A hónap elején bebizonyosodott: José Bové személyében valóban új sztár született a francia baloldal balszélén. Mondhatnánk gépiesen szélsőbalt is, de ez hamisítás volna. A délfrancia juhtenyésztő nem az ismert ideológiai építőkockákból rakosgat, inkább csak tudomásul veszi, hogy vezérükként tekintenek rá a pacifistáktól az atomenergia- és génmanipuláció-ellenzőkön, a szegények, a kirekesztettek felemelésének harcosain át az egészséges, természetes vidéki életre áhítozó utó-´68-asokig egy sor elégedetlenje a jelennek, vizionáriusa a szebb jövőnek.

Franciaországban virágkorát éli a kispolitika: a lakóhelyi és tájegységi, tradíciókat élesztgető, szűkebb, önellátásban is egyre merészebben gondolkodó öntudat. Már-már kihalt nyelveket, a bretont, az okcitánt tanulgatják büszkén a városokból, az értelmiségi kételyek elől a vidéki természetességbe emigrált valamikori franciák. Különösen délen van ez így, Bové is itt lett kaliforniai tanulóévei után hetyke bajszú, kockás inges "paraszt". A hetvenes években a Közép-hegység déli fennsíkján, a Larzacon foglalt magának tanyát, itt tüntetett és akciózott éveken át egy vadászrepülő-bázis tejeszkedése ellen, alapvetően azonban juhtejet termelt. Abból készül a vidék leghíresebb exportcikke, a sajtok sajtja, a rokfort.

A visszabontott

világkereskedelem

A rokfort finom. Szeretik Amerikában is. Csak hát vannak ezek a végeláthatatlan, abszurdba hajló világkereskedelmi viaskodások. Ezek hozták úgy, hogy az Európai Unió - no nem elsősorban egészségügyi, sokkal inkább piac- és őstermelővédő megfontolásokból - tavaly éppen a hormonkezelt húsfélék amerikai importját tiltotta be. Erre jött a válaszlépés a tengerentúlról: magas vámot a rokfortra! És ez nem jó a juhtartóknak a Larzacon. Bové, aki a francia Parasztszövetség - a két mezőgazdasági érdekvédő szervezet közül a kisebb, de radikálisabb - helyi vezetői közé tartozik, jelképes akciót hirdetett.

A helyi tizen-egynéhányezres központ - mondjuk járási székhely -, Millau központjában éppen új üzletet nyitott a McDonald´s. Ide vonult fel tavaly augusztusban José Bové, úgy háromszázadmagával, békés, jelképes és eszmeiségében távlatos módon visszabontani kissé a félig kész épületet. Leszedték a tető egy részét, kábeleket húztak ki a falból, dolgozott fürgén csavarhúzó, harapófogó, kalapács. Aztán vitte, kinek mi kellett, röhögnénk magyar módra, de nem ez történt: teherautóra pakolták a szajrét, aztán kiborították a helyi közigazgatási alhivatal udvarára: őrizze addig a köztársaság, amíg Washington a rokfortra emeli szőrös, világhódító mancsát - üzenték az alprefektusnak büszkén és ennél inkább enyhébb szavakkal.

Kistermelő

a nagyvilágban

Mert - és ez volt az áttételes és távlatos üzenet - az igazi ellenség az uniformizálódás, a műkaja, a vegyszerek, mindama dolgok tehát, amelyek - vélték és vélik - Amerikát gazdagítják, sorvasztják viszont a finomságokat biológiailag előállító kistermelőt. De félre tréfa, gúnynak netáni árnya: mindezen bajok valóban bajok, szerette is majd minden francia Bovét, főleg hogy előzetesbe zárták, ő meg nem volt hajlandó kauciót fizetni, netán a szövetséggel fizettetni, végül már kérlelték szinte, tuszakolták kifele tömlöcéből.

Hogy konok követeléseinek elébe menjenek legottan, valamint hogy a világkereskedelmi érvelések során látványosan felmutattathassék: az európai paraszt fájlalja a vonatkozó nemzetközi intézmény, a WTO működésének ridegségét, tessék ezt, tisztelettel, figyelembe venni, hivatalos delegáltstátust kapott tavaly novemberben Seattle-be, alighanem a világ első, nemzetközi érvényű passzussal ellátott tüntetőjeként. Vitte is, osztogatta is ott a jó larzaci rokfortot, az igazit. Aztán jött a davosi konferencia idén februárban, ahol a tiltakozók első soraiban kapta és tűrte férfiként a könnygázt.

Híres ember volt már ekkor, híres és népszerű. A világ nem áru címmel megjelent könyve nyolcvanezer eladott példánnyal landolt a bestsellerlistákon, és a február végi párizsi Mezőgazdasági Szalonra látogató Chirac elnök úgy ment oda hozzá, a Parasztszövetség standjához, mint akit pneumatikus csörlővel húznak. Amerikai közvélemény-kutatók az európi Top 50 helyi észlelésű névsorában regisztrálták Bovét, aki köré egyre nagyobb számban sorakoztak föl különféle globalizációellenes, fenntartható fejlődést sürgető, tiszta ethoszú szervezetek a világ minden tájáról.

Népünnepélyes

ítélethirdetés

Aztán elkövetkezett június harmincadika, amikor Bovénak és kilenc társának Millau-ban bíróság elé kellett állnia. Húszezer rokonszenvezőt vártak a kisvárosba erre a hétvégére, amikor Bové társaival együtt akár ötévi börtönre és félmillió frank pénzbírságra is számíthatott, a támogatói viszont tizenhat különféle utcaszínházi, -cirkuszi és -zenei előadásra, vitafórumokra - például Pierre Bourdieu-vel -, este pedig Zebda-, Noir Désir-, Francis Cabrel-koncertre.

A tömeg a vártnak csaknem kétszerese, a kiszabott büntetés pedig a töredéke volt: másfél év felfüggesztett. A tárgyalást kihangosították, az ügyész a szándékos rongálás tényállását firtatta, Bové és védői a globalizációt perelték. Új tárgyalás, másodfokon, szeptember közepén.

Az egész történetben és magában Bovéban is - hiába dobban magasrendű elvekért a szív és lelkendez a lélek - a fundamentalista, igazságbirtokosi konokság a leginkább zavaró mozzanat. Az, ahogy a környezet, a cselekvési irány bizonytalansága fölötti zavarában a felbukkanó vezéregyéniség mögé lelkesen besorolódó tábor és velük egyenrangon a média által is felértékelt szubjektív messiano-anarchista az értékeket egymáshoz való viszonyukban kezeli. A rongálás valójában jelképes lebontás, amely nem vétek, szemben a multik gátlástalan profitéhségével. Az érzett igazság a kodifikált jog fölött. A törekvés a kizárólag helyesnek tartott természetesség feltételeinek helyre- (valójában persze elő-) állítására. Amitől aztán az egész dolog végül mégiscsak valamilyen irányban szélső lesz. Kár, mert amúgy rokfortot enni helyénvaló. Ahogy helyénvaló szabadon nem bemenni a McDonald´sba.

- kovácsy -