Alkut kötött a katonákkal Mugabe, lemond elnöki pozíciójáról

  • narancs.hu
  • 2017. november 20.

Külpol

Megbukott a világ legöregebb diktátora.

Robert Mugabe zimbabwei elnök beleegyezett abba, hogy lemond, és megfogalmazta az erről szóló levelet – számolt be hétfőn a CNN amerikai hírtelevízió egy forrást idézve, amely előtt ismert a politikus és a hatalmat a múlt héten átvevő hadsereg tábornokaival folytatott tárgyalások állása.

A katonákkal kötött alku értelmében Mugabe és felesége, Grace teljes védettséget kap.
Két magas rangú kormányzati forrás a brit hírügynökségnek már vasárnap este arról számolt be, hogy Mugabe kész lemondani, de távozásának körülményeiről nem tudtak részletekkel szolgálni.

A 93 éves Mugabe az ország 1980-ban történt függetlenné válása óta vezette az országot. A válság november 6-án kezdődött, amikor Mugabe menesztette alelnökét. Mnangagwa elhagyta az országot, és távozása után Grace Mugabe tűnt az utódlásra esélyes jelöltnek. November 13-án Constantino Chiwenga vezérkari főnök bejelentette, hogy a hadsereg nem habozik közbelépni a politikai feszültségek csillapítása érdekében. Másnap páncélozott járművek jelentek meg Harare elővárosaiban. A katonák éjjel bevonultak a városba, átvették az ellenőrzést az állami műsorszolgáltató felett. Szerdán a hadsereg átvette az ország irányítását a kormánytól, Mugabét pedig házi őrizetbe helyezték.

Ezrek tüntettek a zimbabwei elnök, Mugabe ellen

Országszerte a hadsereget támogató tüntetést szerveztek, és a házi őrizetben lévő Robert Mugabe elnök távozását követelték demonstrálók szombaton Zimbabwében. A legnagyobb, többezres megmozdulás a fővárosban, Hararéban volt. A BBC riportere szerint a zászlókkal és transzparensekkel felvonuló tüntetők a puccsot végrehajtó hadsereg katonáival haverkodtak.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.