült szerepét kihasználva" - mondta az előbb idézett diplomata. Európa lelkesen készül a globális pénzügyi rendszer és talán a kapitalizmus újratervezésére. Ez valószínűleg kevesebb piacot és több államot jelent. A franciák és az olaszok már most milliárdos segélyeket akarnak adni az autóiparuknak.
A baj ezzel az attitűddel az, hogy hibás elemzésen alapszik. A pénzügyi válság oka az ingatlanpiaci lufi, ami nem egyszerűen azért nőtt ekkorára és pukkadt ki, mert a bankok teljesen elszálltak a szabályozatlan származékos ügyleti piacon és felhalmoztak egy halom rossz hitelt (ez a "kapzsi bankárok" teória). A olcsó jelzáloghitel piaca aktív politikai támogatással jött létre az Egyesült Államokban és Angliában. Az volt a célja, hogy azok is bírjanak lakást venni, akik nem tudnak előre nagyobb összeget letenni. Az ebből következő vad piaci tivornya pedig a laza amerikai monetáris politikának és az Ázsiából beáramló befektetéseknek köszönhető. Ez nem a piac kudarca, hanem a politikusoké és a regulátoroké. Másrészt még nem tudni, ki talál magára előbb: Amerika vagy Európa. "Nemcsak az elmúlt egy évet kell nézni, hanem az elmúlt évtizedeket is. Így nem vonhatunk le következtetéseket gazdaságfilozófiák egészére nézve. Lehet, hogy ez a fajta szabályozatlan pénzügyi innováció nem tartható. De az is biztos, hogy a rugalmasabb angolszász munkaerő- és termékpiacok hozzájárultak a gyorsabb gazdasági növekedéshez" - mondja Darvas Zsolt. A brit- amerikai turbókapitalizmus modelljének mindenesetre ma sokkal kisebb a hitele Európában, mint volt korábban.
Bevezetünk
Magyarország örvendhet, hogy az EU tagja. Az elmúlt két hét összes uniós intézkedése közül a legradikálisabb az volt, ami engedélyezte az országnak, hogy felvegyen ötmilliárd euró hitelt az Európai Központi Banktól - annak ellenére, hogy nem tagja se az eurózónának, se az ERM-II-nek (az euró előszobája). A banknak nem tiszte olyan országon segíteni, amely nem része a valutaövezetnek - viszont könnyen lehet, hogy ezzel megmentette a forintot. "Az euró és az EKB megbízhatósága megmentette Európát. Magyarországnak is nagyon sokat jelent az EKB hitele, az intézményi rendszerbe fektetett piaci bizalom, a tudat, hogy van segítség. Az unió nélkül már elszállt volna a forint" - mondja Darvas Zsolt. Az eurózóna kis gazdaságait a közös pénz ernyője megvédte a valutaválságtól. "Úgy járhattak volna, mint Izland" - mondta a Financial Timesnak Peter Höller, az OECD euróilletékese a krona rohamos elértéktelenedésére utalva. "Minden sokkal rosszabbul alakulhatott volna, ha nem vagyunk az eurózónában, ha nem lép közbe az EKB" - mondta Brian Cowen ír miniszterelnök a brüsszeli csúcson.
Az EU stabilitási paktuma azt mondja, hogy ahhoz, hogy egy állam bevezethesse az eurót, három százalék alatti államháztartási hiány kell. A magyar állam két éve a paktum alapján megfogalmazott konvergenciaprogram szorításában tervezi kiadásait és bevételeit. A múlt heti csúcstalálkozó záróközleménye jelzi, hogy az EU a speciális körülmények miatt esetleg rugalmasabb lesz, ha egy tagállam a tervezettnél nagyobb államháztartási hiánnyal és államadóssággal jelentkezik. Még magyar illetékesek sem gondolják komolyan, hogy ez több mint udvarias biccentés a bajba került Magyarország felé. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyik fő célja volt ennek kilobbizása a csúcson. De európai bizottsági illetékesek emlékeztetnek, hogy a stabilitási paktum eleve teret enged a rugalmasságnak, ha kivételes események miatt hirtelen megromlik az államháztartás helyzete. A kormány költségvetési mozgástere formailag tehát nőhet. Stratégiailag inkább csökken. A válság ugyanis újabb ok arra, hogy az ország siessen bevezetni az eurót. Amihez még faragni kell a hiányból.
