Helyettes ukrán külügyminiszter: Magyarország támogatja az ukrán nemzet megsemmisítését

  • narancs.hu
  • 2023. február 28.

Külpol

A magyar külügy szerint ez a kijelentés „nyilvánvaló provokáció, ráadásul minősíthetetlen stílusban”.

Az ukrán külügyminiszter-helyettes szerint a Putyin-ellenes koalíció létezik, ám Magyarország nem része ennek – mondta a szlovák SME Svetnek adott interjújában Jevhen Perebijnisz, amit az Index szemlézett.

Perebijnisz az interjúban erősen bírálta a magyar külpolitikát, mivel elmondása szerint Kijev nagyon csalódott Magyarország hozzáállása miatt, leginkább azért, mert „blokkolja az Oroszország elleni szankciókat” és „megakadályozza az Ukrajna–NATO Bizottság ülését”. Hozzátette, ha logikusan gondolkodnának Magyarországon, akkor támogatniuk kellene Ukrajnát, ugyanis történelmük során több megpróbáltatással is meg kellett küzdeniük a Szovjetunió miatt. 

„Kiábrándító az álláspont, amelyet Magyarország ma képvisel, mely szerint a békéhez vezető út az, hogy Ukrajna hagyja abba az Oroszországgal szembeni ellenállását. Mindannyian tudjuk, mi történne ebben az esetben – Ukrajna megszűnne létezni. Mindannyian tudjuk, hogy Putyin célja egész Ukrajna megszállása és az ukrán nemzet megsemmisítése” – fogalmazott a helyettes külügyminiszter. Perebijnisz úgy véli,

ez a hozzáállás azt jelenti, hogy Magyarország támogatja az ukrán nemzet megsemmisítését.

„Nem hiszem, hogy ezt a hozzáállást támogatniuk kellene. Magyarországnak, amelynek vannak bizonyos kapcsolatai Oroszországgal, fel kellene szólítania Moszkvát, hogy vessen véget az agressziónak, és vonja ki csapatait Ukrajnából” – jelentette ki a helyettes külügyminiszter.

Az ukrán politikus szerint az egyetlen elképzelhető kompromisszum Moszkvával az, ha az orosz hadsereg kivonul Ukrajna területéről, és az Oroszország által okozott károkat kompenzálják. „Mindannyiunknak össze kell fognunk, és a bűnözőket bíróság elé kell állítanunk, és ez a kompromisszum. Aztán megvitathatjuk, hogy Oroszország milyen formában létezik” – jelentette ki Perebijnisz, hozzátéve, Ukrajna területi integritásában azonban nincs kompromisszum.

A külügyminiszter-helyettes szerint, ha Ukrajna már tavaly márciusban megkapta volna azt a fegyvermennyiséget, amit most kap, a helyzet egészen más lett volna, meggyőződése ugyanis, hogy a megszállt területek nagy részét már felszabadították volna.

Paczolay Máté külügyi szóvivő az ukrán külügyminiszter-helyettes nyilatkozatára az MTI-hez eljutatott közleménye szerint úgy reagált: „egy nyilvánvaló provokáció, ráadásul minősíthetetlen stílusban. Nem hagyjuk, hogy bárki belesodorjon minket a háborúba, továbbra is tűszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazunk”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.