Beperelték az izraeli államot a Hamász által megtámadott fesztivál túlélői

  • narancs.hu
  • 2024. január 2.

Külpol

A kereset szerint a biztonsági szervek a kockázatok ellenére sem adtak utasítást a fesztivál leállítására.

A Hamász terroristái által október 7-én megtámadott izraeli zenei fesztivál túlélői közül 42-en beperelték az izraeli hadsereget, a belbiztonságért felelős Shin Betet és a rendőrséget, amiért nem tudták megakadályozni a mészárlást – írja Haaretz értesüléseire hivatkozva a 444.hu.

A keresetet benyújtó ügyvédek 200 millió sékelt (nagyjából 19 milliárd forint) kártérítést követelnek a biztonsági erőktől. Ez az eddigi legnagyobb kártérítési per, amit az izraeli állammal szemben indítottak. A keresethez csatolt szakértői jelentésben megemlítik, hogy

a biztonsági szervek akkor sem adtak utasítást a fesztivál leállítására, amikor már érkeztek jelzések a biztonsági kockázatokról.

Kiderült az is, hogy bár a hadsereg először kifogásolta, hogy a gázai határ közelében akarnak megtartani egy ekkora rendezvényt, végül megadták az engedélyt, majd az utolsó pillanatban azt is jóváhagyták, hogy a fesztivál egy nappal tovább tartson. A Gázai Hadosztály műveleti tisztje korábban például éppen azért ellenezte a sivatagi buli megtartását, mert úgy látta, nem tudnák megfelelően biztosítani a rendezvényt, mivel a katonák nagy része épp akkor ment szabadságra a Szimhát Tóra ünnep miatt.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a terrortámadás után nem sokkal a Shin Bet vezetője, Ronen Bar elismerte, hogy nem tudtak megfelelő figyelmeztetéseket kiadni a támadás előtt, pedig az előző este kaptak jelzéseket a Hamász szokatlan mozgásairól. A túlélőket képviselő ügyvédek szerint egyetlen telefonon múlt volna a felperesek testi-lelki épsége és a több száz élet megmentése.

(Címlapképünkön: A Hamász október 7-i Izrael elleni fegyveres támadásakor a Nova elektronikus zenei fesztiválon meggyilkolt vagy túszul ejtett emberek fényképei a Gázai övezet közelében fekvő izraeli Reim kibuc környékén 2023. november 28-án. Fotó: MTI/AP/Ohad Zwigenberg)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.