Alig akar valaki Nagy-Britanniában dolgozni a népszavazás óta

  • narancs.hu
  • 2019. április 22.

Külpol

Minimálisra csökkent az EU területéről érkező munkavállalók száma.

Alok Sharma, a brit munkaügyi minisztérium foglalkoztatási államtitkára a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap hétfői kiadásának nyilatkozva elmondta, hogy a brit munkavállalói állomány a népszavazás óta több mint egymillióval bővült, de a többi EU-tagországból érkezők nettó hozzájárulása e növekedéshez nem érte el a 35 ezer főt ugyanebben az időszakban.

Az államtitkár felidézte, hogy az EU-népszavazás előtti két évben több mint 410 ezer külföldi EU-munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába. Ez azt jelenti, hogy 2014 és 2016 között a brit foglalkoztatás bővülésének több mint 45 százalékát az EU-társállamokból érkező munkavállalók adták.

A meredek ívű csökkenési folyamatot a hivatalos statisztikai kimutatások is jelzik.

A brit statisztikai hivatal (ONS) félévente összeállított visszatekintő becsléseinek legutóbbi kiadása szerint nettó 57 ezer főre - tízévi mélypontra - csökkent a tavalyi harmadik negyedév végéig terjedő egy évben a tartós letelepülési és munkavállalási szándékkal Nagy-Britanniába érkező külföldi EU-állampolgárok száma, nem kis részben azért, mert a közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül többen távoztak, mint ahányan érkeztek.

Az ONS ismertetése szerint a vizsgált időszakban 202 ezren érkeztek letelepedési céllal más EU-országokból, és 145 ezer külföldi EU-állampolgár távozott végleg Nagy-Britanniából.

Az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállam, köztük Magyarország nagy-britanniai bevándorlási mérlege a teljes EU-adatsoron belül negatív: ezekből az országokból 38 ezren érkeztek, viszont 53 ezren távoztak Nagy-Britanniából, vagyis a keleti EU-tagországok nettó bevándorlási egyenlege mínusz 15 ezer volt a vizsgált tizenkét havi időszakban.

A teljes EU-bevándorlási mérlegen belül a közép- és kelet-európai EU-országcsoport az egyetlen, amelynek nettó nagy-britanniai bevándorlási egyenlege negatív.

MTI

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.