Brüsszel is magyarázatot vár a Gruevszki-ügyben

  • narancs.hu
  • 2018. november 23.

Külpol

Kínos szavazás vár a Fideszre az Európai Parlament jövő heti ülésén, ahol a macedón jogállamiság helyzetét bemutató jelentésről kell dönteni.

A Fidesz bizottsági szinten októberben még támogatta azt az európai parlamenti határozattervezetet, amely néhány kritikai megjegyzés mellett számos pozitív megállapítást tesz Macedónia demokratikus fejlődésével, az igazságszolgáltatással, valamint a korrupcióellenes küzdelemmel kapcsolatban – írja a Népszava, ennek ellenére Nikola Gruevszki azért kaphatott politikai menedékjogot, mert a kormány szerint Macedóniában nem a jogállami normáknak megfelelően hozták meg a bírósági ítéletet.

false

 

Fotó: MTI-Koszticsák Szilárd

Amúgy a határozattervezet felszólítja Macedóniát, hogy fektessen több energiát a pénzügyi visszaélések kivizsgálására és a hatóságok „növeljék a meghozott ítéletek számát”, a korrupció megelőzéséért felelős állami bizottság egyértelmű hatáskörökkel rendelkezzen, és teljesen függetlenül dolgozhasson.

A lap szerint az EP szociáldemokrata-frakciója két módosító indítványt is beadott a határozattervezethez, mindkettő kifejezetten a Gruevszki-üggyel kapcsolatos. Az első támogatásáról biztosítja a macedón kormányt az euroatlanti integrációs törekvéseiben, illetőleg kiemelik, hogy Gruevszki ügyében független és transzparens eljárás folyt, a másik felszólítja a magyar kormányt, hogy minden szükséges információt közöljön arról, miért kapott menekült státuszt Gruevszki és „elvárja, hogy a magyar kormány szigorúan a hatályos nemzeti és nemzetközi jog szerint járjon el Gruevszki kiadatási kérelmét illetően”.

- Azért javasolta a szociáldemokrata frakció ezeket a módosításokat, hogy állítsuk élére a dolgot és a Fidesz képviselői is valljanak színt: mit gondolnak Gruevszki ügyéről európai szinten - mondta a Népszavának Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője. Információink szerint egyébként a szocdem frakció tagjai már egyeztettek a módosításokról az Európai Néppárt vezetésével.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.