Bencsik meg Kanadába nem utazhat be, még mindig

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 13.

Külpol

A magyar kormány viszont nem nevez ki mást torontói főkonzulnak.

Szöllősi György, a Nemzeti sport főszerkesztője egy chicagói rendezvényre utazott volna,  az ottani magyarokhoz, de nem kapott diplomatavízumot, nem utazhat be az Amerikai Egyesült Államokba. Még kellemetlenebb helyzetben van az egykori jobbikos politikus, Bencsik János, aki hónapok óta szeretne bejutni Kanadába, hiszen kinevezték torontói főkonzulnak, ám ő sem kap vízumot – emlékeztet a hvg.hu.

Azt, hogy lényegében nem engedik dolgozni a diplomatává avanzsált Bencsik Jánost, a Szabad Európa írta meg júniusban. A hvg.hu most megtudta, a helyzet azóta sem változott. 

A lap kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt válaszolta, valóban, már régen munkába kellett volna állnia főkonzulként Bencsik Jánosnak, de a kanadai vízum hiányában ezt nem teheti meg. A kanadai hatóságok Bencsiknek még jobbikos időszakában tett kijelentései miatt nem bocsátanak meg.

A mostani kérdésre, hogy ezek után is jó ötlet-e kitartani Bencsik főkonzulsága mellett, és hátha másvalakit szívesebben fogadnának, a minisztérium azt válaszolta a lapnak, hogy a cél változatlan. Tehát Bencsik marad a torontói emberünk.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.