Törökország: Új győzelem – régi bajok

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. november 3.

Külpol

Az AKP győzelme a legkevésbé sem volt kívánatos, ugyanakkor ez a győzelem elkerülhetetlen volt, és rövid távon hasznos mind Washingtonnak, mind Brüsszelnek.

Erdoğan török elnök számítása bejött: az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nemcsak nyert a választásokon, de egyedül is kormányt tud alakítani. Közelebb került-e ahhoz, hogy egyeduralmat, egyfajta prezidenciális rendszert létrehozzon? Igen, de csak egy kicsit. Ugyanis nemcsak a most ismét legyőzött ellenzék utasítja ezt el, de pártjából számosan, nem mellesleg Ahmet Davutoğlu miniszterelnök is.

Nem valószínű, hogy az egyébként igen intelligens Recep Tayyip Erdoğant olyannyira elvakítaná mostani győzelme, hogy elhiteti magával: az urnákhoz járulók 49,4 százaléka azért szavazott rá, mert okvetlenül elnöki rendszert szeretne. Győzelmének igazi oka a félelem a bizonytalanságtól, amely egyre mélyebben áthatja az országot. Idén már volt egy választás Törökországban, június 7-én, amely igencsak megtépázta az AKP addigi politikai pozícióit. Egyrészt 2002 óta először elveszítette addigi kormányalkotó többségét, másrészt nem volt olyan másik parlamenti párt, amely nem hogy koalícióra, de egyáltalán szóba állt volna vele. A mostani, november 1-jei rendkívüli választásra ezért volt szükség. A két időpont között öt hónap telt el, s Törökország helyzete gyökeresen megváltozott.

Először is rendkívüli módon megromlott ismét a török–kurd viszony; pontosabban, az AKP eltávolodott a kurdok és a városi értelmiség által támogatott Népi Demokrata Pártól (HDP), amelyet addig komoly háttéralkukkal tartott magához elég közel. Másrészt ismét bombázni kezdte a szíriai Kurd Munkáspárt (PKK) bázisait. Törökország mintegy 20 milliós kurd lakossága megosztottan reagált erre; sokan háttérbe húzódtak, és politikailag sem exponálták magukat. Mások, főként Kelet-Anatólia rendkívül konzervatív kurd lakossága a biztonsági kockázatok miatt átszavazott az AKP-ra.

Akárcsak a Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) számos tagja, akiket felháborított vezetőjük, Devlet Bahçeli intranzigens magatartása, amit Erdoğannal szemben mutatott. Az AKP mindenképpen szerette volna átcsábítani az MHP-t még június 7. után, hogy az belülről vagy kívülről támogassa az akkori kisebbségi kormányt. Ám Bahçeli úgy kalkulált, hogy Erdoğan és az AKP támogatottsága egyre zuhan, saját pártja pedig el tudja majd csábítani a lemorzsolódó tömeget. Ám e várakozás ellenkezője következett be, az AKP főleg az MHP-ból tudott új voksokat szerezni.

A szíriai kurd települések bombázása mellett Törökország az Iszlám Állam (ISIS) ellen is komolyabb fegyveres akciókba kezdett, vagyis most már nemcsak titkosszolgálati téren, hanem katonailag is beszállt a Szíriában zajló fegyveres akciókba. Ennek is komoly következményei lettek. Júliusban a dékelet-anatóliai Suruç városában, októberben pedig Ankarában hajtott végre az ISIS öngyilkos terrortámadást; igaz, nem az AKP, hanem a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (CHP) rendezvényein. Közel háromszázan haltak meg, így immáron a hátország is megtapasztalta a háborús mindennapokat. Ezt követően sokan félretették politikai megfontolásaikat, s arra voksoltak, aki egyértelmű bizonyságát adta annak, hogy a kialakult helyzettel meg tud birkózni. Erdoğan élt is az alkalommal, melyet nemcsak az otthoni események, de a nemzetközi fejlemények is tálcán kínáltak a számára.

Két fontos megállapodást kötött Erdoğan az elmúlt hónapokban, melyek újrapozicionálták kormányát. Az elsőt Washingtonnal; ennek értelmében az amerikai harci gépeknek már nem kell az Arab-öböl menti bázisokról vagy anyahajóról felszállniuk, mert használhatják a szíriai bombázásokkor az incirliki bázist. Ez a lépés ugyanakkor nemcsak katonailag pozicionálta újra Törökországot, hanem a NATO-n belül ismét kulcsországgá tette, Erdoğannak pedig megadta a lehetőséget, hogy ellensúlyozhassa azokat a kritikákat, melyeket Washington az egyre iszlamistábbá váló török belpolitikával szemben olykor megfogalmaz.

A másik megállapodás az Európai Unióval van formálódóban a menekültek visszafogadása ügyében. Ezért Ankara a legnagyobb árat kéri: az uniós tagságot, amit – tekintettel az ország állapotára s az iszlamista kormányzati tendenciákra – Európa aligha engedhet meg magának. Ugyanakkor tény, hogy már az idei menekültválságot messze megelőzően is bárki megtapasztalhatta az anatóliai városok elöregedését, hiszen a fiatalok onnan vagy elhagyták Törökországot, vagy pedig tervezik, hogy átköltöznek az unióba.

Mind az Egyesült Államoknak, mind Európának, ha más és más okok miatt is, de erőteljes ankarai kormányra van szüksége, és ezt a kormányt jelenleg csak az AKP tudja biztosítani, Erdoğannal az élen. Egy erőteljes Erdoğan viszont – különösen, ha alkotmányozó többségre tenne valamikor szert a pártja – az első adandó alkalommal elnöki rendszert vezetne be, tovább oszmánosítana, felszámolva a kemali szekuláris állam minden megmaradt rekvizitumát; azaz Törökországot még kevésbé tenné Európa számára kívánatossá, s Amerika sem vágyik arra, hogy egy vallási tekintetben nem semleges, az emberi jogok vonatkozásában pedig kifejezetten intoleráns állammal kelljen egyezkednie.

A november 1-jei választás kimenetele minden vonatkozásban ezt az abszurd helyzetet tükrözi: egyrészről a legkevésbé sem volt kívánatos az AKP győzelme, másrészről ez a győzelem elkerülhetetlen volt, és mind Washingtonnak, mind Brüsszelnek rövid távon hasznos. És az is tény: Erdoğan ugyan rövid távon örülhet a győzelemnek, de hosszú távon egymaga kell, hogy megküzdjön azzal a bonyolult és igen veszélyes helyzettel, melyet részben maga kreált. Mindeközben az ellenék bánkódhat ugyan a vereségen, ám hálát adhat Allahnak, hogy egyelőre nem az ő feladata lesz mindazt eltakarítani az útból, amit az AKP az elmúlt tizenhárom év alatt a török bel- és külpolitikában tehertételként felhalmozott. Mert abba aztán totálisan belebukna.

A szerző a DK elnökségi tagja.


Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.