Betiltja a Vatikán a tetoválást és a piercinget

  • narancs.hu
  • 2024. július 3.

Külpol

A Vatikán személyzetének új szabályoknak kell megfelelnie a továbbiakban.

A továbbiakban nem lehet tetoválása és piercingje a Szent Péter bazilika ellátásáért felelős Fabbrica di San Pietro dolgozóinak. Az új szabályzatot június 29-én adta ki a Vatikán, a bazilika kommunikációs vezetője hétfőn azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy korábban már létező normákat foglal írásba, és az illemszabályok betartatása miatt szükséges.

A hétvégén közzétett rendelet azt is előírja, hogy a személyzetnek az egyház tanítása szerinti példamutató vallási és erkölcsi magatartást kell tanúsítania, beleértve a magán- és családi életet is.

A rendelkezések összesen mintegy 170 laikus alkalmazottra vonatkoznak.

Ferenc Pápa még 2018-ban beszélt a tetoválásokról, az alapján ez nem az ő ötlete volt, ugyanis azt mondta, segíthetnek a papoknak kapcsolódni a fiatalok kultúrájához, és nem kell tőlük félni.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.