Az ENSZ egyik intézményeként mûködõ Nemzetközi Bíróság két hete kimondta verdiktjét: az Izrael által épített biztonsági kerítés jogellenes, és le kell bontani. A tanácsadó véleménynek azonban nem azért véres a torka, mert nem kikényszeríthetõ. Hogy rögtön tisztázzuk: ez a Nemzetközi Bíróság (NB) semmi szín alatt nem keverendõ össze azokkal az ad hoc törvényszékekkel, amelyek a jugoszláviai, ruandai, Sierra Leone-i vérontások ügyében hoznak magánszemélyeket sújtó, végrehajtandó ítéleteket. Az NB - saját statútuma szerint - konkrét országokat nem érintõ, elvi jogkérdésben fejtheti ki véleményét, vagy államok közötti vitában közvetít (ilyen volt például Magyarország és Szlovákia konfliktusa Bõs-Nagymaros miatt). Ez utóbbi esetben csak akkor, ha az érintett országok elfogadták az NB illetékességét.
Nos, ez a bíróság nyilvánította az Izrael építette biztonsági kerítést jogellenessé (az objektumról lásd: Shiri Zsuzsa: Elválasztási kampány. Az izraeli nagy fal, Magyar Narancs, 2003. október 23.). Az ítélet szerint az építmény sérti a nemzetközi hadijog elõírásait és az alapvetõ emberi jogi normákat. Ennek megfelelõen elrendelte: a zsidó állam állítsa le a kerítés további építését, a meglévõ 200 km-nyi szakaszt pedig bontsa le; a károsult palesztinoknak fizessen kártalanítást, és az építés miatt kisajátított földeket szolgáltassa vissza eredeti és jogos tulajdonosaiknak. Az ítélet arra is felhívja Izraelt, hogy tartsa tiszteletben a palesztin nép önrendelkezési jogát.
Ez az ítélet, Virág elvtárs
Már az is furcsa volt, hogy a közgyûlés prejudikálta a biztonsági kerítés jogellenességét, s utána kérte ki bírósága tanácsadó véleményét. Ám nem csak a közgyûlés sértette itt meg alapvetõ kötelezettségét - a bíróság sem tett másképpen. Hiszen Izrael az NB illetékességét nem fogadta el, Palesztina pedig az érvényes nemzetközi jog szerint nem is létezõ állam. Ennek az ellentmondásnak a 15 tagú bírói testület is tudatában volt, s ezért szükségét érezte a magyarázatnak. Arra hivatkozott, hogy az ENSZ "Palesztina ügyében állandó felelõsséget vállalt", számos határozatban foglalkozott a kérdéssel, és külön kiegészítõ testületeket hozott létre, amelyek "feladatául a palesztin nép elidegeníthetetlen jogainak megvalósítását tûzte ki". Ám ez sovány magyarázat: az országok többsége alá sem írta volna a Nemzetközi Bíróság statútumát, ha tudja, a bíróság egyes országok akarata ellenére, a fejük felett is dönthet róluk. Ettõl persze még a kifejtett vélemény jogszerû is lehetett volna.
De nem volt az.
A bíróságnak már a kiindulópontja is hamis. Vizsgálat nélkül elfogadta, hogy az izraeli biztonsági kerítés a "megszállt palesztin területen" épült. Pedig megszállni csak egy másik állam területét lehet: palesztin állam viszont sosem létezett. E terület legutóbbi jogos birtokosa az ottomán birodalom volt, amely a 20-as évek elején a sévres-i békeszerzõdésben lemondott róla. A kerítés nem megszállt palesztin területen, hanem vitatott, többségében palesztinok által lakott területen épült. Palesztinná akkor válhatott volna, ha Arafat 2000 nyarán elfogadja Ehud Barak békeajánlatát, és megalakítja a független palesztin államot. Ez azonban mind a mai napig nem történt meg.
A fal adja a másikat
A bíróság a történelmi tényeket is semmibe vette. Az izraeli-arab kofliktus áttekintését ugyan jogosan a Népszövetség 1922-es Palesztina-mandátumával kezdte. Ám elfelejtette megemlíteni, hogy a Népszövetségnek Nagy-Britanniával kötött mandatárius szerzõdésének kifejezett célja volt, hogy azon "zsidó nemzeti otthon" jöjjön létre. Ezt azért tette, hogy ne kelljen figyelembe vennie: a mandátum területe a vitatott nyugati partot is magában foglalja. Ez megakadályozta volna a bíróságot abban, hogy a kérdéses területet "Megszállt Palesztin Területté" minõsítse.
A bíróság hasonlóan járt el az egymást követõ háborúk esetében is. A dokumentum szerint 1948-ban a "fegyveres konfliktus" egész egyszerûen "kitört", s egy szó említés sem történik arról, hogy a palesztinai arabok fegyverrel támadtak zsidó szomszédaikra, és öt arab állam hadserege jogellenes agressziót hajtott végre az újonnan megszületett Izrael Állam ellen. Az 1967-es, hatnapos háborúnak sincsenek elõzményei. Nem szerepel benne a tirani szoros jogellenes egyiptomi lezárása, a fedajinok terrorcselekményei és az ENSZ-erõknek a Sínai-félszigetrõl való kiûzése sem. Mindez pedig azért hiányozhat a Nemzetközi Bíróság látókörébõl, mert számára az ENSZ-közgyûlés eleve prejudikálta: Izrael "jogellenesen, elfogadhatatlan erõ alkalmazásával" és nem legitim védelmi intézkedésként szállta meg a nyugati partot.
A bíróság még a látszatát sem igyekezett megõrizni annak, hogy jogi szakvéleményt ad és nem politikai döntést hoz. Álláspontjában felszólította az ENSZ-t, "hogy amilyen gyorsan csak lehetséges, a probléma megoldását és a palesztin állam megalakítását tárgyalásos úton érje el". A bíróság nem pusztán politikai tárgyalásokat követel, de még azok kimenetelét: a palesztin államot is meghatározta. A legmegdöbbentõbb azonban, hogy a bíróság elutasította az ENSZ-tagállam Izrael jogát az ENSZ-en kívüli palesztin terrorral szembeni védelemre. Pedig a biztonsági kerítés éppen a terror elleni védekezésül épült. Izrael joga az ENSZ-alapokmány 51. cikkelyén alapul: "Jelen alkotmányban semmi sem csorbíthatja az egyének vagy közösségek elidegeníthetetlen jogát az önvédelemre, ha az ENSZ tagját fegyveres támadás éri." Ez a jog minden tagállamot megillet: a bíróság szerint Izrael kivétel.
A bíróság jogellenes értelmezése szerint az alapokmány csak abban az esetben ismeri el a védelem jogát, ha "egy államot egy másik államtól éri fegyveres támadás". Izraelt nem egy másik állam támadta meg - vélekedik a bíróság -, ezért nincs is joga megvédenie magát. Ám Thomas Bürgenthal amerikai bíró különvéleményében megjegyezte: "Az 51. cikkelyt semmi sem korlátozhatja." Sõt az egymást követõ ENSZ-határozatok, beleértve a 2001. szeptember 11-i támadásokat követõket is, kifejezetten elismerik az önvédelem jogát a nem állami terrorizmussal szemben. Az NB szerint a nyugati partról kiinduló támadások, amelyet Izrael maga ellenõriz, nem tekinthetõk külsõ támadásnak, amellyel szemben Izrael önvédelmi jogát gyakorolhatná.
A palesztin terrorizmust mint a biztonsági kerítés megépítésének okát a hágai ítélet figyelmen kívül hagyja. Csak az okozattal foglalkozik; szerinte nem a palesztin terror akadályozza a békét, hanem a védekezésül épített kerítés. Nem vitás, a tereptárgy számos nehézséget okoz a környezõ palesztin lakosságnak. Van, akit termõföldjétõl vág el, korlátozza mozgás- és munkavállalási szabadságukat, egyesek földjeit pedig kisajátították. Ám minderre a palesztin terror hiányában sosem került volna sor. A megoldás kulcsa még most is a palesztinok kezében van. Nem lenne szükség a békecsõszként ebben az ügyben becsõdölt ENSZ-re, a közgyûlésre vagy a Nemzetközi Bíróságra. Elég lenne, ha a palesztinok elfogadnák Izrael létezésének jogát, és beszüntetnék a terrort.
Bányai László
A fal maga
A "falról" kialakult közkeletû elképzelésekkel szemben a 660 km hosszúságúra tervezett biztonsági kerítés elenyészõ százaléka beton, nagyrészt elektronikus rendszerbe foglalt drótkerítésbõl áll. A szerkezeti elemek monotóniáját õrtornyok, vizesárkok, kanyargó szerviz- és járõrutak törik meg. Bár megépítéséhez az Ariel Saron vezette jobboldali többségû kormány kezdett hozzá, az ötlet az 1995-ben meggyilkolt baloldali miniszterelnöktõl, a munkapárti Jichak Rabintól származik. 2000-ben Ehud Barak is a "Mi itt, õk ott!" jelszavával nyeri meg a választásokat. A kerítés megépítéséhez Saron csak azután kezd hozzá, hogy a Palesztin Hatóság a nemzetközi közvetítõknek a palesztin terror felszámolására vonatkozó elõírásait ("road map") nem hajlandó végrehajtani. Ekkor Saron a Gázai övezetbõl való egyoldalú kivonulásról és a kerítés megépítésérõl dönt. A kerítést az izraeli politikai paletta "törzse" támogatja, a szélsõ pontok azonban ellenzik. Balról a Joszi Szarid vezette Meretz-párt és a többségében arab-izraeli Hadas (a kommunisták), jobbról viszont a telepesmozgalomnak az a része vitatja a kerítést, amely a tervezett nyomvonal túlsó, palesztin oldalán rekedne. Mint ismeretes, Saron nemcsak a Gázai övezet zsidó településeit akarja felszámolni, hasonló sorsot szán bizonyos nyugati parti településeknek is. Saron az NB álláspontja ellenére is továbbépíti a kerítést, ám a nyomvonalban kiigazítások várhatók. Az objektumnak alig negyede-harmada épült meg, de az elmúlt négy hónapban a palesztin öngyilkos merényletek száma a nullához közelít.
