Az EU felfüggesztette a belarusz vezetésre vonatkozó vízumkönnyítési rendelkezéseket

  • narancs.hu
  • 2021. november 9.

Külpol

Ez a válasz a bevándorlók szervezett szállítására.

Az Európai Unió Tanácsa határozatot fogadott el az Európai Unió és Fehéroroszág közötti vízumkiadást megkönnyítő megállapodás alkalmazásának részleges felfüggesztéséről; az uniós döntés válasz a fehérorosz rezsim által indított, az uniós tagállamokra nyomást helyező hibrid támadásra - közölte az uniós tanács kedden.

A fehérorosz vezetés tisztségviselőire vonatkozó, vízumkiadást megkönnyítő rendelkezések felfüggesztése egyebek mellett azokra a határozatokra terjed ki, amelyek például a többszöri beutazási vízumok kiadását teszik lehetővé, illetve csökkentik a vízumkérelmek díját. Kiemelték: a határozat nem érinti a fehérorosz átlagpolgárokat, akik továbbra is ugyanazokat az előnyöket élvezhetik a vízumkönnyítési megállapodás értelmében, mint jelenleg.

A tanács tájékoztatása szerint 2021 júniusában Minszk bevándorlók szervezett szállítását kezdte meg előbb a Litvániával közös határszakaszára, majd a fehérorosz-lett és a fehérorosz-lengyel határra. Fehéroroszország 2021. június 28-án bejelentette, hogy felfüggeszti az EU-val tavaly július elején kötött, a bevándorlók visszafogadására vonatkozó megállapodást.

Ezek az intézkedések sértik azokat az alapelveket, amelyek alapján a vízumkönnyítési megállapodást kötötték, és ellentétesek az EU érdekeivel

- szögezték le. A határozat a kihirdetéstől követő második napon lép hatályba.

Az EU és Fehéroroszország közötti vízumkönnyítési megállapodás 2020. július 1-jén lépett hatályba, célja a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumok kiadásának megkönnyítése.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfő esti sajtóközleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy a fehérorosz vezetés politikai céljai elérésére használja fel a bevándorlókat, és felszólította a tagállamokat a fehérorosz hatóságokkal szembeni kiterjesztett szankciórendszer jóváhagyására.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk