Az utóbbi két évben nyolc "magyarverésről" értesülhetett a nyilvánosság. Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredán gimnazistákat ért atrocitás, vagy gimnazisták között történt a konfliktus. Csíkszentsimonban egy magyar sorompóőrt vertek meg civilben lévő román fegyőrök, Csíkszentgyörgyön egy román rendőr vert meg egy helybéli lakost. Magyarverésről számoltak be még 2005 márciusában Kolozsváron. 2006 nyarán egy gyergyószentmiklósi diszkóban vertek meg fiatalokat csendőrök, szemtanúk szerint az erőszakoskodók nem a helyi alakulat emberei voltak. Idén augusztusban a Szent Anna-tónál történt egy rendőri atrocitás. A szemtanúk szerint részeg rendőrök bántalmaztak magyar motorosokat. A legutóbbi esetre a nyírábrányi határátkelő, Érsemjén közelében került sor, két héttel az előbb említett rendőri agresszió után.
Ez az incidens kapta a magyar médiában a legnagyobb nyilvánosságot, vélhetően azért, mert a szlovákiai konfliktusokkal azonos időben volt. A nyolc közül egy, a kolozsvári történt többségében nem magyarlakta település közelében, hat szinte csak magyarok által lakott vidéken. Az érsemjéni a legfurcsább, az Érmelléken nagyon sok magyar vagy többségében magyarok lakta település van. Ahol a nemzetiségi arány megoszlik, ott jelentős a keveredés, sok a kettős identitású ember. Így eshetett meg, hogy az elkövető nemzetisége nem volt egyértelmű az eset megtörténtekor, és a "magyarverőről" hamarosan kiderült, hogy szintén magyar. Azokról a területekről és helységekről, ahol a rendszerváltás után nagyon éles nemzetiségi konfliktusok voltak, ilyen atrocitásokról nincs hír: sem Marosváráshelyről, sem Szatmárról, a Görgény és az Avas vidékéről sem számoltak be hasonló esetekről. A legkülönösebb Kolozsvár, hiszen itt a román nacionalizmus a Funar-korszak idején napi gyakorlat volt, a Babes-Bolyai Egyetem körüli vita is jelentős viharokat kavart. Komolyan vehető etnikai konfliktus azonban nem robbant ki Kolozsváron sem. Székelyföldön a legkisebb az esélye az etnikai konfliktusnak, hisz e vidéket jelentős részben egyetlen etnikum lakja: a magyar. Vannak ugyan olyan "szigettelepülések", ahol a többség román (pl. Maroshévízen), de jelentős, etnikainak nevezhető összeütközések itt sem történtek. Bármilyen ellentmondásos is: Romániában ott verik a magyarokat, ahol a magyarok vannak abszolút többségben.
Mit nevezünk etnikai konfliktusnak?
Az említett nyolc esetből négyet hivatalos személyek: csendőrök, rendőrök, illetve civilben lévő fegyőrök követtek el. A négy esetből három olyan konfliktus volt, amelyet az alkoholfogyasztás váltott ki (vagy a rendőrök, vagy az elkövetők részéről), és egyetlenegy esetben (a csíkszentgyörgyi veréskor) robbant ki a konfliktus azért, mert az eljárás során az intézkedő rendőr és a rendőrőrsre beidézett sértett között etnikai nézeteltérés alakult ki. A fenti eseteket kivizsgálták, vagy folyamatban van a kivizsgálás. A rendőrségi vizsgálatok egyértelműen arra engednek következtetni, hogy különösen nagy óvatossággal kezelik ezeket az ügyeket, az elkövetők nem maradnak az eredeti beosztásukban, és az eljárás lezárásával igyekeznek elejét venni az esetek ismétlődésének. Igaz, hogy az ügyek etnikai jellegét a rendőrség a fenti esetekben tagadta, vagy nem adott egyértelmű választ a konfliktus természetére vonatkozó kérdésekre. A kivizsgálás rendszerint nem áll meg helyi szinten, két esetben (a gyergyói és a sepsiszentgyörgyi verekedéskor) kérte két RMDSZ-es szenátor és képviselő a belügyminiszteri szintű vizsgálatot.
A székelyföldi verekedéseken kívül az érsemjéni és a kolozsvári konfliktusoknak volt kifejezetten etnikai jellege. A kolozsvári kocsmai verekedés közben a támadók valóban "bozgornak" (hazátlannak) nevezték a sértettet, de az esetet itt is megelőzte az alkoholfogyasztás. Az érsemjéni verekedés pedig oláhozással kezdődött, de közúti konfliktusból indult a balhé. A kolozsvári eset kapcsán a magyar konzulátus azonnal kérte a történtek kivizsgálását, tehát ezt az esetet is az etnikai konfliktusoknak kijáró kitüntetett figyelem övezte.
A legkülönösebb és nyugtalanítóbb verekedések a gimnazisták körében kialakuló agresszív összecsapások, ezeknek valóban lehet etnikai hátterük, és feltételezhető, hogy lehet olyan szubkulturális irányzat, amely ösztönzi ezeket a konfliktusokat. Csíkszeredán, a helyi román gimnáziumban "avattak be" egy magyar lányt felsőbb osztályos román gimnazisták. Sepsiszentgyörgyön pedig ugyanabban a gimnáziumban történt több konfliktus: verekedés, sértő szándékú graffitizés. Itt felmerült a tanári kar felelőssége is. A csíkszeredai gimnázium vezetősége azonban elhatárolódott a történtektől.
A nyáron jól mediatizált botrányt kavart az a román fiatalok által készített számítógépes játék, amely a román-magyar konfliktusra épült. De elhamarkodott volna azt mondani, hogy itt az új román cybernacionalizmus: a játék első változatában nem a románok csaptak össze a magyarokkal, ezt csak utólag írták a forgatókönyvhöz, a játékba pedig jól felismerhető paródiaelemeket építettek a készítők. Ezt sokkal inkább tekinthetjük a román nacionalizmus torz és játékos tükörképének, mint valódi magyar-ellenességnek.
A szélsőjobboldali román szervezetek tevékenységét figyelve megállapítható, hogy a magyarellenesség most nem központi témájuk. A román-magyar konfliktus akár a Noua Dreapta (Új Jobb), akár a Legiunea Archangelului Mihai (Mihály Arkangyal Légiója), akár a Miscarea (Mozgalom) és a Corneliu Zelea Codreanu emlékét őrző egyesület számára csupán történelmi sérelem és történelmi kérdés. Semmilyen nyoma nincs annak, hogy lenne szándékos, tervezett etnikai konfliktusgerjesztés, és kialakult volna a magyarellenes szubkultúra. Az egyetlen, magyarokat érintő aktuális javaslat, amelyet ezeken a fórumokon találtam, március 15-ét érinti. A román szélsőjobb egyik ága szerint ezt a napot a magyar sovinizmus áldozatainak emléknapjává kellene nyilvánítani.
Kinek jó?
Etnikai konfliktusok köré vagy azok érdekében szervezett román civil szervezetet nem találni (kivéve a besszarábiai "érdekképviseleteket", de ezek természetszerűleg nem érintik az erdélyi magyarokat). Viszont magyar civil szervezetek között találunk olyanokat, amelyek az erőszakra hivatkoznak, vagy profitálnak a rá való hivatkozásból. Az Eörsi Mátyás kolozsvári látogatásakor szervezett, nagy nyilvánosságot kapott tüntetést az Erdélyi Magyar Ifjak szervezték. Ugyanők a kolozsvári verekedést nyilatkozatukban a vajdasági magyarverésekhez hasonlították, és felhívást tettek közzé a romániai magyarverések megfékezésére. Az EMI idén másodszor szervezte meg ifjúsági táborát Gyergyószentmiklóson, ahol külön figyelmet szenteltek a magyarverések témájának. A tábor résztvevője volt Garda Dezső, az a parlamenti képviselő, aki a fentebb említett gyergyószentmiklósi diszkókonfliktust a parlamentig vitte. Előadást tartott a táborban Eva Maria Barki is, aki ez év júniusában nyílt levelet intézett George Bushhoz. A levél felhívja az amerikai elnök figyelmét arra, hogy a magyar kisebbségek "erőszaknak vannak kitéve". A gyergyószentmiklósi diszkóbalhé egyébként egy időben történt a Gyergyóditróban szervezett Székely Nemzetgyűléssel, szinte ugyanakkor, amikor Eva Maria Barki levele nyilvánosságra került. Ezek az erőszakos események mintegy illusztrálják és alátámasztják az erdélyi szélsőjobb követeléseit. Az augusztusi EMI-tábor támogatói a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Szövetség és az önálló magyar egyetemért lobbizó Bolyai Kezdeményező Bizottság voltak. A BKB képviseletében felszólaló Hantz Péter újabb tüntetéssorozatot hirdetett Erdély-szerte, amire azért van szükség, "mert az unió csak akkor hajlandó foglalkozni valamivel, ha konfliktushelyzet alakul ki". Mikola István a rendezvény vendégeként ugyanekkor nyilatkozta azt, hogy "kis nemzetnek még levegőt is radikálisan kell venni", a legmegfelelőbb államformaként a magyarság számára a felvilágosult abszolutizmust nevezte meg - írja a beszámoló az EMI-tábor hivatalos honlapján. Úgy tűnik tehát, hogy a csekély számban előforduló, etnikainak nehezen minősíthető konfliktusoknak megvan a maguk jól meghatározott legitimáló funkciójuk.
Szinte egy időben az EMI táborával gyűjtötte össze ifjúsági csapatát a Noua Dreapta Törcsvár mellett. A román szélsőjobbos fiatalok azonban nem a magyarok ellen szervezkedtek, hanem az ortodox család védelmében, és a homoszexuálisokkal szembeni fellépés lehetőségeit latolgatták. Az augusztusi szervezkedés, úgy tűnik, eredményes volt, hiszen most már országos kampány indult azért, hogy Románia alkotmánya kizárólag a férfiak és nők közötti házasságot tegye lehetővé (mely törekvés teljesen megegyezik a már érvényben lévő jogszabályokkal). Az akció és a Noua Dreapta emberei elérték Marosvásárhelyet is, de nyoma sincs annak, hogy a homoszexuálisok elleni fellépést ki szeretnék terjeszteni a magyarokra is.
Az etnikainak címkézett konfliktusok valódi természetéről azonban az árulkodik leginkább, hogy miként jutnak el az ezekről szóló hírek a magyar sajtóba. Nem kerülhető meg a Duna Televízió felelőssége, ezen a csatornán keresztül érkezett például az érsemjéni magyarverés híre, anélkül, hogy az elkövető kiléte ismert lett volna. Ezt a hírt vette át szinte a teljes magyar média, kontroll nélkül, így alakult ki a "románok verik a magyarokat" hírcsomag. A székelyföldi verekedések hírei majdnem mindig ugyanattól a tudósítótól származnak, ugyanazokon a csatornákon keresztül szivárognak át a magyar médiába (Erdélyi Napló, Háromszék, Hunsor, Huninfo, Kurucinfo, Krónika), innen veszi át őket az országos magyar média - ellenőrzés és forrásmegjelölés nélkül. A szentsimoni sorompóőr esetében például "egy rádióadót" nevez meg a legtöbb magyar másodközlő, holott a hír egy magyar nyelvű napilapban látott napvilágot. A hír bejárta a Lelkiismeret '88 honlapjától a NOL-ig a teljes magyar médiát. Igaz, a Népszabadság már jól közli a forrást, de csupán idézi a Hargita Népe, a Krónika és az MTI munkatársát. Annak, hogy mi történhetett Csíkszentsimonban, Érsemjénben vagy akár Kolozsváron, nem jár a végére a magyar média. Megelégszik azzal, hogy verik a magyarokat Romániában.
