Pillanatnyilag (hétfőn este, újságzárta magasán) sem szűnik a hírár, Innsbruckból csupa jó, Pozsonyból csupa érdekes, mit kezdjünk velük?
Hétfőn délután összeült a szlovák kormány rendkívüli ülése, és úgy határozott, hogy "csak és kizárólag" az elnök felépüléséig, jogköreit
a kormány és a házelnök
(Jozef Migas) veszik át, úgymond megosztva, mégsem teljesen. Schuster igazolt távollétében gazdátlan marad a parlament feloszlatásának kizárólagos jogköre. Világos, ehhez valóban nem nagyon lehetett nyúlni, hiszen efféle jog hogy is nézne ki kormánykézben, másfelől a kormány regnálása alatti, gyakorlatilag folyamatos belső koalíciós huzakodások és alkudozások (melyeknek az érdekelt Migas az egyik legfőbb protagonistája) közepette a házelnöknek adni veszélyes túlzás lenne.
Ilyetén a kabinetre száló jogokat, közvetlenül, ám erős kormánykontroll alatt, a miniszterelnök, Mikulás Dzurinda gyakorolhatja. A parlamentnek újratárgyalásra törvényt csak a kabinet hozzájárulásával adhat vissza, és csak ugyanezen hozzájárulás birtokában hirdethet ki rendkívüli állapotot stb.
A házelnök aláírhatja az esetleges új törvényeket, kinevezéseket, elfogadhat lemondásokat állami vezetők részéről, miegymás.
Idáig rendben is van a dolog. Ezek az ilyenkor feltétlenül szükséges intézkedések, mindenhol máshol ezt csinálnák hasonló helyzetben. Ugyanakkor Szlovákia hétéves fennállása alatt eddig csupán egyetlen dolgot bizonyított be önmagáról. Jelesül azt, hogy egy roppant komplikált ország, minden dolognak több jelentése és még több értelmezése létezik arrafelé. Így az államfő távollétében például a "távollét" maga a legfontosabb, noha a róla szóló napi híráradattól talán az látszik legkevésbé.
Az immár két éve kormányon lévő koalíció ugyanis, ha emlékszünk, gyakorlatilag egyetlen- egy kohéziós erő mentén állt annak idején össze. Ti. le kellett váltani Meciart. Voltaképpen ennek a kellésnek a miértje is annyiféle volt, ahány felől nézték. Le kellett, mert végleg elúszni látszott a nagy európai hajó. Le kellett, mert a Vlado nevéhez kapcsolható citromprivatizáció (citronová privatizace) örvén az utolsó széket is ellopták volna az országból. Hogy csak a legsúlyosabbakat elvenítsük fel.
Nos, a nemes szándék, ha csak csekély szavazati többséggel is, de realizálódott. Meciar ment, de mondani sem kell, nem messzire. Bár Schusterral szemben elnöki tervei is meghiúsultak, mégsem adta fel. És nem is lehet leírni őt.
A probléma tehát minimum kettős. Egyfelől: mi lesz a koalícióban? Ki mire akarja fölhasználni a vitathatatlan tekintélyű elnök távollétét, pláne esetleges végérvényes kiszállását? Másfelől: mi lesz a koalíción kívül? Amit pedig praktikusan jobb nem szépítgetni, inkább sarkítani:
mihez kezd Meciar
az így kialakult helyzetben? Afelől pedig senkinek sem lehet túl sok kétsége. Ha innen nézzük, semmi jót. Ha máshonnan, mindent megtesz, sőt annál is többet, ami bizony nem akármilyen veszélyeket rejt magában, hiszen legutóbbi huncut projektjéről (aláírásgyűjtés a parlament feloszlatására és rendkívüli választások kiírására) sem mondhatjuk el, hogy megnyugtató véget ért volna. Egy kártyalap, ami bekerült a pakliba, ha akad valaki, aki elég merész, és megvan hozzá a lehetősége, még ki is játszhatja.
Működése során a jelenlegi szlovák kormány számos, elsősorban kívülről jelentősnek mondható eredményt ért el. Európa a maga módján újból számol Szlovákiával, a szomszédsággal (mondjuk cseh és magyar viszonylatban) is kezdenének rendeződni a dolgok, de befelé más a helyzet.
Pontosan a meciari örökségből (egy lenullázott ország) kifolyólag gyakorlatilag csak és kizárólag népszerűtlen megszorító intézkedéseket bírtak hozni, s ez pillanatnyi megítélésükön, népszerűségükön feketén-fehéren meg is látszik. A béka segge alatt vannak. Meciar és pártja újfent, immár sokadszor, a legerősebb szlovák politikai tényezőnek látszik. Ilyetén elég nehéz lesz a koalíciónak jól kijönni az elnök kidőlése okozta traumatikus helyzetből.
Ám a nagyon konkrét napi politikai problémákon túl még többről is árulkodik az elnök betegsége és annak összes úgymond kísérőjelensége. Hiszen a
válságos pillanatok
megmutatták a szlovák társadalom általános állapotát is, hovatovább kendőzetlenül. Ezek után aligha tagadható, hogy az állam, a rendszer, mi több, az egyén állapota is súlyos válságban van odaát. A hét év alatt még a legfelsőbb vezetők egészségéről gondoskodó intézményt sem sikerült létrehozni, nemhogy társadalmi szintű egészségügyi intézményrendszert. És így van ez az élet számos, majd összes területén.
Sikerült államelnököt választani, de sikerül-e megmenteni? Sikerült önálló állammá válni, de sikerül-e megmenteni az államot? (Nem csak Meciartól.) Az államhoz némileg körülményesebb osztrák doktorokat hívni, és Innsbruckba se nagyon szállíthatják.
- ts -
