Belarusz nem engedi külföldre az állampolgárait

  • narancs.hu
  • 2021. június 1.

Külpol

A járványra hivatkoznak, de erősen korlátozták a kiutazási lehetőségeket. 

Belarusz időlegesen megtiltotta állampolgárainak, hogy elhagyják az országot - írja a BBC

A rendelkezés olyanokat is érint, akik már rendelkeznek más országok tartüzkodási engedélyeivel, és csak néhány kivételes esetben engedélyezik a kiutazás, például hivatalos úton lévő köztisztviselőknek, vagy állami fuvarozási alkalmazottaknak. 

A belarusz állami határellenőrzési bizottság a Telegram-csatornáján azt közölte, hogy számos kérelmet kapott olyan állampolgároktól az ország elhagyására, akiknek volt tartózkodási engedélye külföldi országokban, de közülük is csak olyanok kapnak engedély a kiutazásra, akiknek állandó tartózkodási engedélye van, az időlegeseket nem veszik figyelembe. 

A bizottság a koronavírus-járvánnyal indokolta az intézkedések bevezetését, de Aljakszandr Lukasenka elnök tavaly augusztusi, részletesen dokumentált választási csalással elért győzelme, az azt követő tüntetéssorozat, majd az ellenzékiek elleni erőszakos fellépés után sokan elhagyták az országot, köztük az ellenzék vezetői is. 

Lukasenka múlt héten leszállásra kényszerítette a Ryanair Athén-Vilnius közti járatát, majd őrizetbe vette az amúgy külföldön élő, de Belaruszban terrorizmussal vádolt Raman Prataszevics újságrót. Válaszul több légitársaság is úgy döntött, nem repül Minszkbe, és Belarusz légterét is elkerüli inkább. 

A Litvániába menekült ellenzéki vezető, Szvjatlana Cihanouszkaja külpolitikai tanácsadója a Twitteren arról írt, a kiutazási tilalom súlyos jogsértés. 

 Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk