Beszünteti oroszországi működését a Szabad Európa Rádió

Külpol

 De külföldről folytatják Oroszország "katasztrofális" ukrajnai inváziójának tudósítását.

Beszünteti oroszországi tevékenységét az Egyesült Államok által finanszírozott Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL).

A döntést Jamie Fly, a RFE/RL elnöke közölte, a rádió ellen indított csődeljárásra, az orosz rendőrség újságírókkal szembeni fellépésére és a pénteken elfogadott, rémhírterjesztést és a szankciófelhívást büntető orosz törvényre reaálva. Úgy fogalmazott, a rádióra rá lett kényszerítve a döntés "a Putyin-rezsim igazság elleni támadása" nyomán. Hozzátette, hogy

külföldről folytatják Oroszország "katasztrofális" ukrajnai inváziójának tudósítását.

A Szabad Európa Rádió helyi irodája egyébként már 1991 óta működött Oroszországban. Fly kijelentette:

A Kreml, amely kétségbeesetten próbálja gátolni az orosz állampolgárokat abban, hogy megtudják az igazságot az Ukrajnában indított illegális háborúról, újságíróink évek óta tartó fenyegetését, megfélemlítését és zaklatását követően most becsületes újságírókat bélyegez árulókként."

Az új sajtótörvényre válaszul számos nemzetközi sajtóorgánum és hírügynökség, köztük az amerikai CNN, a brit BBC, a kanadai CBC, az olasz RAI, a német ARD és ZDF, valamint a Bloomberg függesztette fel részben, vagy egészben oroszországi tevékenységét. Szombat este pedig a  spanyol EFE hírügynökség, valamint a közszolgálati televízió és rádió (RTVE) is bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti tájékoztatási tevékenységét Oroszországból.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."