A polgárháború kezdete óta 2015 Bassár el-Aszad legnehezebb éve. Bár a sajtó elsősorban az Iszlám Állam térhódításával, a lefejezésekkel és Palmüra lerombolásával foglalkozott, az ellenzék másik fő erejét adó iszlamista csoportok is előretörtek. Idén Észak-Szíriában több – évek óta ostromolt – katonai bázist és várost is elfoglalt a Dzsais al-Fatah (Győzelem Hadserege) elnevezésű felkelőcsapat, amelynek világnézete ugyanúgy fényévekre van a demokráciától, mint az Iszlám Állam dzsihadistáinak. Rossz nyelvek szerint a többtucatnyi milíciából, fegyveres csoportból összekovácsolt konglomerátumot csak a szaúdi és katari pénz- és fegyvertámogatások tartják egyben, bár ez is elég volt ahhoz, hogy legutóbbi harctéri sikereikkel eljussanak az alaviták lakta Latakia tartományig, ezáltal már közvetlenül is fenyegetve a rezsim eddig békés hátországát.
A területi veszteségek mellett súlyos gondot jelent Aszadnak a hadsereg fenntartása is. Nem elsősorban a haditechnika, hanem az élőerő tekintetében. Az egykor 300 ezresre becsült szíriai hadsereg mára 50 ezer főre csökkent. Mivel a többségi szunnita társadalomból kevesen csatlakoznak az egyébként sorozott hadsereghez, a legmegbízhatóbb alakulatok az alavita kisebbség fiataljaiból állnak, így ez a közösség valóban óriási áldozatokat vállal a rendszer fennmaradása érdekében. (A kormányerők veszteségeit 2014-ben mintegy 65 ezer főre becsülték.) A hadsereg mellett vagy 100 ezer tagot számlál a főként az irániak és a Hezbollah által kiképzett Nemzeti Védelmi Erő, amely szervezet eredetileg a rezsim mellett létrejött különböző milíciákat fogta össze.
Az élőerő megcsappanását maga Aszad elnök is beismerte, amikor 2015 nyarán ezt jelölte meg annak egyik okaként, hogy feladni kényszerül bizonyos távoli, nehezen biztosítható területeket. (A polgárháború egyik furcsasága, hogy a szíriai hadseregnek mélyen az Iszlám Állam és a kurdok által ellenőrzött kelet-szíriai területeken is vannak még bázisai.) Ebben a nagy katonai vereségek után elhangzott szónoklatában Bassár el-Aszad arról beszélt, hogy a jövőben a szíriai kormány az észak–déli Aleppo–Damaszkusz-tengely, a tengerparti területek megtartására összpontosít – itt találhatók az ország kereskedelmi és (mező)gazdasági értékei (már ami megmaradt belőlük).
Mindenféle csecsebecsék, üveggyöngyök
Az orosz intervenció ismét rávilágított a Nyugat, és elsősorban az USA tehetetlenségére. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció megoldási ötletei alig érnek valamit. A több mint egy éve tartó légi csapások az Iszlám Állam ellen mérsékelt eredményeket hoztak, hisz az ellenfélnek jó tíz éve volt alkalmazkodni a bombázásokhoz, és amúgy is könnyedén vegyül el a civil lakosság között. A mérsékelt szíriai ellenzékiek kiképzését célzó amerikai program nevetség tárgyává vált, az összlétszám talán a 100 főt sem érte el az elmúlt három évben, és ők is átálltak az iszlamista erőkhöz, amint átlépték a török–szíriai határt. Az elmúlt években az amerikai támogatás nem fegyvereket jelentett elsősorban, hanem egészségügyi csomagokat, éjjel látó felszereléseket és egyéb „nem halálos” eszközöket, ezeket a helyi erők inkább játéknak tekintették. Washington olyan megoldást erőltet, ami jelenleg nincs. Ami van: az Aszad-rezsim, annak iszlamista ellenzéke, az al-Núszra Front (a helyi al-Káida) és az Iszlám Állam. Közös jellemzőjük, hogy egyik sem kompatibilis az amerikai elképzelésekkel.
A régi felszabadítók
Az orosz szándékok pontosabb megítélésére egyelőre nem áll rendelkezésre túl sok információ, de annyi jól látszik, hogy többről van szó, mint Moszkva egyoldalú beavatkozásáról. A valóságban jól koordinált orosz–iráni–iraki koalíció nyújt segítő kezet a megroppant szíriai rezsimnek. A korábbi iráni támogatási formák mellett (elsősorban kiképzők) egyes hírek szerint tömegesen érkeznek iráni szárazföldi alakulatok azzal a céllal, hogy kiegészítsék a szíriai erőket. Ismét megjelentek a közvetett iráni irányítás alatt álló iraki síita milíciák, amelyeket 2014 nyarán, az Iszlám Állam iraki előretörésekor hazarendeltek. Ebbe a mixbe került most bele Moszkva ajándéka – a több száz tengerészgyalogos, a minimális nehézfegyverzet és a mintegy félszáz repülőeszköz. Az Aszad-rezsim támogatására felsorakoztatott erők összességében már elég jelentősnek tűnnek ahhoz, hogy érdemi változásokat érjenek el a polgárháború erőviszonyaiban, vagy legalábbis megállítsák a – mérsékeltnek bajosan nevezhető – iszlamista erőket. (A tetejében azt is be kell látnunk, hogy az orosz jelenlét Szíriában legitim, szemben a nyugati koalíció szíriai bombázásaival, amelyek, bármilyen nemes célt is szolgálnak, nemzetközi jogi felhatalmazás nélkül történnek.)
Mivel senki sem olvas Putyin elnök fejében, nem tudhatjuk biztosan, hogy akarja-e növelni az orosz szárazföldi és légierők létszámát, de azt megkockáztathatjuk: inkább csak repülőgépek és helikopterek jönnek még, orosz katonák nem fognak a frontvonalakon harcolni a szíriai ellenzék fegyveresei ellen. Az orosz légi csapások persze önmagukban ugyanúgy nem fogják legyőzni az ellenséget, ahogy a nyugati koalíció immár egy éve tartó bombázásai sem. Ám az oroszoknak van egy nagy előnyük, ez pedig a szíriai hadsereg és milíciák jelenléte a terepen. A légi háborúk ugyanis csak akkor sikeresek, ha valaki utána oda is megy kifüstölni a maradék ellenállót, és beásni magát a pozíciók megtartása érdekében. A bombázások után a „piszkos munkát”, a terület szárazföldi pacifikálását a szíriai és iráni erők fogják elvégezni. Ezt követően az orosz jelenlét – vélik egyes orosz elemzők – a minimálisra fog csökkenni.
Moszkva tehát nem képes megfordítani a polgárháború menetét, de a szerepvállalása arra elég lehet, hogy erőket szabadítson fel Latakia tartományban, a rendszer bázisát adó alavita kisebbség törzsterületén. Az el-Aszad által megjelölt magterület határain vagy ellenzéki enklávéiban az Iszlám Államnak nincsenek érdemi erői, így nem véletlen, hogy az orosz bombázások alig érik a dzsihadistákat. Az orosz bombázások négyötöde a Homsz és Hama városok közötti ellenzéki területeket célozza – e beékelődött gócpontok felszámolása Damaszkusz létérdeke, ha ki akar szorítani minden erőt az észak–déli tengely területéről.
Az orosz intervenciónak egy hatása tehát biztosan lesz: stabilizálja a szíriai erők helyzetét a jelenlegi frontvonalak mellett. Az egyik fél teljes győzelmével – és a másik teljes megsemmisülésével járó – katonai megoldás elesni látszik. Sajnálatos módon Szaúd-Arábia, amely a becslések szerint idáig úgy 2-3 milliárd dollárt invesztált az iszlamista erők felfegyverzésébe, épp az orosz beavatkozás után közölte, hogy igenis létezik katonai megoldás. Itt lenne az ideje, hogy a líbiai káosz, az Iszlám Állam virulenciája és a menekülthullám együttes hatásainak számbavétele után most már Washington és az európai országok vezetői is előálljanak egy tényleg innovatív elképzeléssel.
