Négy éve egyszer már elrabolták, aztán két héttel később egy falusi kocsmában "átadták" őt a minden bizonnyal halálra rémült vendégeknek. Akkor csak gyanítani lehetett, hogy a szélsőséges iszlamisták szervezete tartotta fogságban. Õ maga utóbb azt mondta, hogy elrablói szabályosan törvényt ültek fölötte, halálra is ítélték, és fogalma sincs, miért engedték el mégis. Később felmerült még az is, hogy az emberrablás csak provokáció volt, netán a kormányzat akarta
bosszantani a kabilokat,
akiknek az északkeleti, hegyvidéki tartományait az országos átlagnál kevésbé érintették az iszlamisták merényletei az elmúlt években. Vagy növelni próbálta a fenyegetettségérzetüket, hogy a lelküket megvegye, ami persze lehetetlen, hiszen a kabil lélek nem eladó.
Tudnivaló, hogy a kabil énekes - aki egyébként egyfajta arab lakodalmas zenei anyagból dolgozott - komor, ámde meleg hangjával a népének kultúráját elnyomó hivatalos hatalom és a fundamentalisták ellen is keményen szót emelt. Ténynek látszik, hogy haláláért már valóban a GIA a felelős - habár Algériában semmi sem biztos, az sem, hogy valóban ez a csoport adta ki a múlt héten a közleményt, miszerint a dalnok letért az Allah által kijelölt útról, lakolnia kellett tehát.
A gyilkosságot követő napokban folyamatosan többezres tüntetések voltak Kabília központjában, Tizi-Uzuban. Temetésére tízezrek zarándokoltak el a szülőfalujába, és a tömeg itt már a központi hatalom ellen hangolódott. A tüntetéseken általában is fokozatosan a nyelvtörvény elleni tiltakozás került a középpontba olyan jelszavakkal, mint "Nem lehet béke a tamazight (a berber nyelv) nélkül!", vagy "Az iszlám és az arab nyelv színeire festettétek át az országot!" A feszültség lapzártakor még nem enyhült. A nyelvtörvény pedig szélesebb dimenzióba helyezte.
Algériában maguk a helybéliek kezdték el követelni gyermekeik számára a francia nyelvű oktatást, miután a húszas években felismerték, hogy a kezdeti dac mit sem ér, a francianyelv-tudás viszont emelkedéshez vezet a társadalmi ranglétrán. Aztán 1962-ben jött a függetlenség, és vele az arab nyelv hivatalossá tétele. Ez azonban az állami intézmények belső gyakorlatára nem terjedt ki, és a hivatali apparátusban mindmáig sokan vannak, akik biztonságosabban igazodnak el a francia, mint anyanyelvük buktatói között.
Persze már az is kérdés ezen a ponton, hogy
mi az az arab
nyelv. Azt ugyanis, amelyen mostantól a hivatalos iratokat szövegezni kell, az algériaiak, de még az arab nyelvű algériaiak többsége sem beszéli. Ez egy nyelvtanában igen bonyolult, szókincsében kimeríthetetlen, de az átlag algériai számára idegen, a Próféta idejében Mekka környékén használt nyelvjárás, amelyen a Korán íródott, ily módon tehát Allah nyelve, és igazi ismeretéhez is az isteni kinyilatkoztatás tanulmányozása útján lehet eljutni. Az arab köznyelv viszont a századok során egyre távolodó helyi nyelvjárásokra bomlott, így ma már egy algériai nem nagyon érti, mit beszél mondjuk egy iraki arab.
A hetvenes évek végére aztán fokozatosan felszámolták a francia nyelvű oktatást az alap-, majd a középfokú oktatásban is. Mindez a kormányzásba - főként a kultúrpolitikaiba - bevont vallásos konzervatívok irányításával történt, akik a Közel-Keletről hívtak oktatókat a Korán-iskolákba. Ezekbe az oktatási intézményekbe azok a diákok jártak, akik kihullottak a hivatalos közoktatásból. Tanítói diplomát szereztek - algériai értelmiségiek szerint is igen rossz minőségben -, hogy azután immár tanítóként kerüljenek vissza az állami közoktatásba, amelynek a színvonala ennek megfelelően alakult a továbbiakban. A politikai elit természetesen nem ezekbe az iskolákba járatta a gyerekeit, és továbbra is az a helyzet Algériában, hogy a vezető gazdasági pozíciókig
francianyelv-ismeret
nélkül lehetetlenség eljutni.
Az egységesítő nyelvi szigor fő károsultjai azonban természetesen a kabilok lesznek, akik most még az eddiginél is távolabb kerülnek saját írással rögzített saját anyanyelvük egyenjogúsításától. A kabilok - akik berberek, de ezen belül alesetként mégiscsak mások - teszik ki az algériai lakosságnak úgy az egyharmadát, ők voltak a gyarmati időkben a mobilabbak - ami alkalmazkodást és együttműködést is jelent, és ezt az arab algériaiak utálták. És valószínűleg utálják ma is, amikor az egykori mobilitásnak, kulturális feljebbjutásnak hála felülreprezentáltan ott ülnek a bürokráciában és az üzleti életben.
Kabilnak lenni ellentmondásos dolog tehát. Erről például Zeroual elnök is tudna beszélni, hiszen kabil származású ő maga is, ami azonban részrehajlóvá véletlenül sem teszi, sőt. Õ személyében testesíti meg azt a szűk és szűkkeblű, önmagát féltő politikai hatalmat, amely hat év, a polgárháborús helyzet kezdete óta rendíthetetlen ridegséggel zárkózik el bármiféle politikai egyezkedéstől. Ezzel az iszlamista mészárosokat végképp elvadította, módszereik ellenük fordított átvételével örökmozgóvá alakította át az erőszak-spirált. Most viszont a régóta halogatott nyelvtörvénnyel végeredményben nekik kedvez: a vallás nyelvének monopóliuma határozott lépés a vallás átfogó uralma felé.
Kovácsy Tibor
