Az ukrán ellentámadás előkészületei a végső szakaszban vannak

  • narancs.hu
  • 2023. április 28.

Külpol

Minderről Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter beszélt csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.

A miniszter az MTI beszámolója alapján kijelentette: utolsó szakaszban vannak Ukrajna ellentámadásának előkészületei. „Befejezzük a kiképzést, hiszen a kapott fegyverek és a katonai felszerelések kezelését a katonáinknak el kell sajátítania. Nagyon modern rendszereket kaptunk” – fogalmazott Reznyikov. Emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi kezdeményezésen keresztül Ukrajna már kapott nyugati országoktól Leopard-2 és Challenger típusú harckocsikat, továbbá vár még Leopard-1 és Abrams típusú tankokat. „Úgy gondolom, hogy Abrams harckocsik még nem vesznek majd részt ebben az ellentámadásban, de katonáik már kiutaztak a gyakorlatokra” – jegyezte meg a miniszter.

Reznyikov hozzátette, hogy ezek emellett számos különféle nyugati típusú páncélozott járművel rendelkezik az ukrán hadsereg, ezek között említette a Bradley, a Marder, a Stryker és a Svédországból származó CV 90-es típusúakat. Összegezve kijelentette, hogy a korszerű haditechnikai eszközöket felkészítették a bevetésre, és egy részüket már le is szállították Ukrajnának.

Leszögezte, hogy az ukrán erők nagy százalékban készen állnak az ellentámadás megindítására.

A miniszter közölte azt is, hogy az ellentámadás megkezdésének időpontjáról és helyéről a vezérkar dönt. Hozzáfűzte még, hogy a partnerek nagyfokú bizalmának köszönhetően Ukrajna kap Patriot, a HIMARS, az MLRS rakétarendszereket és repülőgépeket is. Kiemelte, hogy Ukrajna minden felszerelést ingyen kap. E tekintetben a legnagyobb támogatója az országnak az Egyesült Államok mintegy 50 milliárd dollár értékben, további 30 milliárd dollárt érő felszereléssel pedig más országok támogatják Ukrajnát.

A politikus előző nap az RBK-Ukrajna hírportálnak adott interjújában „kissé túlfűtöttek” nevezte az orosz erők elleni ukrán ellentámadással kapcsolatos várakozásokat az ukrán lakosság, a politikusok, valamint a Nyugat részéről. Hozzátette ugyanakkor, hogy az ukrán erők eddig elért harctéri sikerei után ez normális.

Ihor Taburec, a közép-ukrajnai Cserkaszi megye kormányzója közben a Telegramon arról tájékoztatott, hogy Umanyban - ahol a több régiót ért reggeli orosz légicsapás következtében rakéta csapódott egy többemeletes lakóházba - 17-re emelkedett a halálos áldozatok száma, közülük hárman kiskorúak. A katasztrófavédelem a Facebookon közölte, hogy a keleti országrészben lévő Dnyipro városában kiemeltek egy sérült nőt egy építőanyagokat tároló hangár romjai alól, és kórházba szállították.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.