Az FBI szerint mégis laborból szivárgott ki a Covid

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. március 1.

Külpol

Potenciális szivárgásról beszélt az FBI igazgatója. 

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) értékelése szerint az a legvalószínűbb, hogy a koronavírus-világjárvány kórokozója, a SARS-CoV-2 egy laboratóriumi incidens miatt szabadult el a kínai Vuhanban – jelentette ki a Fox News amerikai hírcsatornának adott kedd esti interjúban Christopher Wray, az FBI igazgatója.

Wray közölte, hogy a nyomozás még tart, és "rengeteg, még bizalmas részletet" nem áll módjában nyilvánosságra hozni, de az FBI feltételezése szerint az "amerikaiak millióival végző" pandémiáért

egy "kínai kormányzati ellenőrzés alatt álló laboratóriumban bekövetkezett potenciális szivárgás" tehető felelőssé.

Korábban több vizsgálat is arra jutott, hogy nem valószínű, hogy laborból szabadult volna ki a világjárványt okozó vírus. Kínai kutatók még 2020 februárjában, a járvány kitörése után nem sokkal közölték, hogy egy tobzoskáról terjedhetett át a vírus emberre, azóta ez a verzió számított eddig a leginkább hihetőnek, az pedig, hogy a vírus laborból szabadult volna ki, csak összeesküvés-elméletnek számított.

Sőt, 2021 tavaszán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is azt állapította meg, hogy az a legkevésbé valószínű elmélet, hogy a vírus egy laboratóriumból szabadult ki. A jelentés – bár kitért arra, hogy Kína nem volt hajlandó átadni az első Covid-19-esetekről az adatokat a WHO helyszínen vizsgálódó szakértőinek – arra jutott, hogy az eredeti gazdaállatból (feltehetően denevérből) egy egyelőre még meg nem határozott köztes állat révén került az emberi szervezetbe. A szóba jöhető állatok között szerepel a házimacska, a nyúl, a nyérc, illetve a tobzoska és pézsma borznyest. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.