Az amerikai kormány vádat emelt Maduro venezuelai elnök ellen

  • narancs.hu
  • 2020. március 26.

Külpol

Drogkereskedelemre és pénzmosásra hivatkozva.

15 millió dolláros jutalom jár annak, aki Nicolás Maduro venezuelai elnök letartoztatását elősegítő információval szolgál – jelentette be az amerikai külügyminisztérium, miután drogterrorizmusra és pénzmosásra hivatkozva vádat emeltek Maduro ellen. A vádemelés egyébként nemcsak az elnököt érinti, hanem több korábbi és jelenlegi munkatársát is. Az igazságügyi minisztérium közleménye szerint Maduro munkatársai országos szinten tevékenyen vettek részt drogszállítmányok elindításában, egész Venezuela területéről indultak ilyen repülőgépek.

A Maduro és közvetlen környezete elleni vádemelés azt követően történt, hogy a Trump-kormányzat több egyedi szankciót hozott a dél-amerikai ország tisztségviselői ellen, s ezekkel lényegében kizárta az országot az amerikai pénzügyi rendszerből. Majd a tavaly életbe léptetett olajembargóval megfosztotta Venezuelát az egyik legfőbb bevételi forrásától is. Ám közben Juan Guaidó ellenzéki vezető támogatása amerikai elemzők szerint sem hozta meg a Washington által várt eredményt, vagyis Maduro hatalmának belföldi meggyengülését, illetve a hatalomátvételt.

Egyre feszültebb a venezuelai helyzet: Oroszország puccsal vádolta meg az Egyesült Államokat

Közben a venezuelai külügyminiszter visszautasította az új választások kiírására vonatkozó felszólítást. Puccsal vádolta az Egyesült Államokat Oroszország nagykövete szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsában Venezuela ügyében, míg az Egyesült Államok az ellenzéki Juan Guaidó ideiglenes venezuelai államfőként való elismerését sürgette. Vaszilij Nyebenzja orosz nagykövet azt mondta, az Egyesült Államok és szövetségesei el akarják mozdítani a hivatalban lévő államfőt, Nicolás Madurót a hatalomból.

A csütörtöki vádemelést az első amerikai kommentárok Manuel Noriega egykori panamai vezető ellen 1988-ban hozott amerikai vádemeléshez hasonlítják. Noriega ellen szintén kábítószerkereskedelem miatt emelt vádat az akkori amerikai kormányzat, s szintén jutalmat ígért az elfogásához vezető információkért. Noriegát később el is fogták, az Egyesült Államokban bíróság elé állították, és 40 évig tartó börtönbüntetésre ítélték, amit később a jó magaviselete miatt 20 évre csökkentettek.

A kommentárok azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy Venezuela katonailag jóval erősebb Panamánál, és Maduro Oroszország támogatását élvezi, ez pedig megnehezíti Washingtonnak, hogy a valaha Panamában tett lépésekhez hasonlóan cselekedjék.

(via MTI, BBC)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.