Az Európai Tanács elnöke szerint Ukrajna 2030-ra EU-tag lehet

  • narancs.hu
  • 2023. október 4.

Külpol

Addig azonban el kell végeznük a „házi feladatukat”.

Ukrajna 2030-ra az Európai Unió tagja lehet - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke egy szerdán ismertetett interjúban. Az EU-s tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó testület vezetője a Der Spiegel című német hetilap hírportáljának elmondta, hogy Ukrajna 2030-ra elnyerheti a tagságot, ha „mindkét fél elvégzi a házi feladatait.”

Ukrajnának, mint az összes többi tagjelöltnek végre kell hajtania reformokat, küzdenie kell a korrupció ellen és teljesítenie kell a tagság jogi követelményeit. Az EU oldalán világosan meg kell határozni, hogy a tagok mit akarnak közösen elérni, mit tartanak igazán fontosnak és mire akarnak költeni, és fel kell gyorsítani a döntéshozatalt. „Nem mondom, hogy könnyű lesz, de nem vesztegethetjük tovább az időt” – mondta Charles Michel az Európai Tanács pénteki informális ülésével kapcsolatban adott interjúban, rámutatva, hogy a nyugat-balkáni tagjelöltek húsz éve várnak a csatlakozásra, Oroszország és Kína befolyása pedig egyre csak erősödik a térségben.

 
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke
Fotó: Ukraine Presidency/Ukraine Presi
 

 

Hozzátette, hogy „egy virágzó és biztonságos Ukrajna” megteremtése EU-s érdek, és az ország az orosz támadással szembeni ellenállással már megmutatta, hogy „az EU-ban a helye", méghozzá „hamarosan, és nem majd valamikor”, a távoli jövőben.

Ukrajna felvétele azt is bizonyítaná, hogy az EU alkalmas a „geopolitikai cselekvésre” - mondta Charles Michel, kiemelve: „Nem állítom, hogy már most is a gazdasági méretünknek megfelelő szerepet játszunk a világpolitika színpadán, de jó úton járunk", ezt mutatja például, hogy az EU Ukrajna első számú gazdasági és katonai támogatója. Azonban a geopolitikai befolyás mércéje nem mindig a katonai erő, és az EU a szabályokra és a többoldalú együttműködésre épülő, multilaterális világrend „éllovasa” is az ENSZ-ben. Ha pedig ezt a szerepet nem vállalja, jönnek majd mások és „felépítenek egy új rendet, a mi értékeink és szabályaink nélkül” – mondta az Európai Tanács elnöke.

A többi között arról is szólt, hogy a nemzetközi fejlesztési együttműködésre - kevésbé fejlett országok támogatására - fordított források legnagyobb részét, 43 százalékát az EU és tagállamai biztosítják, és a közösség „világszerte hatalmas összegeket fektet be a éghajlati válság elleni küzdelembe, a békébe és a biztonságba.”

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.