Az amerikai Kongresszus az utolsó pillanatban elkerülte a kormány részleges leállását

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. október 1.

Külpol

Az amerikai Kongresszus néhány órával a határidő lejárta előtt elfogadta az átmeneti költségvetést, de abban nem szerepel Ukrajna támogatása.

A törvényhozás republikánus többségű alsóháza, a Képviselőház washingtoni idő szerint kora délután szavazta meg 335-91 arányban a kormányzati intézmények működéséhez és az alkalmazottak – közöttük a rendvédelmi dolgozók – fizetésének folyósításához szükséges átmeneti jogszabályt, ami 45 napra szól. Az alsóház után a Szenátus elé került a törvény, amely 88-9 arányban fogadta azt el.

Az átmeneti büdzsé azért vált szükségessé, mert a pénzügyi év szeptember 30-án lezárult, és a következő 12 hónapra egyelőre nincs végleges költségvetése az amerikai szövetségi kormánynak.

A költségvetést a republikánus képviselőházi tagok egy része elutasította, így a szükséges többség a demokraták jelentős részének átszavazásával jöhetett létre.

Az átmeneti büdzsében megjelenik a republikánusok egyik fő követelése, vagyis az Ukrajnának szánt további támogatás nem szerepel benne. Arról külön törvényben szavaz a Képviselőház a közeljövőben. A költségvetésben ugyanakkor helyet kapott 16 milliárd dollár a szövetségi katasztrófa-kezelési alap feltöltésére, amit Joe Biden elnök kért.

Joe Biden az átmeneti költségvetés elfogadására közleményben reagált, ebben úgy fogalmazott, hogy "jó hír az amerikai emberek számára". Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok semmilyen körülmények között nem engedheti meg Ukrajna támogatásának megakadását.

A republikánus képviselőcsoport konzervatív szárnyának több tagja azért szavazott nemmel a jogszabályra, mert abból kimaradt a határőrizet megerősítésére szánt összeg, és nem szerepel benne az állami kiadások csökkentése sem. Azzal érveltek, hogy a 33 ezer milliárd fölé emelkedett államadósság takarékosságot indokolna a washingtoni kormány részéről. Hakeem Jeffries, a képviselőházi demokraták vezetője a törvény elfogadását azzal kommentálta, hogy az amerikaiak jobbat érdemeltek volna.

Az utolsó pillanatban tartott szavazást közjáték késleltette, ugyanis Jamaal Bowman demokrata képviselő a képviselői irodaházban működésbe hozta a tűzriasztó rendszert, ami miatt ki kellett üríteni az épületet. Irodája később elismerte, hogy a politikus megnyomta a gombot, és elnézést kért a fennakadásért, azt állítva, hogy nem szándékosan történt. Az ügyben vizsgálat indult, Kevin McCarthy a Képviselőház elnöke a képviselő megbüntetését, és etikai vizsgálatot sürgetett.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.