Boris Johnson kormánya elvesztette parlamenti többségét a brexit miatt

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 3.

Külpol

Folytatódik a dráma.

Philip Lee, Bracknell konzervatív képviselője átült a Liberális Demokratákhoz, mert nem ért egyet Boris Johnson irányvonalával a brexit ügyében, ez pedig azt jelenti, hogy Boris Johnsonnak már nincs meg a többsége a képviselőházban.

Philip Lee a brit parlament mai, nyári szünet utáni első ülésén egyszerűen átsétált a teremben a Liberális Demokraták frakciójába. A képviselő ezzel huszonhét éve tartó konzervatív párti tagságát szakította meg.

Az átállás tekinthető egyfajta előremenekülésnek is, ugyanis Johnson kormánya eddig azt tervezte, hogy kizárja az alsóházi konzervatív frakcióból azokat a képviselőket, akik szembefordulnak vele a brexitről szóló szavazásokon.

Johnson néhény napja jelentette be, hogy kormánya szeptemberben lezárja a parlament jelenlegi ülésszakát, és október közepén – alig két héttel a jelenlegi Brexit-határidő előtt – új kormányprogramot hirdet.

Johnson sokszor hangoztatott álláspontja az, hogy a brit EU-tagság mindenképpen megszűnik október utolsó napján, akár sikerül újratárgyalni az előző miniszterelnök, Theresa May által az Európai Unióval tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által azonban háromszor is elvetett megállapodást, akár nem.

Az angol Weimar

Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy az Egyesült Királyság új miniszterelnökét sült bolondnak, magamutogató, narcisztikus bohócnak lássuk, akit pusztán a fatális véletlen, valami kiszámíthatatlan rendszerhiba katapultált Európa egyik legerősebb országának az élére. Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy az Egyesült Királyság új miniszterelnökét sült bolondnak, magamutogató, narcisztikus bohócnak lássuk, akit pusztán a fatális véletlen, valami kiszámíthatatlan rendszerhiba katapultált Európa egyik legerősebb országának az élére.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.