Amint a Fatah és a Hamász megállapodott Kairóban, az izraeli és a palesztin vezetők útra keltek, hogy elmondják véleményüket Európában a palesztin államépítésről szóló tervekről. Benjamin Netanjahu Nicolas Sarkozyvel és David Cameronnal találkozott, Mahmúd Abbász Berlinben tárgyalt Angela Merkellel. Abbász idáig úgy érezhette, nyert ügye van, hiszen az európai vezetők nagy része, köztük Sarkozy is, a palesztinok ügyével szimpatizált - ám a Hamász iránti ellenszenv most Netanjahu malmára hajthatja a vizet.
Ütemtervrajz
Az európai vezetők véleménye pedig azért lett ennyire fontos, mert szeptemberben az ENSZ foglalkozna a palesztin állam elismerésének kérdésével, és az európai voksoktól függ, hogy a palesztinok elegendő támogatást kapnak-e. A L'Expressnek adott minapi interjújában Sarkozy azt mondta, ha a békefolyamat addigra nem jut előbbre, Franciaország a saját kezébe veszi a független palesztin állam ügyét. Németországban viszont úgy értékelték, hogy a francia különút aláássa az unió egységes kül- és biztonságpolitikai próbálkozásait.
"Európa azért nem tudott szignifikáns szerepet vállalni a békefolyamatban, mert a nemzeti egoizmus lehetetlenné teszi az egységes Közel-Kelet-politikát - véli Johannes Gerster, a Konrad Adenauer Alapítvány izraeli irodájának egykori vezetője. - Az Egyesült Államok képtelen a jelenlegi konfliktusban közvetíteni. Annyi problémát kell hazájában és a világ más pontjain is megoldania, hogy azok teljesen felemésztik az erőit. Így az EU-nak kell a kialakult vákuumot betöltenie. Az EU soha nem volt ennyire fontos a Közel-Kelet számára, mint most, ezért minél előbb túl kell lendülnie a nézeteltérésein."
Csakhogy az Egyesült Államok a legkevésbé sem örülne ennek: április közepén Hillary Clinton Berlinben találkozott volna a kvartett tagjaival (az EU és az Egyesült Államok mellett az ENSZ és Oroszország vesz részt a közel-keleti békefolyamatról folyó tárgyalásokon), de a találkozó elmaradt. Állítólag az Obama-kormány nem akarta, hogy megszülessen az unió nyilatkozattervezete, ami konkrét ajánlásokat tett volna a határok kérdésének megoldására. "Az EU feladata inkább az, hogy gazdasági támogatást nyújtson a békefolyamathoz. Ezt párosíthatja bizonyos szintű politikai támogatással. De nem lenne képes betölteni azt az űrt, amelyet Washing-ton hiánya jelenthet. Főképp azért, mert az EU nem tudja megadni azokat a biztonsági garanciákat, amelyekkel engedményekre lehetne bírni Izraelt" - vélekedik a Narancsnak Costanza Musu, az Ottawai Egyetem professzora, aki könyvet is írt Izrael és az unió kapcsolatáról. Szerinte a legtöbb, amit az EU a békéért tehet, hogy buzdítja az Egyesült Államokat, vállalja végre magára a békefolyamat előmozdítójának szerepét.
Ám május 19-i beszédében Barack Obama sem mondott többet annál, amit eddig is mindenki tudott: a két állam határa, ha kisebb területcserék elképzelhetők is, az 1967-es zöld vonalhoz fog igazodni. Ez gyakorlatilag senkinek nem tetszett. Az izraeli jobboldal szerint ezzel rontott az ország későbbi tárgyalási pozícióin, hisz' azt várja Izraeltől, hogy úgy menjen bele a tárgyalásokba, hogy előre lemond az 1967 után szerzett területekről. A palesztin állam mielőbbi létrejöttében bízók pedig azt kifogásolják, hogy az elmondottakból nem rajzolódik ki kézzelfogható ütemterv.
Közel-keleti helyőrségünk
"Az éhség és a vízhiány bizonyos arab országokban kezelhetővé válhatna az izraeli technológia segítségével, ha az arab államok hajlandók lennének összefogni velünk. Az EU együttműködést generálhat és segíthet az ellenséges érzületek lecsillapításában" - vélekedik az izraeli Kadima párt egyik fiatal politikusa. E vélekedése nagyjából egybecseng az 1995-ben elindított Euro-Mediterrán Partnerség program és az Európai Szomszédsági Politika célkitűzésével. Az EU ezekkel a jólétet, a civil társadalmat és a demokráciát erősítené a térségben - hisz Európának leginkább politikailag fontos Izrael, amely régiója legfejlettebb országaként fontos szerepet játszhatna a jövőbeli, békés Közel-Keleten. Izrael számára az unió a legnagyobb import- és exportpartner (az ország külkereskedelmének egyharmada folyik a relációban). "Tel-Aviv másik fontos politikai célja, hogy történelme és jellege folytán európai országként fogadtassa el magát - mondja Stefan Ahlswede, az izraeli- európai kapcsolatok kutatója. - Ezért vesz részt Izrael számos európai szervezetben és szövetségben, és ezért akarna az európai gazdasági térség része, de akár az EU tagja is lenni."
Izrael az elmúlt években többször is jelezte, hogy szorosabbra fűzné kapcsolatát az EU-val, de 2008 decemberében az Európai Parlament úgy döntött, erre csak akkor van lehetőség, ha felhagynak a további telepek létesítésével. Ennek sürgetésére gyakran hallani olyan javaslatokat, hogy Európa vesse alá Izraelt gazdasági szankcióknak. Ahlswede szerint ez lenne a legrosszabb: "Az izraeliek úgy tartják, hogy évezredek óta ellenséges környezetben vannak, ezért nem engednének a követeléseknek, és az ország még jobban eltávolodna Európától. És Izraelt csak akkor lehetne gazdasági szankciók alá vonni, hogyha az EU megsértene bizonyos egyezményeket. Ám ezzel a megbízhatatlan tárgyalófél képét sugallná, aki a gazdasági hatalmával zsarolja a partnereit."
Hanyatló kontinens
Nemcsak az Egyesült Államokban, de Izraelben sem mindenki nézi jó szemmel, hogy Európa beleütné az orrát a palesztin konfliktus rendezésébe. Benny Begin tárca nélküli miniszter például úgy véli, Európa annyit tehet, hogy felszólítja a palesztinokat, semmiképpen ne próbáljanak meg Izrael megkerülésével megoldásokat keresni. Amúgy inkább maradjon távol a konfliktustól, és végképp ne hozakodjon elő "ütemtervekkel". Begin szerint a Gázai övezetből is azért vonultak ki, mert Nyugatról azt ígérték nekik, hogy biztonságban lesznek. Azóta is rakétával lövik a térségből Izraelt. "Könnyű úgy tanácsokat adni, hogy utána visszavonulnak a biztonságos európai és amerikai városaikba."
"Európa képességeiben és viselkedésében nem lehet bízni" - ezt már Manfred Gerstenfeld, a Jerusalem Center for Public Affairs (JCPA) elnöke mondja a Narancsnak. A gázai flottaincidenst követően Catherine Ashton, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője már azelőtt elítélte Izraelt, hogy tájékozódott volna arról, mi is történt. Gerstenfeld szerint az európaiak már csak azért sem játszhatnak fontos szerepet a térségben, mert túl naivak. "Főleg a szélsőbaloldalon azt hiszik, hogy a palesztin konfliktus a Közel-Kelet minden problémájának forrása. Pedig a problémák az arab világban vannak" - mondja.
Izraelben az általános vélekedés szerint Európa a palesztin érdekeket képviseli; sokan úgy érzik, előítéletessége miatt nem tudja és nem akarja megérteni Izrael speciális biztonsági igényeit. E hangulat részben annak is köszönhető, hogy az unió a fejlesztéspolitikáján belül évente 500 millió euróval támogatja a palesztin autonóm területeket. (Bár a pártosság látszatának elkerülése érdekében törekszik arra, hogy a pénzeket ne Izrael-ellenes akciókra fordítsák.) "Az Arafat-időkkel szemben a felügyelet sokat javult. Idáig Mahmúd Abbász és a Fatah biztosították, hogy az EU-pénzek ne jussanak a Hamász kezébe. Hogy ez a jövőben is így lesz-e, az a Fatah és a Hamász történelminek nevezett összefogását követően kérdéses" - véli Gerster. Ahlswede viszont rámutat, hogy pont a vélt vagy valós előítéletességünk lehet a legértékesebb fegyverünk: "Sokak szerint amiatt, hogy az EU látványosan távolságtartó az izraeli békefolyamat-politikával szemben, az arab oldalon függetlenebbnek tartják, mint az Egyesült Államokat, és olyan ajtók is kinyílhatnak előtte, amelyek aztán Izrael hasznára is válhatnak."
