Afrikában élelmezési válsághoz is vezethet a koronavírus

  • narancs.hu
  • 2020. április 2.

Külpol

Látványosan megnőhet a segélyre szorulók száma. És akkor még nem is volt szó a fertőzöttek kilátásairól.

Az új típusú koronavírus-járvány súlyosbíthatja az élelmiszerhiánnyal küzdő afrikai országok helyzetét, a Száhel-övezetben akár 2,1 millió ember maradhat élelem nélkül, ha a határok lezárása miatt nem jutnak humanitárius segítséghez – idézi az MTI az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) figyelmeztetését.

Eric Branckaert, a szervezet régiós központjának a munkatársa a hírügynökség információja szerint azt mondta, hogy míg 2019-ben 680 000 rászoruló volt a Száhel-övezetben, ez a szám 2020-ra 77 százalékkal nőtt. A példátlan növekedés okai elsősorban a helyi konfliktusok, különösen Burkina Fasóban, Kamerunban, Csádban, és Maliban, valamint Sierra Leonében és Libériában.

De a koronavírus-járvány és a sáskajárás szintén nehezíti az ott élők helyzetét.

Lola Castro, a WFP helyi irodájának a vezetője hozzátette: Afrika déli részén humanitárius folyosó kialakításáról tárgyalnak, mert a kontinens ezen a részén körülbelül 45 millió embert fenyeget éhínség.

„Jelenleg az élelmiszerosztás normális mederben folyik, ám elképzelhető, hogy a jövőben, a vírusnak különösen a kisebb gazdaságokra gyakorolt hatásától függően, emelkednek az élelmiszerárak, nő a segélyekre szorulók száma” – tette hozzá.

Afrikában több mint 6400 regisztrált fertőzöttről tudnak, és a vírus okozta betegségbe (Covid-19) 241-en haltak bele. Elemzők figyelmeztetnek arra, hogy a fertőzöttek pontos számát képtelenség lenne megadni, mert még a kontinens legfejlettebb országa, Dél-Afrika is el van maradva a tesztelésekkel. A WHO adatai szerint február elején csupán két afrikai országnak voltak tesztkészletei, ez a szám ma már 43 a kontinens szubszaharai régiójában.

Egészségügyi tisztségviselők elképzelhetőnek tartják azt is, hogy néhány afrikai országban április végére több mint 10 ezerre nő a fertőzöttek száma, és rámutattak arra, hogy nincsenek pontos adatok a lélegeztetőgépek, tesztek és egyéb orvosi eszközök számáról.

John Nkengasong, az afrikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (ACDC) vezetője azt mondta: Afrika-szerte nő a helyi fertőzések száma. Egészségügyi szakértők egyelőre találgatnak a vírus afrikai kimenetelét illetően. Míg az optimista jóslatok hangsúlyozzák, hogy a kontinens nagyobbik része fiatal, akiket kevésbé sújt a kór, mások kiemelik, hogy Afrikában így is több súlyos betegség pusztít, egyebek közt a malária, a tuberkulózis és az AIDS, valamint rengeteg az alultáplált ember. Nkengasong újságíróknak leszögezte: a járvány idején kiemelten fontos e betegségek kezelése is.

Probléma az is, hogy a nyugati országok, amelyek korábban segítették a szegényebb régiókat, el vannak foglalva a saját problémáikkal.

Meredith McMorrow, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) munkatársa újságíróknak elismerte, hogy a koronavírus terjedése az Egyesült Államokban leszűkíti az ország lehetőségeit az azonnali segítségnyújtásra, ám hozzátette: Washington „amint lehet”, segít az afrikai országoknak a szükséges felszerelés beszerzésében.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.