Az EU Putyin és Lavrov elleni szankciókra készül

  • narancs.hu
  • 2022. február 25.

Külpol

A diplomáciai lehetőségek meghagyása miatt utazásaikat nem korlátoznák. Ezt több országvezető is megerősítette.

Az orosz vezetés szempontjából eddigi legkeményebb szankcióra szánta el magát az Európai Unió: személyesen Putyin, valamint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vagyonelemeinek befagyasztására készülnek - írja a Financial Times, és ezt mondta egy neve elhallgatását kérő uniós szóvivő a Reutersnek is.

A nemzetközi sajtó szerint az újabb szankciókat azután közölhetik, hogy az EU-s külügyminiszterek megszavazzák azt, de várhatóan orosz vállalatokat és bankokat is érintenek majd.

Orbán Viktor a többi uniós ország vezetőjével együtt csütörtökről péntekre virradó éjjel tárgyalt a szankciókról.

Mint írják, a szankciók ugyanakkor nem terjednek majd ki Putyin és Lavrov utazásának korlátozására, hogy az EU nyitva hagyja a diplomáciai kapcsolatot szimbolizáló lehetőséget.

Az eddigi szankciók gyengeségéért Donald Tusk lengyel uniós politikus többek között Magyarországot tette felelőssé.

Az ukrajnai hadműveletek miatt az Oroszország elleni uniós szankciók a legmagasabb rangú orosz vezetőket fogják sújtani - tudatta pénteken Emmanuel Macron francia államfő a parlament két házához intézett, levélben megfogalmazott üzenetében az MTI szerint.

Az Európai Tanács tegnap egy sor szankciókról döntött Oroszországgal és Fehéroroszországgal szemben. A szankciók orosz személyiségeket is érintenek, beleértve a Oroszországi Föderáció legmagasabb rangú irányítóit - derül ki a levélből, amelyet Richard Ferrand, a nemzetgyűlés elnöke olvasott fel a képviselőknek.

Az Európai Unió célzott szankciókat fogadhat el Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel szemben, a megszorító intézkedések között egyebek mellett az érintettek uniós bankszámláinak befagyasztása szerepel - közölte Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter Brüsszelben pénteken szintén az MTI szerint.

Alexander Schallenberg az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos rendkívüli ülésére érkezve hangsúlyozta, az EU sem Putyin, sem Lavrov esetében nem tervezi a szankciós csomagokban szokásos intézkedés, az uniós beutazási tilalom bevezetését.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.