Azóta, hogy március 16-án, hétfőn nulla órától hatályba léptek az egész országra érvényes „kijárási korlátozások” (vagyis a gyülekezés redukálásának és az egyméteres távolság megtartásának irányelvére, valamint a nem alapellátást szolgáló boltok bezárására vonatkozó rendeletek), a kormányzati sajtótájékoztatók rendre arról szólnak, hogy naponta felülvizsgálják a szigorítások szükségességét. Ez március 19-re a rehabilitációs központok, gyógyüdülők és fürdők bezárásában öltött testet; Bécs városa azonban már március 16-tól becsukatta a fürdőket és a játszótereket is.
A tartományok, települések és a központi kormányzat külön megoldásai és az oktatás, ügyintézés rapid átállása eddig viszonylag kevés feszültséget okozott – egy friss felmérés szerint a lakosság 95 százaléka támogatja a szigort –, viszont az EU-n belüli hirtelen határlezárások annál többet. A burgenlandi Vöröskereszt Parndorf és Hegyeshalom között vízosztással próbálta jobb kedvre deríteni az érthetően dühös autósokat és kamionsofőröket, akik előtt március 17-én csattant a sorompó. Kormányszintű egyeztetéseket igényelt (és az újabb szigorítások miatt csak félsikert ért el) a Csehországból, Szlovákiából és Magyarországról ingázó ápolók és ápolónők határátlépésének engedélyezése csakúgy, mint a német–osztrák határon veszteglő, védőfelszereléseket szállító teherautók feltartóztatásának megszüntetése.
| ||
Musil szavai
A vészharangok persze folyamatosan szólnak: alig kezdődött meg az ingázó ápolók ügyének rendezése, most a szintén ki-beutazó, illetve átmenetileg Ausztriában lakó szezonmunkások kimaradása fenyegeti a gyümölcs- és zöldségbetakarítás folytonosságát, ami záros határidőn belül az ellátás akadozását eredményezheti. Ennek azonban egyelőre nincsenek jelei, és ezt fáradhatatlanul hangsúlyozzák az éppen megszólaló miniszterek, szóvivők is. Egyedül a március 13-i felvásárlási láz tizedelte meg a bolti WC-papír- és szappankészleteket, melyek utántöltése némileg lassan halad, illetve a fertőtlenítőszerek és maszkok világszerte tapasztalható hiánya itt is megmutatkozik. Ezekre a minduntalan szembejövő problémákra és főleg a borítékolhatóan masszív gazdasági visszaesésre a minisztériumok, a szakszervezetek és különböző érdekvédelmi testületek egyelőre összehangoltnak tűnő válaszokat adnak. Ekképp a koronavírus terjedése nyomán kialakult szokatlan helyzet nemcsak a „drasztikus” jelző fokozásának gyakorlását segíti elő, hanem Robert Musil nagyregénye, a Tulajdonságok nélküli ember nyomán legendássá vált tétel alkalmazását is: „Nemcsak valóságérzéknek, hanem lehetőségérzéknek is léteznie kell.”
Bár az osztrák prózaíró korántsem egy világméretű járvány kapcsán fogalmazta meg ezt az elvárást, mindez a válságos hétköznapokra lefordítva annyit tesz: a záporozó rendeletek, bejelentések mintha azt céloznák, hogy az épp megjósolható gondok felbukkanását megelőzzék, vagyis a lehetőségeknek és eshetőségeknek elébe menjenek. Jó előre mozgósították például a polgári szolgálatosokat, hogy az egészségügyet némileg tehermentesítsék. Már március 13-án elkezdtek 880 kórházi ágyat felállítani a bécsi vásárcsarnokban, hogy szükség esetén itt is elláthassanak betegeket. Sorkatonákat és tartalékosokat raktárakba vezényeltek ki, hogy az árupakolásban segítsenek, az élelmiszerláncok pedig gyors árufeltöltői betanítást-alkalmazást ígértek – a kényszerből szabaddá vált munkavállalók átirányítását természetesen boldogan támogatják a szintén kényszerből munkaerőhiányossá vált helyek.
A most már 42 milliárd euróra feltornázott gazdaságmentő program részletei persze még nem rajzolódtak ki, de az eddigi lépések kapcsán a független gazdaságkutató intézet, a WIFO államháztartás-szakértője optimistán nyilatkozott. Szerinte a 2008-as világválság idején már bevált eszközöket alkalmazva az osztrák gazdaság viszonylag hamar talpra állhat a járvány lecsengése után, amennyiben prioritás marad a munkahelyek megtartása (amelyet a rövidített munkaidőre való könnyített átállás is segít), a hitel- és járulékfizetési kötelezettség felfüggesztése, a nem visszafizetendő kölcsönök bürokráciamentes biztosítása, vagyis az egyéni és céges vállalkozások, szabadúszók (művészek, tolmácsok stb.) széleskörű megmentése. A bürokráciamentességet, legalábbis a munkaügyi központok, nem győzik hangsúlyozni: egy telefon vagy egy email is elég ahhoz, hogy munkanélküli ellátáshoz jusson a megszorult személy, és visszamenőlegesen is elbírálják a kérelmeket, amit most persze az ügyintézői túlterheltség és a félelem is indokol. Hasonló megfontolásból a háziorvosi praxisok is átálltak az elektronikus receptre, amelyet közvetlenül a kívánt gyógyszertárba juttatnak el, hogy egy-egy vizsgálatot nem követelő receptfelírás miatt ne kelljen elmenni a rendelőbe. A pszichoterápiai kezelésre szorulók pedig videóhívással is megkaphatják az ellátást. A tömegközlekedés tehermentesítésére Bécsben, ahol a város tetemes részén parkolási díjat kell fizetni, a városvezetés átmenetileg megszüntette a díjfizetési kötelezettséget, a saját fenntartású parkolóházakban pedig 5 eurós napidíjat vezetett be.
A kárcsökkentés jegyében foganatosított hétköznapi praktikák nagyjából követik a más országok praxisát. Ausztriában is hamar elterjedt a szomszédi támogatás, amely főként az idősek otthonmaradását szolgálja, a nagyobb élelmiszerláncok pedig felhívást tettek közzé, hogy a mégis bevásárolni induló idősek biztonságosabb kiszolgálása érdekében mások ne menjenek reggel 8 és 9 óra között a boltokba. Bécs külön telefonos segélyvonalat létesített azon rászorulók számára, akik nem számíthatnak szomszédok vagy hozzátartozók támogatására. A regionális és helyi vállalkozások veszteségeit csökkentendő pedig Nunu Kaller környezetvédő aktivista és publicista egy olyan adatbázist hozott létre, amely kisebb és közepes ausztriai cégek mindenféle áruküldő szolgáltatásait gyűjti egybe. És persze egymást érik a szolidaritási gesztusokra, adományozásokra buzdító felhívások, a tanári közösségek önsegítő csoportjainak megjelenései, ingyenes online szolgáltatások felajánlásai.
Lanyha figyelem, partneri viszony
Jóllehet az alapszükségletek széles tömegeket érintő kielégítését sikerült megoldani csakúgy, mint a tanítás-oktatás átállását, ám a hátrányos helyzetűek vagy egyéb speciális helyzetben lévők szempontjai eddig meglehetősen lanyha figyelmet kaptak. A szüntelenül szajkózott „maradj otthon” felhívás például értelmezhetetlen a hajléktalan emberek számára, ráadásul meglehetősen késve és csak némi fejetlenséget követően nyitották meg nappalra is az éjjeli menedékhelyeket, ahol a napközbeni étkezésről is gondoskodni lehet. Miután a kényszerű otthonmaradás mellékhatására, a családon belüli erőszak esetszámainak megugrására figyelmeztettek a szakértők, hozzáfogtak a telefonos szolgálat megerősítéséhez és a védett házak, lakások számának növeléséhez. Az elvált szülők gyerekeinek láthatása kapcsán a rendkívüli járványhelyzetre adott válaszként egy olyan jogszabály született, amelyből senki sem jöhet ki jól: a gyerek csak az egyik szülőnél maradhat, úgy, hogy a másikkal semmiképp sem kerül fizikai közelségbe. Ezt épp most korrigálják. A fogvatartottak helyzete sem épp irigylésre méltó: szinte megoldhatatlan a távolságtartás imperatívuszának gyakorlati átültetése, mindössze arra szűkült, hogy megtiltották a látogatást. Mindezt egyelőre jól viselik az érintettek. De a jogvédők aggályokat is megfogalmaznak: meddig arányos és indokolt a szabadságjogok korlátozása, és meddig terjedhet az ellenőrzés anélkül, hogy szinte észrevétlenül épüljön ki egy rendőrállam.
Hogy ennek a lehető legkisebb legyen az esélye, állandó bevetésben van a népügyészség intézménye, amely rendre felülvizsgálja a friss rendeleteket, és a közszolgálati televízió és rádió (ORF) sem rest feszegetni ezeket a kérdéseket. Ennek persze előfeltétele a tájékoztatás és az információkhoz való hozzáférés biztosítása; a Szociális Minisztérium naponta kétszer teszi közzé a fertőzések, tesztek, elhalálozások és gyógyulások számát, a legkülönfélébb statisztikák látnak napvilágot az ORF hírportálján, és megnyitottak egy információs telefonvonalat is, jóllehet ez meglehetősen döcög, mert folyamatosan túlterhelt. Ezek mellett valamennyi érdekvédelmi szervezet és egylet gyűjti a releváns információkat, s maguk is igyekeznek utat vágni a felmerülő, speciálisabb kérdések útvesztőiben.
Persze korántsem lehet „idilli” helyzetről beszélni, ez furcsán is hatna jelen pillanatban, mindenesetre a szociális ellátás kiszámíthatósága illetve az, hogy prioritást élvez a hatóságok és az állampolgárok többé-kevésbé partneri viszonyának megőrzése, némileg enyhíti az alig laposodó vírusgörbe okozta messzemenően indokolt szorongást.
