Az EU külügyi főképviselőjének lemondását követelik EP-képviselők

  • narancs.hu
  • 2021. február 9.

Külpol

Szerintük Josep Borrell szó nélkül hagyta, hogy moszkvai tárgyalása közben utasítottak ki uniós diplomatákat Oroszországból.

Josep Borrell megalázta az Uniót, amikor február 5-én Moszkvában tárgyalva nem reagált az orosz fél provokatív megjegyzéseire, és amiatt sem tiltakozott, hogy az orosz állam EU-s diplomatákat tiltott ki a területéről, ezért le kell mondania – erről szól az az indítvány, amelyet többségében lengyel és balti államokbeli európai parlamenti (EP) képviselők mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez tartozó Vincze Loránt is aláírt. Minderről a Szabad Európa adott hírt. 

Borell az orosz-uniós kétoldalú kapcsolatok mélypontján érkezett Moszkvába, néhány nappal azután, hogy Alekszej Navalnijt, a
Novicsok-mérgezésből felépült, hazájába visszatért ellenzéki vezetőt három és fél éves börtönbüntetésre ítélték. A külügyi főképviselő azzal az ígérettel utazott el, hogy „világos üzenetet” közöl az orosz kormánnyal Navalnij ügyében. Az orosz külügyminisztérium viszont

épp akkor utasított ki öt személyt az országból,

amikor Josep Borrell Szergej Lavrov külügyminiszterrel tárgyalt. A svéd, lengyel és német diplomatákat azzal vádolják, részt vettek a Navalnij melletti tüntetésen január 23-án.

Egyes uniós diplomaták szerint ez az időzítés szándékos, Borrell kudarca pedig megjósolható volt, mert nem ismeri a térséget, és hajlamos a rögtönzésre ahelyett, hogy tartaná magát a  forgatókönyvhöz, így pedig nem lehet megvédeni a közös európai értékeket. Ráadásul a Szergej Lavrovval tartott sajtótájékoztatón az orosz külügyminiszter megbízhatatlan partnernek nevezte az Európai Uniót,  mire a külügyi főképviselő „csak mosolygott".

A főképviselő útját, szándékát támogatta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A Bizottság külügyi szóvivője, Peter Stano a Borrell lemondását követelő levélre úgy reagált, megszokott az orosz diplomáciától, hogy ilyen eszközökkel él, és Borrellnek nem az a feladata, hogy ilyenkor felvegye a kesztyűt. Stano szerint a külügyi főképviselő a tárgyalásokon nem hagyta magát, „hosszú és feszült” volt a tárgyalása Lavrovval.

Josep Borrell szerdán részt vesz az Európai Parlament plenáris ülésén; kérdés, hogy utána a posztján maradhat-e.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.