Az EU-tól is érkezik segítség: Magyarország kétezer milliárd forintot kap a járvány elleni védekezésre

  • narancs.hu
  • 2020. március 27.

Külpol

Nem csak a Türk Tanács segít, ha baj van.

Az Európai Parlament (EP) csütörtökön videokonferencia keretében tartott plenáris ülést, ahol a képviselők megszavazták a koronavírus-járvány elleni fellépéshez szükséges sürgős uniós intézkedéseket, köztük azt a 37 milliárd eurós uniós támogatást (13 ezer milliárd forint), amivel a járvánnyal küzdő országokat segítik, írja a hvg.

A csomag az uniós források átcsoportosítását teszi lehetővé a járvány által leginkább sújtott országokba, ahol többek között ezt arra használhatják fel, hogy:

  • támogassák az egészségügyi rendszereket,
  • a kis- és középvállalkozásokat,
  • a munkaerőpiacot,
  • illetve az uniós gazdaságok más sérülékeny területeit is.

Magyarországnak ebből nagyjából 5,6 milliárd euró (azaz 2 ezer milliárd forint) jut.

Az uniós országok az összeget a koronavírus elleni fellépésre használhatják a kohéziós politika keretein belül úgy, hogy az uniós bizottság idén nem kéri a strukturális alapok előfinanszírozásának visszatérítését a tagállamoktól. Az így felszabaduló, az uniós kasszából származó 8 milliárd eurót a tagállamok hozzátehetik a strukturális politikára szánt 29 milliárd euróhoz, tájékoztat a lap.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.